Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a cigánybűnözés szempontjából különösen kiemelt területnek számít. Nem véletlenül került sor a megye területén lévő településeken már több alkalommal is közös, jobbikos-gárdás-nemzeti őrsereges figyelemfelkeltő demonstrációkra. A legutolsó ilyen esemény 2009. június 18- án volt Pusztadoboson abból az alkalomból, hogy az Ózd környékéről a községbe telepített cigányok elviselhetetlen, civilizáció előtti állapotokat teremtettek ott megjelenésükkel, s a falubeliek aláírásgyűjtésbe kezdtek abból a célból, hogy mihamarabb megszabaduljanak a „kedves” jövevényektől. (Megjegyzendő, hogy a civilizált nyugaton egyszerűbb elintézési módot alkalmaznak: Angliában, Olaszországban egyszerűen elűzik az alapvető emberi együttélési normák betartására képtelen hordákat a helyi önkormányzatok.) (Kuruc.info / A.S: és a sor hosszan folytatható lenne Finnországgal, Franciaországgal, Belgiummal, Spanyolországgal stb. – hivatkozások ITT)
Nos, ekkor még nem tudhattuk, hogy a megyeszékhelyen e nap hajnalán újabb brutális támadás, gyilkossági kísérlet elszenvedője volt egy magyar ember, akit történetesen Szögi Zoltánnak hívnak. 2009. június 18-án, hajnali két óra táján Nyíregyházán, az Atlanta sörözőben zárórakor három oláh cigány nem kívánt eltávozni a mondott szórakozóhelyről, sőt a kiszolgálónő felszólítására kötözködni kezdtek, megfenyegették a nőt, mi több arra hivatkoztak, hogy maffiózó ismerőseik vannak (nem is hittük volna!), akik majd „rendet” fognak teremteni a sörözőben( á lá Veszprém - tehetnénk hozzá…) A tipikusnak mondható gyáva, nő ellen irányuló fenyegetőzést (Európában minimum a lovagkor óta férfi a gyengéket, nőket és gyerekeket megvédi és nem megtámadja, különösen nem többen egyszerre!) látva a helyiségben tartózkodó Szögi Zoltán a felszolgálónő védelmére sietett.
Erre a három australopithecus nekitámadt, ezúttal azonban emberükre akadtak, mert Szögi nem hogy nem futamodott meg, hanem a dulakodás közben két aljas támadót jól irányzott ütésekkel és rúgásokkal a földre terített, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy utóbb a mentők kórházba szállították őket. Míg azonban Szögi Zoltán két támadója ártalmatlanná tételével volt elfoglalva, jó cigány szokás szerint gyáva, aljas módon a harmadik díszpéldány hátulról (honnan is máshonnan) (Kuruc.info: lásd még: szintén hátulról késelték meg áldozatukat pl. Nagykanizsán, ill. Veszprémben (Pesics). Igen, ez a tipikusan cigány “bátorság”, “férfiasság”…) kést szúrt csípőjébe, mely sérülésről utóbb kiderült, hogy nagyon súlyos is lehetett volna, hiszen a cigányfegyver hegye milliméterekre kerülte el Szögi veséjét. A harmadik cigány azonban nyilvánvalóan attól a szándéktól vezettetve, hogy a magyar fiatalembert megölje („öld meg a magyart!”) nem adta fel, s egy második, végzetesnek szánt döfésre készült, amikor Szögi Zoltán barátja - aki szintén a helyszínen tartózkodott - a mosdóból kilépve kirúgta a kést a gyilkolni szándékozó cigány kezéből. Tehát csupán a véletlen szerencse mentette meg ezúttal egy magyar fiatalember életét saját erején és bátorságán túl.
Tipikusan magyarországi azonban a történet folytatása is. Az ügyben nyomozás és rendőrségi eljárás indult - s most kérem, hogy őrizze meg a kedves olvasó higgadtságát - , melynek eredményeképpen Szöginek majd garázdaság vétsége miatt kell felelnie (!) azért, mert az életét védte, s nem méltóztatott önként és dalolva elpusztulni három előember mocskos kezétől. Az ember tényleg nem talál szavakat. A nyugati civilizációban a római jog óta az önvédelem - akár a támadó életének kioltása árán is - nem számított büntetendő cselekedetnek, a neoliberálisok modellországában, az Egyesült Államokban a támadót vagy betörőt a sértett élete és vagyona védelmében magától értetődő természetességgel a másvilágra küldheti büntetőjogi következmények nélkül. Istenem, ez annyira evidencia, hogy az ember nem is érti, miért kell erről egyáltalán beszélni.
Az is tipikusan a mai magyarországi viszonyokra vall, hogy ennek az aljas támadásnak a médiában nem volt hírértéke, illetve az, hogy ilyen esetekben a bűnelkövetők származását, etnikai hovatartozását hírportálunk - a barikád.hu és még néhány kisebb internetes fórum - kivételével az összes létező hazai médium elhallgatja.
De ez a „rendszerváltoztatás kori” Magyarország, ahol a jog sokkal inkább védi a bűnözőt, mint a tisztességes állampolgárt. Ezzel éppen egy olyan cél szolgálatába állították kiagyalói, amely ellentétes eredeti funkciójával és hivatásával. A remélhetőleg most már belátható időn belül megalakuló önálló magyar kormány legelső dolga lesz, hogy átszabja az egész mai „jogrendet” alfától ómegáig. Azért, mert ha maradnak változatlanul a mai viszonyok, záros határidőn belül kiírhatjuk a térképre a Magyarország megnevezés helyett: Cigánybűnözők Kánaánja.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
PS.: A fenti cikkhez reagálásként érkezett Magyar Péter , nyíregyházi lakos olvasói levele, aki az abban leírtakat puszta kitalációnak, a cigányok elleni hangulatkeltésnek tartja, mondván, hogy az Atlanta egy éjjel-nappalos kis bisztró, tehát nem lehet záróra itt,valamint mellékhelyisége sincs, illetve, hogy a szon.hu-n nem olvasott róla. Valóban, az eset nem az Atlantában, hanem az Univerzum üzletház egy másik, hajnali kettőig nyitva tartó szórakozóhelyén, a V' Motorock elnevezésű presszóban történt. A tévedésért az olvasók szíves elnézését kérem. Az pedig, hogy a szon.hu bűnügyi rovatában nem olvasott róla a levélíró, az égvilágon semmit nem jelent, még akkor sem, ha az említett portál "nem éppen baloldaliságáról híres". Javaslatom: Magyar Péter keresse fel a sértettet, a megyei kórház sürgősségi osztályát, illetve a rendőrséget, s akkor majd meggyőződik róla, hogy a cikkben leírtak sajnos igazak.
Lipusz Zsolt-Kuruc.info
Frissítés (jún. 22. 23.17): Adjon az Isten!
Sajnálattal kell igazolnom, hogy Lipusz Zsolt cikkének minden szava igaz. Az áldozat, Szögi Zoltán régi ismerősöm, az esetről bátyjától értesültem, aki az immár szimbolikus jelentőségű Szögi Lajos nevet viseli, nem mellesleg a Nemzeti Őrsereg és a Jobbik tagja.
Szebb jövőt!
Münzberg Mihály