Kedves Kurucok! A kiskunlacházi gyilkossági ügy kezd különös fordulatot venni. Az esetet figyelemmel kísérő embernek az a benyomása támad, hogy itt az illetékes hatóságok valamit nagyon el akarnak kendőzni.
Erre utal a szerkesztőség által közölt, helybéli asszony által írott olvasói levél is. Ehhez azt a megállapítást fűzném, hogy a minden bizonnyal bűnöző Kolompár jobban tenné, ha örökre eltűnne a hazai közéletből, s inkább a büntetőügyei intézésére fordítaná fölös energiáit, mint mocskolódásra és rágalmazásra. Miért maszatolt a hazafiakat nagy buzgalommal összefogdosó és megkínzó káoszőrség több mint egy fél évet Horák Nóra gyilkosának (gyilkosainak?) elfogásával, ha már a kezdetben minden egyértelmű volt, hiszen az ávó vezetőitől azt hallhattuk, nyomon vannak, napok kérdése és meglesz a tettes. No, ehhez képest meglehetősen különösen alakult a nyomozás térben és időben, illetve a feltételezett tettes vonatkozásában is. Talán nem az történt, hogy a romákságot mentendő, egy szerencsétlen, beszámíthatatlan fehérrel vitetik el a balhét, s a valóságos, cigány gyilkosok és bűntársak futhatnak szabadon, s gyilkolászhatnak tovább az ún. harmadik Magyar Köztársaság területén?
Remélem, hogy ekkora gazemberség nem következhet be még a mai, szétzüllött jogszolgáltatás korában sem. A Kolompár-féle síkhülyék pedig jobban tennék, ha ajvékolás és "rásziztázás" helyett végre (volt rá húsz évük) letennének egy programot az asztalra, amely fajtájuk felemeléséről szól, s megmutatnák azt, hogyan lehet ezt a népcsoportot a civilizáció bástyáin belülre hozni. A magam részéről bevallom, sok ötletem nincsen, illetve... Ezért várom türelmetlenül az "Áládár-Kolompár"-féle projektet. Lássunk már végre tisztán, hiszen, ha az a program megszületik 1990 táján, akkor ma nem lenne a börtönlakók erőszakos bűnelkövetőinek jó háromnegyed része cigány. Ugye, Kolompár?
Még van egy vicc is hozzá: Mi az abszolút szervezetlenség? Szkinhed lakodalomba cigányzenekart hívni.
Üdv:Zsolt