A Zsidesz nyíregyházi főfejesének, CKÖ-vezsírének, id. Balogh Artúrnak a fiával, a Zsidelitas tagjával, Orbán Viktor és Navracsics tanácsadójával (ITT közli mindezt) legutóbb a Zsidelitason belüli botrány kapcsán foglalkoztunk.

Nos, azóta kiderült, hogy Balogh Artúrt a Párt (gyengébbek kedvéért: a Zsidesz) nem rúgta ki. Miközben (ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni!) egy ártatlan Schindler-viccért repülnie kellett egy másik taguknak. Nem, Balogh Artúrt a Zsidelitas (jó esetben) megrótta, de ki nem rúgta.

Fenti cikkünk után pár órával kiadtak egy közleményt (ezt Függelékünkben olvashatjuk, a Gondola – egyedül ők utaltak arra, hogy az illető cigány [az MTI híre ezt nem tartalmazta] – kommentárjával), amiben mindennemű, a többségi társadalom ellen irányuló rasszizmust is elítélnek – és annyiban ki is merült a dolog, Balogh Artúr meg maradt. Mert maradhatott. Mindezzel igen gyászos bizonyítványt állított ki magáról a párt: igen, a cigófajvédő brancs nem csupán a Schmidt- és Járóka-féle “régi” vonalon erős (lásd EZT), hanem az utánpóltásban (többek között Balogh Artúr, ill. úgy általában az őt ki nem rúgó Zsidelitas) is az. Hadd említsük meg azt, hogy a Zsidelitas-hoz kapcsolódó blogok, orgánumok (Reakció, Jobbklikk, Konzervatórium stb.) kivétel nélkül atlantista-liberális beállítottságúak, akik ugyanúgy viszonyulnak például a cigánykérdéshez, mint a balliberálisok - bizonyítva, hogy a fiatal “utánpótlás” sem jobb.

Tudjuk, ismételjük magunkat, de nem árt megint megkérdezni: ilyen menyasszonyra vágyunk? Ezektől várunk változást? Ha a Zsidesz kerül kormányra (egyedüli pártként), mi garantálja azt, hogy nem fognak megbukni az ilyen Balogh Artúr- meg Reakció-féléken még a legenyhébb reformkísérletek is? Artúrunk blogjában többször is egyértelműsítette, hogy még a Szepessy-féle “náci”kártyával sem ért egyet, hát még a bekeményítéssel (új börtön-férőhelyek létesítése, az ítélkezés megszigorítása, a törvény előtti egyenlőség biztosítása [lásd: cigány is kapjon akkora büntetést, mint magyar], a három csapás, a halálbüntetés és/vagy szibériai, törökországi bérrabtartás bevezetése, az ön- és birtokvédelem joga szabad fegyverhasználattal stb.). Ha vannak is a pártban normális emberek, az ő reformjaik, elképzeléseik egyszerűen meg fognak bukni az ilyen ellenérdekelt “erős emberek” ellenállásán. Talán az sem véletlen, hogy, bár az önkormányzatok döntő többsége több, mint három éve (a 2006-os őszi választások óta) a kezükben van, mégsem voltak képesek egyetlen egy Szepessy Zsolt-, Mali Zoltán- vagy Orosz Mihály (Érpatak)-kaliberű embert sem kitermelni. Ha még egy LMP-s politikus (Mali Zoltán) is sokkal normálisabban kezeli a kérdést és lép fel a bűnözőcigányok ellen, akkor legalábbis meg kell kérdeznünk: tényleg jobbra, a nemzeti oldalon helyezkedik el – a deklaráltan fajvédő-balliberális LMP-hez képest – a Zsidesz? Ugye, hogy nem? Ki az, aki még bedől nekik?

Térjünk vissza Artúrra. Biztosan rákérdeztek a zsideszesek arra, hogy mégis, mire jó az az elképesztő ámokfutás, amit rendez, de ki nem rúgták (pedig mindezt megígérték). Ezt maga Artúrunk is beismeri például az ITTENI, 2009. október 29-én 5:25-kor kelt hozzászólásában. Az esettel kapcsolatos cikkei (időrendben ITT, ITT és legfőképp ITT) sem tartalmaznak semmi olyan információt, miszerint valóban megszabadultak volna tőle. Olvasóinak direkt ezzel foglalkozó kérdéseire sem válaszol (immár majdnem egy hete), pedig elárasztották vele. Azaz: láthatóan a zsidelitasosok elmagyarázták Artúrunknak, hogy a saját (meg a párt) érdekében kussoljon arról, mégsem tették ki a szűrét (de amilyen hülye, egy válaszban ezt azért egyértelműsítette). Végül, ugyebár, a Függelékben idézett közlemény után a párt semmilyen, a kizárást (immár múlt időben) megerősítő hírrel sem jelentkezett. Miközben - még egyszer elismételjük – egy másik pártaktivistának azért kötöttek útilaput a talpára, mert úgymond “zsidózott” (a Schindler-listával viccelődött).

Artúrunk azóta sem hagyott fel az uszítással, pedig blogjával még az ECHO TV is foglalkozott (nyomás IDE és tekerjünk előre 3:30-ra). Legújabb, a nemcigányokat fenyegető, alább teljességében idézett cikkében közli, hogy van előzménye (oka) az olaszliszkai lincselésnek, ill. Cozma meggyilkolásának. Hát igen, a Zsidesz, mint látjuk, helyi hatalmassága ugyanazt a retorikát, érvrendszert használja, mint az SZDSZ-es Mohácsi Viktória (lásd még: “Cozma biztos cigányozott, és ezért szúrták meg” meg “ez kutya közönséges diszkóbaleset volt”), ill. úgy általában a balliberális cigányfajvédők, amikor pl. Olaszliszka kapcsán szüntelenül azt ismétlik, hogy ott már volt egy gázolás 1994-ben, és hogy emiatt jogosan lincseltek szegínromákok. (Azt persze nem teszik hozzá, hogy a cigányok – akik és a 2006-os lincselők között igen nagy a személyi átfedés – akkor is gyilkolni akartak, és a gázoló csak a szerencséjének köszönheti, hogy megmenekült. Bővebb infó ITT és ITT. Ez utóbbi az újabb; ahogy látható, az MTI is megírta, “Akkor a család - mint ahogy az Szögi Lajos esetében is történt - összetörte a gázoló autóját, az elkövetőt pedig a rendőrök mentették meg a lincseléstől.” És, persze, semmilyen múltbeli sérelem ilyetén megtorlása nem fér be a jogállam keretei közé [vö. önbíráskodás].)

“Kedves” Zsidesz! “Gratulálunk” Balogh Artúrhoz! “Jól” választottak, és azzal, hogy nem hajlandók kirúgni, méginkább megerősítettek bennünket abban, hogy a pártjukra akkor sem szabad szavazni, ha cigánygyerekek potyognak az égből!

Artúrunk cikke, kommentárjainkkal, alább. Az eredeti ITT van; a hozzászólásokat is érdemes elolvasni. Közülük jópárat – feltételezhetően – Artúrunk (vagy jóbarátja, a Száva Vince [olvassuk el róla EZT, ha még nem tettük volna, érdemes…] főmaffiózó-brancsba tartozó Radics Béla) követett el. Ezek még durvábbak; egy példa: “Szögi Lajos meg jól járt,mert már másodjára ment ki cigányt gázolni a retek rasszista.A cigányok ártatlanok fel kell őket menteni.” Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez a “Szögi megérdemelte a halált”-duma még csak véletlenül sem "elszigetelt, egyedi eset” – számtalan más cigány is elsütötte már ugyanezt a "magyarázatot" (lásd pl. a mokka Katinka ITTENI, legelső hozzászólását).

Gádzsók cigánygyűlölete tovább folytatódik!

Amíg mi cigány értelmiségiek , megpróbáljuk a cigány társadalmat nyugtatani , és nem firtatjuk a cigány gyilkosságsorozat résztvevőinek az állambiztonsági kapcsolatait, továbbá azt sem, hogy több évre titkosították a Gádzsók a cigánygyilkosok anyagait addig a Gádzsó média, és értelmiség egy része pofátlanul és aljasul nem tudja azt, hogy hol a határ!

Kuruc.info: 1. “nem firtatjuk a cigány gyilkosságsorozat résztvevőinek az állambiztonsági kapcsolatait”? A származásukat annál inkább. Ráadásul azt is terjesztitek, hogy egyenesen gárdisták meg jobbikosok.

2. “több évre titkosították a Gádzsók a cigánygyilkosok anyagait” – talán nem véletlenül. Ahogy a kiskunlacházi gyilkosság esetében sem. Ha ugyanis egy független bizottság komolyabban átvilágítaná ezeket az eredményeket, nos, akkor egyértelműsödne, hogy még csak véletlenül sem az azzal vádoltak az elkövetők, hanem tisztán politikai alapú koncepciós perről van szó.

A Gádzsó társadalomnak nem volt elég a Sörétessel legyilkolt kisgyerek , az apa, az anya, a lány , és a felgyújtott házak , még tovább feszítik a húrt!

A múlt heti sajtó megint tele volt a veszprémi esettel és az olaszliszkaival! Mint tudjuk mindkettőnek volt ez előzménye, nem úgy mit a Sörétes Bőrfejű Kidobó Emberes cigány gyilkosságsorozatnak!

Kuruc.info: Artúr! Jó, tegyük fel, igazad van, és azok gyilkoltak cigányt, akiket ezzel vádoltak. No igen, de akkor ugyanezzel az erővel – és a gondolatmenetedet követve – mi is megkérdezhetnénk, hogy “igenám! Nem lehetséges azonban az, hogy a ‘cigányvadászok’ egy régi sérelmüket akarták megtorolni az egész ork kisebbségen”? Ne feledjük, hogy ezt a sündőrség sem zárta ki, lásd az ominózus 1300, mokka által fehér ellen elkövetett súlyos testi sértést vagy gyilkosságot… Ha Cozma, ill. Szögi gyilkosait (szerintetek, ork megmondóemberek, “értelmiségiek” szerint) fel lehet menteni az ok-okozati viszonnyal, akkor, ugye, a “cigányvadászokat” is, nem?

A Gádzsók nem látják azt, hogy a hétköznapi cigányban milyen elfojtott indulatok dúlnak a kegyetlen gyilkosságsorozatok, és az elmúlt 20 év cigánypolitikája miatt!

Jobb ha befejezik a Gádzsók az uszítást , ha nem akarnak még nagyobb tragédiákat Magyarországon!

Kuruc.info: Kedves Olvasóink! A Zsidesz egyik erős, kirúghatatlan emberét, szószólóját, Orbán és Navracsics tanácsadójának, Balogh Artúrnak a fenyegetéseit hallhatták. Igen, még több gyilkosságot, lincselést ígért be…

Balogh Artúr

Függelék: a Gondola pár órával eredeti írásunk megjelenése után közzétett cikke:

Információink szerint a holocauston viccelődő tagja után ma egy cigány fiatal kizárását indítványozta tagjai sorából a Fidelitas elnöksége, mert "cigány radikális blogjában" több ízben a megélhetési bűnözést mentegette, hangsúlyozva, hogy a "cigány jogosan lop".
"A Fidelitas az esettel kapcsolatban a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

A mai napon a Fidelitas elnökségének tudomására jutott, hogy egyik budapesti tagtársunk blogjában szélsőséges, a bűnözés egyes formáit mentegető, bátorító bejegyzéseket tett. A Fidelitasban eddig sem volt és ezután sem lesz kettős mérce; az alkotmányosság, a törvényes rend és a józan ész politikája szervezetünk alapértékei.

A szélsőségesség, a törvénytelenségre buzdítás minden formáját következetesen elítéljük, és a leghatározottabban fellépünk ellene, érkezzen jobb- vagy baloldalról. A Fidelitas elnöksége ezért javaslatot tett az ügyben érintett tag azonnali kizárására. Egyben felszólítjuk az MSZP-t, hogy hasonló gyorsasággal távolítsa el soraiból a "díszzsidózó" V. kerületi képviselőjét: Pásztor Tibort, a zsidózó és cigányozó XIII. kerületi képviselőjét: Döry Miklóst, valamint Gyurcsány Ferencet, aki – erkölcsileg vállalhatatlan módon – minden nap egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától!

A Fidelitas elnöksége nevében:
Ágh Péter "

(gondola.hu)

Kuruc.info - A.S.