Hatalmas felháborodást okozott Miskolcon, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter más beosztásba helyezte Pásztor Albert rendőrkapitányt, amiért egy pénteki sajtótájékoztatón közölte, hogy a bűncselekményeket cigányok követik el a városban. A Zoom úgy tudja, hogy Miskolc több országgyűlési képviselője, de még Szűcs Erika szociális miniszter is elfogadhatatlannak tartja a lépést. A miskolci polgárőrök vezetője lemondatná Draskovics Tibort.

A miskolci fórumozók a neten csak arról beszélnek, hogy mekkora baklövést követett el a rendészeti miniszter, amiért elmozdították posztjáról Pásztor Albertet.

A miskolci kapitány Draskovics szerint megmagyarázhatatlan módon olyan kijelentést tett, amely számára erkölcsileg vállalhatatlan.

Pásztor Albert pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt". Újságírói kérdésre közölte: miskolci kapitányként nem tiszte "cigánybűnözésről" beszélni, mindösszesen a tényeket sorolja fel.

A miskolci polgárőrök vezetője felháborodott, amiért leváltották a kapitányt. Cseh László, aki egyébként szocialista önkormányzati képviselő a Zoomnak azt mondta, hogy nem Pásztor Albertet, hanem Draskovicsot kellene leváltani. Szerinte a kapitány pusztán tényeket közölt.

„A szőnyeg már annyira fel van púposodva, hogy nincs mit alá söpörni”- véli a polgárőr, aki csak megerősíteni tudja a kapitány állításait. Cseh László azt mondta, hogy Miskolcon a polgárőrök tapasztalata is az mutatja, hogy tíz bűncselekményből tízet romák követnek el.

Cseh László szerint a legnagyobb baj, hogy a fővárosban a döntéshozók nem látnak az íróasztalon túlra. Borsodban több cigány él, mint Budapesten és Dunántúlon összesen, mondja a polgárőr, aki abban látja a legnagyobb hibát, hogy a cigányság erkölcse folyamatosan romlik a 80-as évek óta.

A kapitány leváltása ellen úgy tűnik a politikusok is harcba szálltak, legalábbis Miskolcon. A Zoom úgy tudja, hogy a térség több parlamenti képviselőjei mellett Szűcs Erika szociális miniszter, Miskolc volt alpolgármestere is lobbizik azért, hogy továbbra is Pásztor Albert legyen a miskolci rendőrkapitány. A helyi Fidesz-KDNP frakció arra kéri Draskovics Tibort, hogy vizsgálja felül a döntését. A szövetség közleményében azt írja, a miskolciak szerint, a városi rendőrkapitány a rendőrség nehéz anyagi helyzete ellenére is jó színvonalon teljesítette munkáját

A pénteki kijelentése után más beosztásba helyezett miskolci rendőrkapitány nem tűri, hogy rasszistának próbálják beállítani; ezt maga az érintett, Pásztor Albert nyilatkozta szombaton az MTI-nek. "Senki ne sajnáljon, és senki ne próbáljon rasszistának beállítani, mert azt nem tűröm" - hangsúlyozta Pásztor Albert.

Megszólalt a cigányvajda

A boon.hu-nak nyilatkozott Lakatos Attila borsodi cigányvajda. "Fel vagyok háborodva." - felelte arra a kérdésre, hogy mit szól a Miskolci rendőrkapitány leváltásához.

"Ne Pestről osszák az észt, mert az nem ér el idáig. Jöjjenek el ide, éljenek itt, és nézzék meg milyen it ta helyzet" - Mit kellett volna mondani Pásztor Albertnek, ha 200 betörésből 200-at cigány követ el? -tette fel a kérdést a cigányvajda.

(ZOOM)