A gyilkos cigány
A könnyek Mészáros Rolandért (†18) hullottak, akit tavaly január 10-én vert agyon osztálytársa, a cigány K. Rajmund (18). Roland koponyatörést, agyzúzódást és orrcsonttörést szenvedett, amelybe órákkal később belehalt.

– Anya, leütöttek, siess haza, fel kell jelenteni őket, tudom, hogy ki tette – elevenítette fel tegnap a bíróságon fia utolsó szavait édesanyja, Anna (37), akinek lelkébe örökre beleégett ez a mondat. A megtört asszony tegnap könnyeivel küszködve emlékezett vissza élete legborzalmasabb napjára, amikor elvesztette fiát.




– Amikor hazaértem, a mentők épp újraélesztették a fiam a szobában, én az előtérben álltam. Borzalmas volt. Már nem tudtam többet beszélni vele – zokogta az anya, aki a tárgyaláson nem nézett fia gyilkosára.

Azt, hogy mi történt gyermeke halála előtt, sírva hallgatta végig. A nagy port kavart ügyben a Fővárosi Bíróságon meghallgatták Roland szerelmét, H. Beátát is, akivel másfél évig járt együtt a fiú.

– A verés után, amikor Roli hazafelé tartott, felhívott. Azt mondta, leütötte egy osztálytársa, akivel összeveszett előtte azon, hogy a helyére ült – emlékezett könnyes szemmel a lány.

(Blikk nyomán)

Kapcsolódó:

 

- Már szabadlábon van a gyilkos mokka

- Egyetlen ütéssel végezte ki a kocsma előtt

- Ez a cigány verte halálra osztálytársát a nyóckerben

- "Bátor" gyilkos ork Kozák Rajmund lefogatta áldozatát, és úgy verte

- Ordító talmudista kettős mérce: kiengedték a gyilkos cigányt az előzetesből + Csötönyi elhatárolódik