Sokan emlékezhetnek még például Zajkra (cikk ITT), ahol romáink két év (!!) alatt teljesen tönkretették az adófietői pénzből nekik juttatott házakat.

A következő, teljességében a Függelékben idézett cikkből kiderül, hogy nem csak Zajkon történt ilyen, hanem Kaposvárott is, ahol a változatosság kedvéért hat év alatt lakták le úgy a frissen, (akkori) 40 millióért épített sorházat, hogy azt rehabilitálni kell.

“János bácsi a végére megkedvel bennünket, és végigvisz a telep súlyosabb helyein. Első állomásunk a Csillag utca két új építésű sorháza, melyek oldalán ott díszeleg a műanyag emléktábla: "Ez a beruházás a Széchenyi Terv keretében, a Gazdasági Minisztérium lakáscélra biztosított előirányzataiból folyósított 83.520.000 Ft. összegű támogatásával 2001. január 31-én valósult meg." (A városközpontban ekkoriban számolták fel az egyik lerobbant részt, melynek helyén most közpark van, a romákat pedig ide költöztették.)
…
A város 2007-ben elfogadott esélyegyenlőségi tervében az áll, hogy a Csillag utcai sorházakat, melyeket ő akolnak hív, rehabilitálják.”

Nyafiznak, hogy nem ők hordják szét a szemetet, hanem a kutyák, ami nem igaz – akinek volt vagy van kutyája, az tudja ezt. Persze arra nem gondolnak, hogy ha már úgyis munkakerül… munkanélküliek vagy “rokkantnyugdíjasok”, akkor a tengernagy szabadidejükben maguk is elvihetnék a szemetet… Az a hazudságuk meg, hogy mások odahordják a szemetet, nem igényel kommentárt. Persze, megint a rászístágádzsó a hibás. Eleve ott megbukik a dolog, hogy ki lenne az a fehér, aki odamerészkedne a szemetével – előbb lincselnék meg a cigányok, minthogy kiborítsa a portékáját...

A cikk fotói közül többet is érdemes megnézni, különösen azt, ami a cigány önkormányzati fószert ábrázolja (csak úgy süt belőle az intelligencia...), valamint azt, amiről kiderül, hogy a családfő na éppen hol van? kitalálták Kedves Olvasóink: börtönben, hol máshol.

Függelék: az eredeti cikk:

"Ilyen futó kalandokbul lettek a kis árva gyermekeim"

Az ország legnagyobb egybefüggő városi cigánytelepén jártunk Kaposvár szentjakabi városrészében, és megúsztuk súlyos depresszió nélkül. Mintha történne valami, a város lassan elkezdi felszámolni a régi, komfort nélküli sorházakat, a fiatalokból álló, alkalmazkodásra képes családokat pedig megpróbálja visszaköltöztetni a városba.

A szentjakabiak nem szeretik, hogy Kaposvár e kerületéről a cigánytelep jut az emberek eszébe. De hát mit lehet tenni? Itt van az ország talán legnagyobb egybefüggő városi romatelepe, körülbelül 2500 lakossal. A városban egyébként 6 ezer roma él, ami a lakosság csaknem 10 százaléka.

Mielőtt a Nádasdi utcában megkezdtük volna szociotúránkat, betértünk megszondázni a hangulatot egy közeli családi ház alsó szintjén kialakított kocsmába, ahol 5-6 idősebb férfi, a törzsgárda - ahogyan magukat nevezik - szolidan fröccsözgetett és pálinkázgatott.



A magyarok kocsmája a telep szélén


Különösebb konfliktus nincs erre a roma és a nem roma lakosok között, súlyosabb bűncselekmények nem voltak, de a kisebb lopások állítólag gyakoriak a zöldségektől a tyúkokon és fémtárgyakon keresztül a fűnyíróig.

"A lefolyó rácsa még megvan" - mutatok a kocsma melletti kocsibejáró felé.

"Mert ezt már lecsavaroztuk" - válaszolja dühösen a kocsmároslány.

Vérmérséklettől függően javasolnak megoldást az ilyen cselekményekre. Elég csak bemenni és rendet tenni, mondja egyikük. Egy másikuk radikálisabb, egy rendőr ismerősét idézi, aki azt mondta neki, nem tudunk mi ezzel semmit se tenni, kapd el és ásd el, de senki ne vegye észre.

De azt már az újságokból is tudtam, hogy párszáz környékbeli lakó lelkében nem sok helye van a romáknak. Nemrégiben ugyanis ennyi aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy a művelődési házukban ne oktassák tovább a cigányasszonyokat higiénére, pelenkázásra meg szoptatásra, mert a romák a kisujjukat sem mozdították, amikor a kalákában felépült az intézmény. (Ami persze nem is igaz, mert az őslakos beás cigányok kivették a részüket az építkezésből.)

Ez egy Dallas

A Nádasdi utca elején az egyik oldalon az élelmiszerbolt előtt egy idős cigányasszony éppen egy hároméves gyerekkel üvölt, hogy "az utolsó pénzemen csokoládét veszek neked, a faszszopó apád helyett". (Mint később kiderül, hat unokáját neveli, mert az anyjuk lelépett, az apa meg felakasztotta magát.)

A másik oldalon, egy fémbodegában berendezett zöldséges előtt pedig egy középkorú és két fiatalabb cigányasszony diskurál, gyerekestől, babakocsistól és cekkerestől.

"Hát maguk meg mit keresnek itt?" - kérdi egyikük.
"Jöttünk megnézni, hogyan élnek erre az emberek" - válaszolom, és ezzel pár perces, megállíthatatlan panaszáradatot indítok el. "Szörnyű! Ne is legyen rá kíváncsi! Ki vagyunk különítve. Ez egy Dallas. Gettó. Kiköltöztették a cigányokat ide, hogy egymást gyilkolják." És így tovább.
 

Élet a telepen


"Most meg a pénzeket is befagyasztják - bontakozik ki végül egy asszony hangja a zsivajból. Pestről került ide 6 éve. - Mibül tartsam el akkor a gyerekeket? Apa nélkül nevelem őket."
"Mi lett a férjével?"
"Nem volt énnekem férjem sose. Ilyen futó kalandokbul lettek a kis árva gyermekeim."
"Mindegyik mástól van?"
"Képzelje el! Csak én akartam az életüket. Tudja, ilyen érvénytelen emberekkel kerültem be a sorsba. Nem a gyermekeket kell megölni! Hát az apákat! De most komolyan, az a pénz a gyerekeké, nem az enyém, nem iszok, nem züllök, nem cigarettázok, csak egy dobozzal, azt is dohánybul."

Egy másikuk meg elkezd szívatni. "Csókolom, egy kis kenyeret nem adományozna? Válsághelyzetben vagyunk. Legyen kedves! Most nem viccelek."
"Nincs nálam kenyér."
"Isten bizony, még máma nem ettem semmit. Van ilyen, csókolom, áldja meg a jóisten."
"Ami élelmiszer nálam van, azt magának adományozom."
"Milyen élelmiszer?"
"Egy csokoládé."
"Jaj, adja ide nekem, az isten áldja meg!"
"Hát elveszed tőle?" - szégyelli el magát helyette az unokáit nevelő nagymama, aki már jó ideje utolérte kis csoportunkat.
"Hát hogyne, hát éhes vagyok. Hát mért szégyelljem magamat?"

De aztán mégis megteszi. Ő Karola, és édesanyjával együtt behívnak bennünket kis udvarukba, egy régi sorház legszélén, ahol az apa, János bácsi kosárfonó bemutatót tart nekünk.

Régebben tudni lehetett, ki a tolvaj

"Van 10 percük, amíg összeállítok egy kosarat? Ha tovább maradnának, meg is taníthatnám maguknak." A kosarak mellett szennyestartót, mózeskosarat, seprűt készít, és a család árulja őket, ahol csak tudja.

"Hány év óta tetszik csinálni, Jani bácsi?" - kezd most a változatosság kedvéért Karola újságíró- vagy romológusparódiába. Majd inkább fejébe veszi, hogy elad nekem egy bevásárlókosarat.

"Uram, nem tetszik megvenni ezt a kis kosarat?"
"Csórók vagyunk!"
"Szeretnék kenyeret venni. Ócsóért adom."
"Micsinálsz te lány?" - unja meg az anyja is.
"Árulok egy kosarat, hogy tudjunk ebédelni. Ne szólj bele!"
 

Jani bácsi kosarat fon


Végül aztán valamiért feladja játékait, és attól kezdve nem vesz hülyére bennünket. Egy gyereke van, a gyerek apja meghalt. Van ugyan új pasija, de több gyereket nem akar. "Ilyen válsághelyzetben hova szüljek gyerekeket nyakra-főre. Hiába cigány vagyok, én nem vagyok olyan."

A telepen egyedül János bácsi foglalkozik kosárfonással, bár szíve szerint megtanítaná mindenkinek, hogyan kell ebből megélni.

"Ezek itt beások meg kolompárok, ezek csak a lopáshoz értenek" - magyarázza felesége. Ők viszont rendes magyar cigányok.
"Az meg mi?"
"Zenész cigány volt az apja."
"Hát az, Lacikám baszd meg, hogy annyit tudok cigányul, mint te" - teszi hozzá János bácsi, aztán egy időre meg is őrzi a szót.

"Babám, szépséges cseresznyevirágom, az első mozzanat legyen meg, amikor szúrom bele a vesszőt" - instruálja Annát. Majd pedig hozzám fordul, hogy jobb lenne, ha felvenném a diktafonomra, amit most mond, mert fontos.

"Ami itten folyamatban van ebben az országban, az az emberek kizsigerelése. Én 1965 óta fonom a kosaramat. Hat gyereket ebből neveltem fel - meséli fonás közben. - Én a nép között járok-kelek, azokból élek, a népekből. Ahogy begyütt a rendszerváltás, akkor elkezdtek a népek hívni. A kosaramért cserébe kaptam mindent, zöldséget, gyümölcsöt, savanyúságot, ilyeneket nem is kellett vennem. De ezek a kuncsaftjaim egyre fogynak. Mi, szegény emberek, a képviselőknek, az államnak a szemiben csak egy adatok vagyunk. Nem ismerik a valós embereket. Itt egy éve megtiltották a szegény embereknek a vasazást. Na most mi történt? Az emberek még jobban elszegényedtek. Régebben tudni lehetett, hogy ki a tolvaj, most meg a becsületes embereket is rákényszerítik."

Amíg készül a kosár, ismerkedem a sorház többi lakójával. "El ne higgye ám itt senkinek, hogy akkora szegénység lenne meg éhezés - óv egyikük. - Az alapvető dolgok majdnem mindenhol megvannak, mosógép, hűtőszekrény, színes tévé. A kaja mindennap megvan." Öt gyereke van, a legnagyobb kollégista, a négy kisebb pedig itt lakik vele. Férje börtönben van, valami pénzbüntetéseit üli le. De ő kijön abból a 104 ezer forintból, ami mindenféle címen összejön neki.


A családfő börtönben, de ez az asszony nem panaszkodik, nekik mindenük megvan


"Valaki azt mondta, ez egy gettó" - mesélem neki.
"Ez? Gettó? Miért lenne az? Laknak itt magyarok is. Lehet, hogy arra följebb az, de itt nem. Itt nincsenek mindennapos verekedések. Arra följebb vannak."

János bácsit feltesszük az internetre

"Ha ti ilyenben tudnátok segíteni, elmondanám azt…" - kezdi János bácsi, amikor lassan már elköszönnénk.
"A szocpolt, igen!" - szól közbe a felesége.
"Ne szocpolozzá! A hülyeséget beszéled!" - hallgattatja el János bácsi, aki azt szeretné, ha feltennénk őt az internetre. "Számlaképes vagyok, el tudnám látni egész Kaposvárt meg Pécset. Aranybul lehetne a szobám" - magyarázza.
"A drága, de be van bolondulva" - szól be Karola, amikor János bácsi pózol elkészült kosarával.
"Mér? Hátha ráakad valaki."
"Igen, jól teszi" - kommentál az egyik szomszédasszony
"Ebbül élünk, nem a rablásbul" - mondja büszkén János bácsi, és bemutatkozik. - A kosárfonó Jani bácsi vagyok Kaporvárrul. A Nádasdi utca 47 szám alatt lakom. Az irányítószám 7400. A telefonszámom 30/7268672. Bárkinek bármi kell, éjjel-nappal rendelkezésére állok."

 

A cigányok kocsmája


Új építésű sorházak, szigorúan cselédház stílusban

János bácsi a végére megkedvel bennünket, és végigvisz a telep súlyosabb helyein. Első állomásunk a Csillag utca két új építésű sorháza, melyek oldalán ott díszeleg a műanyag emléktábla: "Ez a beruházás a Széchenyi Terv keretében, a Gazdasági Minisztérium lakáscélra biztosított előirányzataiból folyósított 83.520.000 Ft. összegű támogatásával 2001. január 31-én valósult meg." (A városközpontban ekkoriban számolták fel az egyik lerobbant részt, melynek helyén most közpark van, a romákat pedig ide költöztették.)

A két sorházban összesen húsz lakás van. Három üresen áll, ajtók, ablakok bedeszkázva. A két sorházat egy focipálya méretű gazos terület választja el, egyik végében egy szemeteskonténer, a másikban pár állatketrecre emlékeztető tároló, az egyik oldal mentén, kissé ferdén, úgy a 11-es pont magasságában pedig betonból készült, már használaton kívüli pottyantóswc-sor.

Most még valahogy kinéz a környék, előző hétvégén ugyanis a telepen összeszedték a szemetet. A helyi lapban cikk is lett belőle "Összefogtak a romák, rendet akarnak a cigányok Kaposváron" címmel. 850 zsák szemét gyűlt össze.

"Volt babgulyás meg tombola, jöttek az emberek, azt hitték, megnyerik a 10 ezer forintos vásárlási utalványt" - meséli az egyik résztvevő.

A lakóknak erre az az álmuk, hogy mindegyik lakás előtt legyen egy kis faház, hogy télen a tüzelőt ne a lakásban kelljen tárolniuk. Meg szeretnének aszfalt utat, meg olyan konténert, amibe el lehet zárni a szemetet. "Nem mi dobáljuk szét a szemetet, hanem a kutyák hordják szét. Meg a környékről mások is ide hordják. A patkányok, a kígyók, a gyíkok megesznek bennünket. A mocsok megesz bennünket. A betegség megöl bennünket. Hát ezt miért nem tudja elintézni az önkormányzat, hogy ne szenvedjünk itt, ha ide kitettek bennünket?" - sorolja egy asszony, aki egyre dühösebb lesz.
 

Ez a komfort nélküli házsort 40 millióból hozták ki


"Ott vannak azok a vécék. A trágyát nem szivatták ki belüle. Most még istenes, mert nincs nagyon meleg. De itt nyáron olyan büdösség van, hogy nem lehet megmaradni. Tele van patkányokkal, az összes patkány ideszállingózik, és szétrágnak mindent, az autókat is. Se nem boncsák le, se nem tisztíccsák ki. Miért?"

A környék a borsodi telepekhez viszonyítva még így is maga a paradicsom. A telep legvégén, ahol a kolompár cigányok laknak, viszont már semmi különbség. Ők viszont már szóba sem állnak velünk, és a fényképezőgép elől is menekülnek. Ezen túl pedig már csak a szeméttelep van, meg az illegális lerakó, ahová a helyiek hordják a szemetet.

Éppen erre járunk, amikor - mint valami jelenés - Audijával felbukkan Dögös Robi, Karola kedvence a lakodalmas műfajból. És megérkezik Bogdán Imre, a kisebbségi önkormányzat elnöke is, aki megmutatja a telep másik arcát, mert eddig valóban csak a sötét oldalt láttuk.

Jó lokálpatrióta akar lenni

Hosszú évek óta foglalkozik a telep ügyeivel, és igenis van fejlődés, mondja, ha lassú is. Egy éve bontották le például az utca elején a bűntanyának nevezett sorházat. Nemsokára az utolsó utcát is leaszfaltozzák. Amikor ott voltunk, éppen vízelvezető-csatorna készült az egyik utcában.

A város 2007-ben elfogadott esélyegyenlőségi tervében az áll, hogy a Csillag utcai sorházakat, melyeket ő akolnak hív, rehabilitálják. "Azokat a családokat, melynek tagjai fiatalok, és még van bennük motiváció, hogy alkalmazkodjanak az ottani közösséghez, kapnak benn bérlakást. Akik viszont maradni akarnak, azoknak nagyobb lakásuk lesz, mert kettesével egybenyitják a lakásokat" - villantja fel a jövőt. A két sorház közötti területen pedig játszótér lesz és fákat ültetnek.

A telep vége felé, a buszforduló mellett közösségi házat terveznek. "Higgyék el, ez nem szegregáció, az embereknek szükségük van egy ilyen házra. A külföldi városokban is vannak mindenféle negyedek. Ha a szociális helyzet jobb lenne, az embereknek lenne munkájuk, a lakásokat pedig rendbe tennénk, akkor jó, legyen ez a környék cigányok lakta környék" - magyarázza.

A régebbi sorházakat is lebontják majd, és a lakók szintén a városba kerülnek. És sorolja tovább a terveket a tanodán keresztül a leendő egészségügyi központig, mely már épül is. A területet az önkormányzat adta, a 180 milliós épületet pedig egy gyógyszergyártó finanszírozza. Lesz benne gyermek- és felnőtt orvosi rendelő, védőnői központ meg gyógyszertár, ami miatt a cég üzletet lát a projektben.
 

Bogdán Imre, a kisebbségi önkormányzat elnöke

"Akárki akármit mond, jó dolog az Út a munkához program" - mondja. A telepen élők nagy része mindig is próbált dolgozni. Akik viszont nem akartak, most kénytelenek elfogadni a közmunkát, ha segélyt szeretnének kapni. Rengeteg ember került be a közmunkaprogramba, de a telepen még így is legalább 60 százalékos a munkanélküliség. "A képzési programokba kellene bevonni őket, de persze vannak a telepen olyan cigányok, akiknél ez nem igazán megy" - ismeri el.

Néhány óra alatt nem lehet senkit megismerni, de igazi lélekhalásznak tűnik. "A cigány politikai élet nem érdekel, nekem az a fontos, hogy itt helyben mit tudok tenni - mondja magáról Bogdán Imre. - Nekünk, cigány értelmiségieknek is kell tenni valamit, nem mindig az önkormányzatot, a minisztériumot meg a kormányt hibáztatni. A cigány értelmiségiek súlyos hibát követnek el azzal, hogy otthagyják a vidéket, és felmennek a vízfejű Budapestre. Ott kellene maradni, és segíteni az embereknek."

(Hírszerző)