Zeng-zúg a tömegtájékoztatás a cigányoktól. Felzárkóztatási programokról, beilleszkedésről, támogatásokról elmélkedik a honi nagyon szürke állomány, osztják-szorozzák a kérdést, megrágják alaposan, néhányan le is nyelnék, de mindig torkukon akad, így hát rendre visszaböffentik. S kezdik szépen elölről, jól fizetett katedrákon, Soros-staffírunggal kikövérített szociológusi-esztétai elmecsörték során, hetente-havonta az „ez a harc lesz a végső” átszellemültségével felmutatott politikai programokban. Mintha cselekednének valamit. Ámde mindőjük oldalt pislog és félrebeszél. Ki népjóléti kérdéseket, mélyszegénységet emleget, ki munkahely-teremtésről beszél. Közös bennük, hogy - a költővel szólva - „mind-mind pénzre vált reményt”, s már-már vallásos áhítattal tekintenek a kasszakulcsra.

Az elmélkedők közül némelyek jóindulatú naivitással bátortalankodják körbe a tűzhányót, mások (s ők vannak többen) a magyarságot vonják kínpadra, újra és újra, míg csak szólni mer pőre életéért.
Ilyképp fecseg a felszín, miközben véresen örvénylik a mély. Falvainkban ugyanis a módszeres magyarellenes uszításra vadállati ösztönök szabadultak fel. Folyammá dagadt és égre kiált a cigánybűnözők által brutálisan meggyilkolt magyarok vére. Lassan nem múlik el hét, hogy ne oltana ki ártatlan magyar életeket a fékevesztett gyűlölet. Hány védtelennek kell kínkeservesen elpusztulni, míg a magát értelmiséginek és elitnek nevező siserehad végre abbahagyja a hazudozást, s egyenesen, a lényegről beszél?

Mert bizony hazudoznak, akik népjóléti, oktatási, gazdasági kérdésről beszélnek. Még azok járnak legközelebb a valósághoz, akik a közbiztonság felől közelítik meg a bajt. De ez is, miként az előbbiek, csak összetevője annak a jelenségnek, melyet így kell hívni: cigánykérdés.

Erről van szó ugyanis. Etnikai kérdésről. Arról, hogy a cigányok nagy része lelkiségében, szellemiségében, kulturális szokásaiban teljesen elüt a vendéglátó magyarságtól. Közismert valóság, hogy a cigányok legnagyobb része évszázadok óta képtelen beilleszkedni az európai életrendbe. Nem csak Magyarországon fosztogatnak, gyilkolnak a cigánybűnözők, hanem mindenütt, ahol nagyobb tömegben megjelennek. Ezt mindannyian pontosan tudjuk. Azok is, akik azt hazudják, hogy ez nem így van.

Az is cáfolhatatlan tény, hogy a cigánybűnözés ugyanúgy leírható és dokumentálható jelenség, mint a fiatalkorú bűnözés. S miként utóbbi fogalom nem jelenti, hogy minden fiatalkorú bűnöző, úgy nyilvánvaló, hogy nem minden cigány bűnöző. Minden tisztelet megilleti azokat, kik tisztességgel dolgoznak, értékes embereket faragnak gyermekeikből, s ezáltal hasznos tagjai társadalmunknak.

Nekik ugyanúgy alapvető érdekük a cigánybűnözés megfékezése, miként a falvak védtelen magyarságának. Ehhez egyenes beszéd, józan ész és némi bátorság szükségeltetne.

De mert Magyarország 1945 óta hazugságban él, hát a cigánykérdés ügyében is csak fáradt hazugságok puffannak a közéletben.
Amikor például elégtelen cigánypolitikáról beszélnek önjelölt, sokszor köztörvényes ügyekben eljárás alá vont cigányvezérek, akkor egyrészt jellemzően csupán pénzre éheznek, másrészt meg sem fordul fejükben, hogy tegyenek valamit sajátjaikért. Végképp nem jut eszükbe, hogy – például - a cigánybűnözőket nyilvánosan cigánybűnözőknek bélyegezzék, mi több, megbélyegezzék őket. A bűn nevén nevezése igen sokat lendítene közös dolgaink rendezésén. Ehelyett mentegetik, sőt, arcátlanul tagadják e bűnözési formát. Vagyis hazudnak, s pártolják a bűnt.

Felfújja magát a mérgesgomba Kolompár, s „béketüntetést” szervez a fővárosba, meggyalázva a cigánybűnözők temérdek áldozatát. Ahelyett, hogy a pöffeteg cigányvezér elszámolna azzal a tizenhárom millió forint munkahelyteremtésre szánt állami támogatással, amit rajta keres a Vám- és Pénzügyőrség, s ami miatt nyomozás folyik ellene…
Polgárháborúval fenyegetőzik a betegesen agresszív Horváth Aladár, cigányellenes támadásokra vágyik Teleki László cigányügyi kormánymegbízott, habzó szájjal gyalázza a magyarságot Mohácsi Viktória SZDSZ-es európai parlamenti képviselő, miközben ártatlan magyarok vére hullik. Szociális nehézségekkel mentegetik az állati brutalitást. Vajon az éhség sarkallta tettükre a 14 éves kiskunlacházi lányt meggyalázó és megfojtó cigánybűnözőket? Kínjukban erőszakolják meg a kilencven körüli néniket, miután kifosztották őket? Korgó gyomruk miatt verik agyon karókkal a veteményesükben bottal tipegő bácsikat? A túlkoros, félanalfabéta cigánygyerekek ebédre megeszik azokat a mobiltelefonokat, melyeket kisebb magyar társaiktól rabolnak el? Hát a távolsági buszvezetőket, a hozzátartozóikon segíteni igyekvő mentősöket a betevő falatért akarják meglincselni? Egy tál meleg ételért támadnak neki a vasúti kalauzoknak?

Nem. Nyilvánvaló, hogy ez nem szociális kérdés, hanem súlyos etnokulturális probléma. A cigányok többsége képtelen normális emberként viselkedni. S mert a közigazgatás nem védi meg az élősködőket eltartó magyarokat, hát lassan megszervezik önvédelmüket. Ha kell, a kis uborkás köré vont drótba vezetett árammal. Vagy fölfegyverkeznek, miként a cigányok sokasága.
Ennek azonnal véget kell vetni. A hazudozást ezért be kell fejezni. Egyenes beszédre van szükség. Mondjuk ki, hogy nincs megélhetési bűnözés. Aki ezt kitalálta – jelesül az SZDSZ-es sábeszgój Kuncze Gábor -, bűnpártolásért felelősségre kell vonni. Mert fölmentést adott a bűn következményei alól.

Mondjuk ki, hogy a cigánypolitika nem pénzügyi kérdés, hanem elsősorban magyar politika. A magyar vidék rettegésben tartott, naponta fosztogatott, megnyomorított, meggyalázott magyarjait minden eszközzel meg kell védeni, hogy a falvak újra élhetők legyenek. Ezért a cigánypolitika legelső lépése a cigánybűnözés iránti zéró tolerancia kinyilatkoztatása kell legyen. A Büntető Törvénykönyvet drákói módon szigorítani kell. A vasúti sínek, kábelek, jelzőberendezések alkatrészeinek ellopását például, miután emberéletek forognak kockán, terrorcselekménynek kell minősíteni, s a bűnözőkre ehhez mért büntetést szükséges kiszabni. Állíttassék vissza a halálbüntetés!
Azonnali hatállyal fel kell számolni a magyarellenes kettős mércét, melynek jegyében a magukat elkeseredésükben esetleg önbíráskodásra ragadtató magyarokat előzetes letartóztatásba helyezik, meghurcolják, miközben cigányok által elkövetett gyilkosságok tettesei szabadon járnak-kelnek.

Azokat, kik a szociális ellátórendszeren élősködnek, törvényi erővel rá kell kényszeríteni a munkára és a tanulásra. Azaz be kell tartatni velük is a törvényeket. Tovább kell lépni a „segélyért munkát”-elv útján. Nem igaz, hogy nincs munka. Minden faluban elkél a dolgos kéz. Ráadásul polgármesterek ezrei igazolhatják, hogy különböző baromfi-feldolgozók, ilyen-olyan üzemek hiába keresik a munkaerőt, a cigányok többsége egyszerűen nem hajlandó állásba menni. Mindannyian tudjuk, hogy ez így van! Tudják az emberjogista kalandorok és a cigányvezérek is. Bűnük annál súlyosabb.

Falvainkban széles jogkörű fegyveres mezőőri szolgálatot kell szervezni, s újra fel kell állítani a csendőrséget, mely egészségesebb korokban eredményesen védelmezte az alkotó, teremtő magyarok által megtermelt javakat a fosztogatóktól, az élősködőktől.
A tanároknak és minden közhasznú munkát végző személynek fokozott védelmet kell nyújtani. Aki rájuk támad, életfogytiglani börtönbüntetéssel lakoljon tettéért!

A felkínált munkahelyeket betölteni nem hajlandó ingyenélőktől minden támogatást, segélyt meg kell vonni, a gyermekek után járó segélyeket egyszer s mindenkorra meg kell szüntetni, helyette át kell térni a családi adózásra (mely értelemszerűen munkajövedelemhez kötött), három gyermek után jelentős kedvezményekkel.

Rendet kell teremteni. Csak a szigorú és méltányos rend alkalmas az élet és a munka megbecsülésére. Csak a mindenkire egyformán kötelező és tűzzel-vassal betartatott rend biztosíthatja a tisztességgel küszködő, egyről a kettőre lépni szándékozó cigányok számára is a méltó jövőt. Mert nem méltányos, hogy ők érezzék rosszul magukat fajtájuk bűnözői, élősködői miatt, akik kigúnyolják az igyekvőket. A bűnt vasszigorral kell megtorolni, leszámolva minden álhumanista rögeszmével. Az elemi igazság, az örök élet nevében.

Ágoston Balázs

(barikad.hu)