Egyelőre egy kiskunlacházi fiatalt gyanúsított meg csoportos rablás kísérletével a ráckevei rendőrség abból a nyolcfős társaságból, amely az utcán megtámadott egy 12 éves helyi kislányt – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton. Mint ismert, helyi cigány fiatalok egy csoportja lerángatott kerékpárjáról egy kislányt, akinek lefogták a kezét, kiürítették a zsebeit, majd olyan, szexuális tartalmú megjegyzést tettek rá, hogy a kislány sokkot kapott, és bepisilt.





A szóvivő szerint tettlegességről nincs információja a rendőrségnek, s arról sincs adat, hogy a csütörtöki támadás összefüggene a szintén kiskunlacházi H. Nóra tavaly őszi meggyilkolásával. Répás József polgármester ugyanakkor olyan nagy súlyúnak ítéli az esetet, hogy a jövő hét elejére összehívja a helyi cigány közösséget, és közmeghallgatást is szervez.

Répás József, Kiskunlacháza polgármesterének információi szerint egy nyolcfős, 12- 16 éves fiatalokból álló csapat támadott rá az iskolából hazafelé tartó 12 éves kislányra. Lerángatták a kerékpárjáról, majd ketten lefogták, míg a többiek hozzáláttak a megrémült kiskorú zsebeinek, táskájának átkutatásához. A polgármester hozzátette: nyomdafestéket nem tűrő trágár kifejezésekkel illették a sokkos állapotba került iskolást, akit – a szülők elmondása szerint – tettleg is bántalmaztak. A támadók több járókelő megjelenése után menekülőre fogták, de hármukat elkapta a rendőrség. Répás József információit, mely szerint ezt a három fiatalt Ceglédre, nevelőintézetbe vitették, cáfolta Beluzsárné. Mint közölte: ehhez a rendőrségnek nincs joga. Hozzátette: mindhárom roma fiút előállították a ráckevei rendőrkapitányságon, de a tanúvallomások alapján csupán egyiküket gyanúsították meg csoportos rablás kísérlete miatt, majd mindhármukat elengedték.

A szóvivő szerint a rendőrség a „csapat” többi tagját is ki fogja hallgatni – tudják, hol kell keresni őket – , ám nyilván nem mindenki vett aktívan részt a támadásban, akadtak köztük „szemlélők” is. Újabb tanúk meghallgatása után derülhet csak ki: lesz-e még további gyanúsított az ügyben – tette hozzá Beluzsárné, aki szerint az elsődleges adatok kizárják, hogy a támadásnak bármi köze lenne a szintén kiskunlacházi H. Nóra tavaly novemberi meggyilkolásához. A rendőrség nem tudja alátámasztani azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint a 12 éves kislány és Nóri barátnők lettek volna – jegyezte meg a sajtószóvivő.

Répás József, a település polgármestere azt mondta: már korábban is érkeztek hozzá lányos szülőktől roma fiatalok erőszakoskodásáról szóló hírek, azonban ezeket nem „verték nagydobra”, mert féltették a gyermekeket a további inzultusoktól. Állítólag a helyi idősek is félnek ugyanennek a „csoportnak” a randalírozásaitól, vagyis Kiskunlacházán pattanásig feszült a helyzet – tette hozzá a polgármester, aki szerint ki kell mondani: „kiskorú cigánybűnözéssel” állunk szemben, amely egyértelműen a szülők felelősségét veti fel.

Répás József közölte: mivel tart attól, hogy a „másik” oldal netán visszavágást tervez, a falu békéjének és a feszültségek levezetésének érdekében jövő hét elején találkozóra várja a településen élő 200- 250 roma képviselőit, majd hétfőhöz egy hétre közmeghallgatást tart. „Az alapvető együttélési normák betartására és betartatására, illetve a fokozott óvatosságra és odafigyelésre akarom kérni a felnőtteket” – jelentette ki a polgármester, aki úgy véli: a H. Nóra meggyilkolása óta bizonytalanságban és félelemben élő Kiskunlacházán nem elég az ismét fokozódó rendőri jelenlét. Maguknak a lakosoknak kell csírájában elfojtani az erőszak kisebb-nagyobb megnyilvánulásait, amiért ő személy szerint minden tőle telhetőt megtesz – mondta.

(MTI - MNO)

Kapcsolódó

- Lacházi polgármester: gátat kell szabni a cigánybűnözésnek!

- Olvasó: Buckalakók újabb akciója Kiskunlacházán