Van olyan húsz éves, aki írni-olvasni nem tud, de vágja, hogyan kell hangtalanul kinyitni egy ajtót, vagy csendben kizsebelni a villamoson a gyanútlan utast. Ha gyanút fog az sem baj, az enyveskezű gyermekbűnözők nem riadnak vissza a tettlegességtől, jó pár embert helyben hagytak már. Vannak köztük, furfangos, macsószerű tolvajok és olyanok is, akik eszük helyett az öklüket használják. A fiatalkorúak (szirmabesenyői - a szerk.) börtönében jártunk, ahol zömében erőszakos bűncselekmények miatt ülnek, az emberek. A fiatalok jó része nem ismeri az ABC-t, nem tudja mi a szeretet.

Csak vendégségbe jövünk, mégis nyomasztó élmény a szabadság hiánya. Átvilágítanak, csipognak a fémek rajtam, leadom a mobilom, lerakom a táskám, és végre „benn” vagyok, kezdődik a börtönmustra. Csak a rácsok és az egyenpizsamás srácok juttatják eszembe, hogy büntetésvégrehajtási intézetben vendégeskedem. A takaros kis termet bármelyik iskola megirigyelhetné. Nem olyan, mint a klasszikus osztálytermek, inkább görögszínházra emlékeztet a tér, ahol a fogva tartottak félkörben ülnek, így mindenki „érez” mindenkit.

Épp esélyórájuk van, de gyakoriak itt a hasonló programok, ahogy az igazgató is megjegyezte viccesen: a börtön mindenki előtt nyitva áll, mindenkit várnak, aki jó szándékkal érkezik, aki pozitív ingert hoz a külvilágból.

Az Esélyek Háza minden hónapban eljön a megbotlott ifjakhoz, hozzák a jó szót, az esély hírét, és ahogy mondani szokták, ha már egy gyereket kiragadnak a bűn világából, nem dolgoznak hiába. Az első esélyórát a jogoknak szánták, de a jó szándékú mentorok hamar rádöbbentek, nem a diszkrimináció ecsetelése, az Esélyegyenlőségi hivatal bemutatása a legfontosabb ott, ahol vannak olyan húszévesek, akik olvasni sem tudnak.

„Roma vagyok”

Az egyik gyakorlat kapcsán- ahol, azt kell felsorolniuk, miben hasonlítanak, és miben különböznek mellettük ülő társuktól, - a hasonlóságokhoz érve szinte mindenki megjegyzi: „roma vagyok” (Kuruc.info: mindez az eredeti cikkben. Szépek az arányok, nemde?). A fiatalok döntő többsége erőszakos bűncselekmények miatt ül, a leggyakoribb bűntények között a rablás szerepel. Nem csak az előéletükben, hanem az intézmény falai között is felbukkannak az erőszakos cselekedetek - tudtuk meg Szitka Szabolcstól, az intézmény vezetőjétől. Vannak visszaesők szép számban, arról viszont nem vezetnek statisztikát, hányan folytatják később a nagy börtönökben. Az igazgató szerint sokkal fontosabbak a bíztató visszajelzések. Ahol tudják, nyomon követik a korábban fogva tartottak sorsát, és bizony érkeznek kintről jó hírek is. Van, aki elhelyezkedik, megszakítja kapcsolatát a bűnözőkörökkel és beilleszkedik. Szitka Szabolcs bízik abban, hogy ezek a fiatalok még csiszolhatók, ezért a börtön szigora mellett teret enged különböző alternatív módszereknek is. Különböző terápiákkal igyekeznek nyitottá tenni a fiatalokat, igyekeznek kinyitni azokat a kapukat előttük, amit szüleik elfelejtettek.

Visszaesők

Nem csak írni-olvasni tanítják meg az elhanyagolt gyermekeket, hanem megpróbálják megismertetni velük, mi is az a szeretet. Ebben a különböző terápiás állatok is segítenek. A fiatalok megtanulhatják, milyen felelősséget vállalni egy élőlényért, milyen is szeretni valakit. A börtönlakók kedvenc állatkája a degu. A hit gyakorlására is esélyt kínál a börtön, ám az imaszoba korántsem olyan látogatott hely, mint a konditerem. A fiúk szívesebben ütik el az időt testépítéssel, de - igaz kisebb számban - akadnak olyanok is köztük, akik a szellemmel is foglalkoznak, itt, a börtönben szereznek diplomát.

Lakatos Márió 20 éves, nem először ül, a mobiltelefon a gyengéje, ezeket lopta osztálytársaitól tucatszámra mielőtt idekerült. Több, mint tíz testvére van, de a nagy családból senki sem kíváncsi rá, egyedül barátnője látogatja. Fodrász szakmát szerzett a börtönben és most benn szakácsként dolgozik - a többiek szerint, egész jól főz. Máriónak már csak pár hónapja van a szabadulásig. Azt állítja, amint kimegy, munkát keres, új életet kezd. A családjára, azok után, hogy elfordultak tőle, nem kíváncsi. Úgy érzi, mínusszal indul az emberek szemében, mivel börtönviselt, de majd igyekszik megállni a helyét a „jók” között is. Társa, a kigyúrt tizenéves bábokat készít. Felfoghatatlan, hogy ez a szűkszavú, kedves, ügyeskezű srác bűncselekményeket követett el, méghozzá nem is akármilyeneket. Az ő számláján rablások egész sora áll.

„Itt bőven van testvér”

Ők itt a legidősebbek, nekik nincs mitől tartaniuk és a cigányok, amúgy is összetartanak, jobban, mint a magyarok - derül ki beszélgetésünkből, mikor a srác azt ecseteli, itt benn nem csak a földi és a vérszerinti testvér, a testvér, itt minden roma testvér – jegyzi meg. (Kezdem érteni, miért vallotta az is romának magát a bemutatkozó órán, aki fehér bőrével kitűnt a többi közül)  Furcsa érzés meglátni a jó szándékú embert a bűnöző szemében, drukkolni neki, hogy sikerüljön jó útra lépnie. Látni a szebbnél szebb munkákat, bábokat, festményeket, kézműves tárgyakat. Látni azt, hogy alkot, aki rombolt kinn. Vajon mennyire nevelhetők azok, akikről otthon megfeledkeztek? Vajon ennyire középpontban van itt, a fiatalkorúak börtönében az ember, vagy most a sajtó kedvéért előkapták a betanított jó fiúkat?

Vajon milyenek lesznek ezek a srácok kinn, a nagybetűs életben? Munkába menet futunk majd össze reggel a buszon vagy este, a kihalt utcán akarja majd elvágni a torkom, hogy egy mobiltelefonnal gazdagabb legyen? (Kuruc.info: ne legyenek illúzióink: a túlnyomó többségük bűnöző marad. Ezt mutatják a hivatalos, külföldi [spanyol – ott engedélyezték az ilyen kimutatások készítését] visszaesési, bűnismétlési statisztikák. Meg persze a magyarországi hírek, amelyek, 20 év felett, gyakorlatilag minden esetben visszaesőkről beszélnek…)

Ehhez hasonló kérdések kavarognak bennem, miközben egyik rácsos ajtótótól eljutok a másikig. Hiába tépem az ajtókat, nem nyílnak, már smasszer is mosolyog, látja, szabadulni szeretnék, megfulladok! Végre átvergődöm magam a kacskaringós labirintusokon, átveszem értékeim és nagy levegőt veszek kint, a szabadban.

(MIKOM; az eredeti cikkhez videó és képgaléria is tartozik – KLIKK IDE)