Amikor a Tompán történt gyilkosság (lásd EZT) kipattant, cigányfajvédőink, balliberálisaink egyesült erővel bizonygatták: bizonyára szerb (vagy Szerbiából jött), a zöldhatáron átkelt elkövetőről van szó, és még csak véletlenül sem áldott kisebbségünk újabb "csínytételéről".
Nos, a Magyar Nemzet mai számának alább (az Interneten először nálunk, mivel saját szkennelésű az anyag) olvasható cikkéből kiderül, hogy a rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy Szerbiából jöttek volna a támadók, ill. hogy arrafelé távoztak volna.
Ez utóbbi témát a MTI híradása (lásd Függelékünket) tovább boncolgatja, elmagyarázva, miért kizárt, hogy déli szomszédunk felé hagyták el a gyilkosok az országot.
Mindez, természetesen, méginkább azt valószínűsíti, hogy belföldi a gyilkos. Márpedig, ahogy azt előző cikkünkben is kifejtettük, még csak véletlenül sem zárható az ki, hogy az(ok) valamilyen kapcsolatban voltak/vannak a lovakkal, és így derítették fel / ismerték a tanyát. Márpedig kik (milyen származásúak) adják a lókupecok nagy részét, Kedves Olvasóink? (Az elkövetés tipikusan jellemző módjáról nem is beszélve…)
A Magyar Nemzet cikke:
Többen gyilkoltak Tompán
Még mindig keresik a családfő Mercedesét, továbbra is ismeretlen az indíték
Több tettest keres a rendőrség a szerdai tompai hármas gyilkossággal összefüggésben, és továbbra is körözik a férfi áldozat Mercedesét. A rendőrök egyelőre nem vették fel a kapcsolatot a szerb társhatóságokkal, mert a határ közelsége ellenére nem utal adat arra, hogy az elkövetők onnan jöttek, vagy oda menekültek volna.
Bebizonyosodott, hogy nem egy elkövetőt kell keresniük a nyomozóknak a tompai hármas gyilkosság ügyében — nyilatkozta lapunknak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Nyikos Tamás nem számszerűsítette a lehetséges tetteseket, lapunk azonban úgy tudja, hogy a rendőrség szerint legalább hárman gyilkoltak szerdán a Tompa elletti lovastanyán.
A rendőrség továbbra is keresi férfi áldozat szürke színű, HYP60-as forgalmi rendszámú, Mercedes 290E típusú autóját, amelylyel vélhetőleg a tettesek menekültek el. Nyikos Tamás kérdésünkre elmondta, egyelőre nem vették fel a kapcsolatot a szerb társhatóságokkal. — Ha bármilyen adat felvetődik arra vonatkozóan, hogy az elkövetők onnan érkeztek, vagy arra menekültek volna, akkor természetesen megkeressük a szomszédos ország rendőrségét — tette hozzá a szóvivő. A rendőrök azonban jelenleg úgy vélik, hogy az autót valahol a környéken kell keresniük. A tanyán a helyszíni szemle még tegnap délután is tartott, és Nyikos Tamás szerint ma is dolgoznak a rendőrök a helyszínen. Folytatódnak a környéken a tanúmeghallgatások is, amelyekről részleteket a szóvivő a nyomozás érdekére tekintettel nem árult el. A tanya egyébként az 53-as úttól csaknem kétszáz méternyire, egy erdős területen található. A tanyához vezető bekötőút torkolatától alig egy kilométernyire az 53-ason már ott van a tompai határátkelőhely. A bekötőút a tanyánál nem ér véget, onnan tovább halad az erdőbe. A házhoz eső legközelebbi szomszéd épület közvetlenül az 53-as út mellett található, de onnan nem látni a lovastanya épületét.
Mint arról lapunk tegnap beszámolt, még szerda délután találták meg egy idős házaspár és idősebb lányuk holttestét a Tompa külterületén található tanyán. A I férfit a házban, a két nőt az épülettel szemközti istállóban egy autó csomagtartójában fedezték fel. A rendőrséget a háziorvos riasztotta, akit a házaspár fiatalabbik lánya hívott ki édesapjához. A bántalmazás nyomait az orvos fedezte fel, ezért értesítette az egyenruhásokat. Időközben elkezdték keresni az idős férfi feleségét és lányát is, ugyanis nekik is otthon kellett lenniük, ám telefonjukat sem vették fel.
A településen mindenki jó szándékú embereknek tartotta a család tagjait, így a helybéliek még csak találgatni sem tudnak az esetleges indítékról. Azt is sikerült megtudnunk, hogy bár a család korábban jómódúnak számított, vagyonukat az idős házaspár súlyos betegsége miatt mára elvesztették.
Függelék: az MTI híradása:
Tompai gyilkosság: aligha távoztak Szerbia felé
Péntek este is tartott a bűncselekmény nyomainak rögzítése a Tompán két nappal korábban történt hármasgyilkosság helyszínén - közölte pénteken az MTI-vel a rendőrség.
Minden nyomot vizsgálunk, de egyelőre semmi nem mutat arra és nincs olyan információ, hogy a szerdán történt gyilkosságokat elkövető tettesek a házból elvitt személygépkocsival Szerbiába mentek volna - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A gyilkosság helyszíne közel van a szerb-magyar zöldhatárhoz, valamint a tompai határátkelőhöz is. A határátkelőn keresztül senki sem tudja elhagyni az országot megfelelő okmányok nélkül, mert minden kilépő és belépő gépkocsi utasait, valamint a jármű adatait szigorúan ellenőrzik a rendőrök a schengeni előírásoknak megfelelően. A zöldhatáron sem lehet személygépkocsival átmenni, mert árkok vannak, melyeken a személyautó nem tud áthajtani.
Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a nyomozás iránya nagy mértékben függ attól, hogy a helyszíni szemle alapján talált nyomokból és bűnjelekből milyen következtetéseket tudnak levonni a szakemberek. Hozzátette: csak a helyszíni szemle befejezése után derül az ki, hogy a házból esetleg mit vittek el a tettesek.
Az MTI tudósítója telefonon megkeresett egy helyi lakost, aki jól ismerte a családot. A neve elhallgatását kérő tompai lakos véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy rablógyilkosság történt, mert az egykor lovaspanziót és kertészetet is működtető tulajdonos köztiszteletben álló személy volt, akiről nem tudták, hogy ellensége vagy haragosa lett volna. A család korábban komoly bevétellel rendelkezett a vállalkozásból, de jelenleg is rendezett körülmények között élt.
A tulajdonos korábban Kelebia alpolgármestere volt, majd utána Tompára költözött és a vállalkozását építette. A férfi az utóbbi években szinte teljesen visszavonultan élt, megromlott egészsége miatt nehezen tudott közlekedni. Szinte kizártnak tartják a településen, hogy üzleti elszámolás áldozatává vált volna a család. A faluban elterjedt, hogy brutális kegyetlenséggel végeztek az áldozatokkal, ami a falubeliek szerint nem profi gyilkosokra vall. A családfő meggyilkolt lányának a férje dolgozott, két gyereke iskolában volt a bűncselekmény idején ezért menekültek meg.
Szerdán délután talált rá Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, egykor lovastanya céljára épített kétszintes házban lánya a holtan fekvő 65 éves édesapjára. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazás nyomait találta, ezért értesítette a rendőrséget. A rendőrök elkezdték keresni az elhunyt hozzátartozóit. Az ingatlan egyik melléképületében, egy személygépkocsi csomagtartójában találtak rá az elhunyt férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, akin szintén bántalmazás nyomait találták. Az ingatlanról eltűnt egy HYP 860 forgalmi rendszámú, 290E típusú szürke színű Mercedes személyautó is, melynek körözését elrendelte a rendőrség, de még nem sikerült az autó nyomára bukkanni. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást, ismeretlen tettesek ellen.