Nem mai hír következik. Azért csak most hozzuk le, mert annak idején kényszer-leállásunk alatt (tavaly augusztusban) született, és visszakapcsolásunk után nem volt időnk feltölteni. Most megtesszük, mivel egy nagyon hasonló tartalmú, Tarnaörssel kapcsolatos, friss hírt is leközlünk.

Áládárunk az erősen cigányfertőzött (ami, sajnos, a bűnözési arányszámokon is látszik - tessék beütni a "Halmajugra" szót a keresőbe, és olvasgatni a találatokat) Halmajugrán a következőt nyilatkozta az önkormányzat által felszerelni kívánt bűnmegelőző / felderítő térfigyelő rendszerről

"Horváth Aladár a térfigyelő rendszert "további, a község valamennyi lakosát diszkrimináló döntésnek" nevezte."

Ehhez nem kell sok kommentár. Áládár úr! Ugyan, miért lenne "diszkrimináció" a térfigyelő rendszer? Mi a baj abban, ha a lakosok biztonsága és a bűnözés csökkentése érdekében egy ilyet szerelnek fel? Mi mindezzel a helyi cigányság (akinek a nevében a nyilatkozatot tette) problémája?

Ahogy következő, Tarnaörssel foglalkozó cikkünkben is látjuk majd, nem csak itt tiltakoztak a (természetesen) bűnöző, deviáns életmódú cigányok a a "munkájukat" igencsak megnehezítő kamerák ellen...

Nyílt levelet ír három szervezet Halmajugra önkormányzatának

Nyílt levelet ír Halmajugra önkormányzatának a helyi romák nevében a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) és két másik szervezet; erről Horváth Aladár, az RPA elnöke beszélt kedden a Heves megyei községben tartott lakossági fórumon.

A három szervezet azt akarja elérni, hogy a falu vezetése bontson szerződést a községben közrendvédelmi feladatokat ellátó biztonsági céggel, amelynek munkatársa a napokban bántalmazott egy helyi roma férfit.

Augusztus 3-án egy vitához hívták ki a Buldog Kft. embereit, a cég egyik munkatársa ekkor ütött meg egy 42 éves roma férfit, aki elvesztette az eszméletét, s két foga kitört.

A rendőrségi vizsgálat folyamatban van, az önkormányzat a roma szervezetek nyomására múlt csütörtökön határozatlan időre felfüggesztette a kft.-vel tavaly májusban kötött szerződést. Az 1400 lakosú Halmajugrán a lakosok egy része ragaszkodik a szerződés felbontásához, mások szerint sok egyedülálló fél a faluban, ezért szükség van az őrökre. A fórum előtt erről veszekedés tört ki, emiatt a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke elment a helyszínről.

Horváth Aladár a fórumon közölte: a Halmajugráért Roma Magyar Egyesület, a Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet és az RPA aláírásával adják át a nyílt levelet, amelyben többek között a Buldog Kft.-vel kötött szerződés tartalmára, díjára kíváncsiak, s arra, szerepel-e benne, hogy a kft. "fegyveres alakulattal látja el szolgálatát".

A kérdések közt van, hogy a körzeti megbízott és a polgárőrség mellett miért kell "külső erő", az incidens miatt miért nem bontották fel a szerződést, igaz-e, hogy évi 60 milliót fizet az önkormányzat a kft.-nek, és hol szerepel ez a pénz a költségvetésben.

Horváth Aladár úgy fogalmazott: "tavaly tavasz óta fegyveres milícia tartózkodik a községben, félelmet és folyamatos feszültséget teremtve".

Az önkormányzat a felfüggesztéssel egy időben arról is döntött, hogy erősebb rendőri jelenlétet kér a gyöngyösi rendőrségtől és térfigyelő kamarákat szereltet fel. Horváth Aladár a térfigyelő rendszert "további, a község valamennyi lakosát diszkrimináló döntésnek" nevezte.

Somodi Tiborné, Halmajugra polgármestere kedden az MTI-nek elmondta: a lopások és garázdaságok miatt lakossági kérésre bízták meg az őrzéssel a Buldog Kft.-t, a társaság munkájával kapcsolatban nem volt kifogás, soha nem érkezett lakossági bejelentés. A szerződést azért függesztették fel, mert még nem zárult le a rendőrségi vizsgálat - tette hozzá.

(Hírextra)