Ugrás a cikkhez
Reklám

Legkevesebb két év börtönt kaphatnak azok a pátkai polgárőrök, akik a gyanú szerint még tavaly nyáron Molotov-koktélokat dobtak három, cigányok által lakott házra a Fejér megyei településen. A rendőrség a napokban fejezte be a nyomozást, és az ügyet vádemelési javaslattal a Fejér Megyei Főügyészségre továbbította.

Mint ismert, Pátkán 2008. június 3-ára virradóra Molotov-koktélt dobtak három romák által lakott házra. Senki nem sérült meg, de egy szobában, ahol gyerekek aludtak, tűz keletkezett. A gyújtogatással kapcsolatosan három helybéli polgárőrt még aznap előállított a rendőrség, őket később több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanújával előzetes letartóztatásba is helyezték.

A több mint fél évig tartó nyomozás során a rendőrök személyi, tárgyi és okirati bizonyítékokat is összegyűjtöttek. Ezekről kérdezte az MNO Várhomokiné Rabi Noémit, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivőjét. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a nyomozati anyagokban szerepel-e az a sajtóban megjelent információ, miszerint a támadás után az egyik menekülő elkövető és az egyik sértett között dulakodás volt, amiben a roma férfi meg is sérült. A főügyészség szóvivője megerősítette az MNO-nak a dulakodás tényét, de ezt az ügy szempontjából csak különösebb jelentőség nélküli részletmomentumnak tartotta. Ugyanakkor a Népszabadság sérülésről szóló információját már nem tudta megerősíteni.

Arra a kérdésünkre, hogy a sértett dulakodás közben felismerte-e támadóját, vagy adott-e használható személyleírást róla, a szóvivő arra hivatkozva, hogy ez már a bizonyítékok értékelése lenne, nem kívánt nyilatkozni. Nem árult el részleteket a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokról sem, de azt hangsúlyozta, hogy ezek közvetlenül összefüggenek a cselekmény elkövetésével. (A tárgyi bizonyítékok között korábbi sajtóinformációk szerint ott vannak azok a benzineskannák, amiket az egyik polgárőr házánál foglalt le a rendőrség.) (Kuruc.info: gyengébbek kedvéért: ahogy azt már régebben is megírtuk, faluhelyen szinte minden portán van benzineskanna… Arról nem is beszélve, hogy az üvegekben gázolaj volt, és nem benzin. Igen, ahogy azt cikkünk első verziójában is megírtuk, ez bizony koncepciós per: ahol “bizonyítéknak” fogadnak el olyan tárgyakat, amik garantáltan nem köthetők a cselekményhez, az más nem lehet. Kár, hogy a Magyar Nemzet ezt nem tette szóvá – sebaj, helyette megtesszük mi.)

A bizonyítékokról részleteket csak a vádirat benyújtása után lehet majd megtudni – tért ki a további kérdések elől Várhomokiné Rabi Noémi. A polgárőrökre váró büntetésről a szóvivő elmondta, hogy mivel az emberölési kísérlet kétszeresen minősített esetéről van szó, a bíróság – ha enyhítő szakaszokat is alkalmaz – legkevesebb két év letöltendő börtönbüntetésre ítélheti a polgárőröket. Az ügy még a vádelőkészítés szakában van, így a tárgyalás kezdetének várható időpontjáról még korai lenne nyilatkozni – mondta a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője.

(az MNO cikkének szó szerinti átvétele; eredeti címe: Legkevesebb két év börtönt kaphatnak a pátkai polgárőrök)

Korábban (jan. 15. 2.22) írtuk: Lezárta a nyomozást a rendőrség a tavaly nyári pátkai Molotov-koktélos támadás ügyében. Az iratok, amelyekben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottak - három pátkai polgárőr - ellen társtettesként, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádemelést javasol, már megérkeztek az ügyészségre.

Várhomokiné dr. Rabi Noémi, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője kérdésünkre egyelőre nem árult el részleteket a vádemelési javaslatról, ám azt elmondta: a nyomozók bizonyítottnak látták, hogy a három gyanúsított dobott gyúlékony anyagokkal teli palackokat tavaly június 3-án éjszaka három, romák lakta pátkai lakóházra.

A támadás következtében az egyik épület gyerekszobájában tűz keletkezett, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a családtagok még idejében ki tudtak menekülni a házból. A Molotov-koktélos támadásnak sérültje nem volt, de a gyújtogatás után, az egyik menekülő elkövető és az egyik sértett között kialakult dulakodásban az ott lakó férfi megsebesült.

A bűncselekmény elkövetésével a rendőrség három helybeli polgárőrt gyanúsított meg. Őket a támadás másnapján őrizetbe is vették, előzetes letartóztatásukat pedig egyelőre 2009. március 4-ig rendelte el a bíróság. Bár a rendőrök - arra hivatkozva, hogy már lezárták a nyomozást - nem adtak tájékoztatást az ügyről, R. Szabó Ágnes, a megyei főkapitányság szóvivője korábban lapunknak azt nyilatkozta: az egyik polgárőr részletes, másik két társa szerepét is feltáró, beismerő vallomást tett, ezenkívül a gyanúsítást személyi, tárgyi és okirati bizonyítékok is megalapozták.

(NOL; megjegyzések fűzhetők a cikkhez; jelenleg, mivel alig pár perces, még egy sincs)

Kuruc.info: szerencsétlen polgárőrökre könnyű ráfogni mindezt, hiszen nincs alibijük: járőröztek, tehát például az otthoniak nem igazolhatják, hogy nem voltak máshol. Kíváncsiak lennénk a vád bizonyítékaira, mert ha cigányok tanúvallomására (márpedig a mai jogrendszerben “sok lúd disznót győz”, és ezt a számbeli fölényben levő romák könyörtelenül ki is használják) és a megrendezettséget (pl. vastagfalú, garantáltan törhetetlen palack) mutató tárgyi “bizonyítékokra” épül, akkor meglesz az első nyilvános koncepciós per. Eközben persze a bizonyítottan gyilkos "bokszoló" pesti cigánygyerek, Rajmundka, szabadlábon mulatozik, és az olaszliszkai lincselőket is sorban bocsátják szabadlábon. Kifordított világban élünk...

Igen, Kedves Olvasóink, megint a kettős mérce legújabb verzióját láthatjuk. "Társtettesként, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete"? Ha cigány lett volna az elkövető (állítólagos elkövető), és ugyanúgy nem sérült volna meg senki, akkor maximum garázdasággal, csendháborítással, esetleg veszélyeztetéssel vádolnák. Igen, romák által elkövetett hasonló kaliberű produkcióknál ez szokott lenni a tényállás.

Egyedüli öröm az ürömben, hogy a rendőrség – ahogy azt már Bencze is megfogalmazta - nem húzta elő a rasszista kártyát, amivel aztán simán életfogytra lecsukhatnák szegény srácokat. (Ne feledjük, hogy a szigetvári pofozkodókat szintén fejenként 11-12 évre akarták lecsukni – ez nem vicc - , ugyanígy a rászízmus miatt.)  Nesze nektek fajvédők (pl. Mohácsi Viktória), akik állandóan ezzel jöttök ezen eset kapcsán is. Ha meg valóban a polgárőrök voltak: nem szép dolog az önbíráskodás, de ha a magyar jogrend impotens, akkor valakiknek lépni kell a polgárok biztonsága érdekében. Fordítsuk meg pl.EBBEN a remek Célpont-összefoglalóban látható érvelést, amellyel a tarnabodi cigányok magyarázták azt, hogy megöltek egy magyart: “ha a polgármester adott volna ötezer forintot, nem kellett volna meghalnia”. Fogalmazzuk így: “ha a cigányok nem terrorizálják a települést, akkor nem repült volna a benzinespalack”. Érdekes, a tarnabodi gyilkosság fenti megideologizálása kapcsán nem vonyítottak a fajvédők, most meg igen – pedig bárki megérti, hogy melyik a normálisan megvédhető magyarázat. Ki érti ezt?

Kapcsolódó cikkek: Tombol a cigányfajvédelem, tort ülnek a cionisták: előzetesben a három pátkai polgárőr

Éjjeli Menedék: Pátka orsz.gy.képviselője is cáfolja az ÁVH "vallott a polgárőr" hazugságát

Késelés Pátkán – persze hogy cigányok (ráadásul pont a “megtámadottak”… ennyit a “törvénytiszteletükről” meg a “szavahihetőségükről”, ugyebár… és mégis nekik adtak igazat a cigányfajvédő rendőrök – elképesztő!)



Friss hírek az elmúlt 24 órából