A Magyar Nemzet mai cikke következik a tragikomédiába hajló cigányvadász-téma legújabb fejleményeiről.

Mivel online hivatalosan még nincs fent, ezért saját szkennelésű az anyag.

A Cég észkombájnjai
Kinek állhat érdekében, hogy súlyos kötelességszegések történhetnek?

Jól működő titkosszolgálatok nem kerülnek az újságok címlapjára, a híradók vezető szenzációi közé. Igazából semmilyen hír nem lesz tevékenységükből, mert a jól működő titkosszolgálatok - minő hihetetlen! - a nemzetet szolgálják, de leginkább a média pufogtatásaitól távol, a háttérbe húzódva, egyszerű kifejezéssel élve: titokban. Esetükben a nyilvánosság értelemszerűen nem lehet oly módon követelmény, ahogy például a kormánytól vagy a rendőrségtől elvárjuk. Éppen ezért a jogállami normákat és előírásokat még szigorúbban kell megtartaniuk, mind bármely más állami szervezetnek, társadalmi csoportnak. Csak a törvények szellemének és betűjének legapróbb kitérők nélküli követése garantálhatja, hogy a szolgálatok ne élhessenek vissza hatalmukkal, ne válhassanak partikuláris érdekek kiszolgálóivá, de ne játszhassák el az állam az államban szerepet sem. A jól működő titkosszolgálatok csak annyiban akarják kielégíteni a nagyközönség kíváncsiságát, amennyiben fényezhetik magukat, növelve presztízsüket, tekintélyüket. A különböző kiszivárogtatások a legkevésbé sem tartalmaznak „közérdekű" üzeneteket, sokkal inkább a szolgálaton belüli ellentétekről, hatalmi huzakodásokról tájékoztatnak.

Jó lenne feltárni egyszer a titkosszolgálatok (hazai és külföldiek) pontos szerepét a rendszerváltás folyamatában. A magyar szolgálatokról tudjuk, teljes mellszélességgel bevetették magukat, de hogy milyen mélységekig hatoltak le, mennyiben maradtak meg a Pártot kiszolgáló cselédnek, s mennyire váltak önjáróvá, milyen bűneik és érdemeik vannak abban, ami a rendszerváltásból megvalósul, s abban, ami elmaradt - ezekről csak halovány sejtéseink lehetnek, a külföldiekről még annyi sem. Ám nyugodjunk bele, ez irányú tudásvágyunkat aligha fogjuk valaha is kielégíteni. Nem azért, mintha a pártállami idők titkosszolgálata oly remekül működött volna, hiszen a nemzet szolgálata csak másodlagos volt a Párt érdekei mögött; a törvényeket kényük-kedvük szerint semmibe vették, viszont a titkaikat bravúrosan megőrizték és őrzik rendületlen, ami ékes bizonyítéka, hogy a hajdani hálózat élő organizmus ma is, és annyi erejük mindig marad, hogy keresztbe tegyenek az „illetéktelen érdeklődőknek". Viszont a rendszerváltás után, talán a demokratikus nyitottság sajátos értelmezése miatt, sok érdekességet megtudhattunk a Cég ügyeiről. Bár ne tudnánk! Mintha a szolgálat elmúlt húsz éve folytonos vesszőfutás lett volna. Nehéz eldönteni, mi a lehangolóbb, ha a magyar nemzetbiztonságért felelős profik nyakra-főre kabaréba illő produkciót mutatnak be, vagy az, ha a világraszóló sikerként beharangozott előadásuk is botrányba fullad.

Napjaink bohózati elemekkel teletűzdelt, tragikus bestsellere a romák elleni sorozatgyilkosság gyanúsítottjai elfogásának titkosszolgálati hátterét elemzi. Az ismeretlen szerző korábban az interneten tárta a közvélemény elé művét, s érezhetően egy pillanatig sem félt attól, hogy némely képtelenségnek tűnő állítását komolyan kétségbe vonták. Közölte, hogy az egyik feltételezett elkövetőt, K. István Zoltánt a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) Hajdú-Bihar megyei kirendeltsége 2004. február 21-től 2008. május 12-ig szoros ellenőrzés alatt tartotta. Szélsőséges nézetei miatt került a hivatal látókörébe, ám négy év után a javulás jeleit mutatta, legalábbis a hivatal hivatott szakemberei szerint. Ugyanis K. István Zoltán megelégelte, hogy pusztán elméleti, teoretikus tevékenységet végezzen, s úgy döntött, a praxis mezejére lép, amihez pedig lőfegyverek és hozzávaló nagy mennyisegű muníció beszerzését gondolta szükségesnek. Az NBH észkombájnjai, látva, hogy K. István Zoltán holmi szájtépő okoskodóból komoly gyakorlati emberré érett, beszüntették a megfigyelését. Ez olyannyira hihetetlen és abszurd, hogy még egyszer elmondom. K. István Zoltánt négy évig figyelte a polgári titkosszolgálat, de miután tudomást szereztek arról, hogy az ellenőrzésük alatt álló személy fegyvereket akar beszerezni, feleslegesnek ítélték további megfigyelését. (Ficsor miniszter ezt tegnap reggel hatalmas késéssel - részben - cáfolni próbálta, de csak még jobban összezavarta a nyilvánosságot.) A továbbiakban már az sem érdekelte őket, hogy K. István Zoltán szerzett-e fegyvert, s ha igen, akkor milyet. A feketepiacon szögbelövőtől harckocsiig elég széles a választék. A célszemély szoros ellenőrzését állítólag az első romagyilkosság előtt másfél hónappal megszüntették, de ebből csak a beteges gyanakvásra hajlamos egyének vonnak le bármiféle következtetést.

Akármi is a pontos történet, Fícsorék parlamenti meghallgatása óta tudjuk, súlyos, botrányos mulasztások, megmagyarázhatatlan hibák történtek az NBH-nál. Ahogy az sem a véletlenek fura összjátéka, hogy egy másik gyanúsítottnak, Cs. Istvánnak is lehetett titkosszolgálati múltja, amit furcsa módon szintén nagyon későn kezdtek el cáfolgatni az illetékesek.

Az internetre feltett anyag összegzése szerint a gyilkosság gyanúsítottjaként őrizetbe vett, szerény körülmények között élő személyek ismertté vált szellemi képességeik alapján nem alkalmasak arra, hogy önállóan előkészítsenek, megszervezzenek, majd végrehajtsanak egy kvalifikáltságot feltételező gyilkosságsorozatot, amelyhez alapos, feltűnés nélküli helyszíni felderítésre és pontos végrehajtásra van szükség. Feltételezhető, hogy a gyanúsítottaknak támogatóik voltak, akik nagy értékű, több tíz milliós terepjárókkal, fegyverekkel látták el őket, nem zárható ki az sem, hogy a gyilkosságok előkészítését is profik végezték.

Sokakban felmerült a kósza gyanú, hogy azok a bizonyos támogatók esetleg a hazai titkosszolgálatok köreiből kerülhettek ki, ám a dokumentum kimondatlanul is egyfajta védőbeszéd volt az NBH mellett. Ugyanis, ha az elkövetők szellemi képességei alapján valószínűsítik, hogy egy jól képzett, pénzzel, befolyással, hatalommal bíró szervezet, csoport állt mögöttük, akkor a szolgálat a megtapasztalt szellemi képességei alapján vajon mire lehetne képes? Arra, hogy megtervezzen, szervezzen, irányítson és összehangoljon egy ilyen összetett és kockázatos akciósorozatot, aligha. Ha az NBH belekeveredett is valamilyen szinten az ügybe, akkor mögötte is valamilyen támogatónak kell állnia, mert önállóan, külső segítség nélkül nagyjából csak a saját maga elleni támadások végrehajtására képes. A külső szemlélőnek az a hátborzongató benyomása támad, hogy a magyar nemzetbiztonságot is privatizálni akarják. A közvagyon elkótyavetyéléséből ismerős ez a metódus. A hajdan jó hírű, működő céget tudatosan lepusztítják, a még használható részlegeit is tönkreteszik, hogy a vevő olcsón hozzájuthasson, s természetesen kifejezhesse háláját azoknak, akik e remek üzletet előkészítették és lehetővé tették. A két világháború között a magyar titkosszolgálatok még a legjobbak közé tartoztak, a szocializmus idején sokat romlottak, de még voltak nemzetközi elismerést kiváltó sikereik. Mára, mintha csak az új, határozott gazdát várnák, a messiást, s vele együtt a csodát.

Az illetékesek (mert azok mindig vannak, csak felelősök nincsenek) szerint az internetre feltett irat államtitkot sértett. A kedden elhangzottak fényében vajon mi lehetett a különleges, a nyilvánosságtól védett, a nemzet biztonságát veszélyeztető titok? Az, hogy a magyar titkosszolgálatok tele vannak dilettáns, kétbalkezes, szerencsétlen, hibát hibára halmozó „szakemberekkel"? Félő, ezt már nemcsak a konkurens szolgálatok tudják, hanem az egész lakosság előtt köztudott. Erre az információra nem érdemes a „Top secret" pecsétet rányomni. Addig is: kinek állhat érdekében, hogy az NBH-nál súlyos kötelességszegések történhetnek?