Útonálló kamaszok támadtak gyerekekre
Agresszív, útonálló kamaszok raboltak a barcsi éjszakában. Egy háromfős csapat döntött úgy: sötétedés után megvárnak néhány srácot korosztályukból, és bevasalnak rajtuk néhány ezer forintot.
Egy ötfős, tizenéves korú társaság indult hétvégén este szórakozni a helyi diszkóba, de már a főutcán elakadtak: három fiatal ugrott eléjük, és veréssel fenyegetőzve követelték pénzüket, valamint a náluk lévő cigit. A kiskorúakból álló csapat megriadt a fenyegetésektől, és szinte azonnal megadta magát.
A rablók eleinte csupán hatszáz forintra tartottak igényt, ezért a közeli szórakozóhelyen felváltattak egy kétezrest a fiúkkal. Meggondolva magukat később mégis igényt tartottak a teljes összegre. A megrettent diákok pár óta múlva ismét találkoztak az „útonállókkal”, akik követve őket, életveszélyesen megfenyegették a társaságot, hogy nehogy feljelentést tegyenek a rendőrségen.
Ennek ellenére az eset mégis a nyomozók látóterébe került, jelenleg zsarolás bűntette miatt folyik az eljárás, információink szerint a minősítő körülmények miatt akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak a kamasz banditák
A Sonline cikkének szó szerinti átvétele. A cikkre érkezett, helyi, így a közállapotokat jól ismerő olvasói kommentárokból egyértelműen kiderül, hogy ezek is cigányok voltak.
A szintén helyi(!), általunk már a szigetvári “romaverés” ügyében többször idézett (most újra írt erről is ITT) hopehope reagálása (eredeti ITT), amelyhez nem kell kommentár:
Mindennapi eset a városban.
Nem tudsz mit csinálni. Nem itt éltek.
Vannak nagyon normális romák is a városban, de sajnos a zöme nagyképű, agresszív.
Szembeszállsz vele? Hozza a rokonságot.
Most az öt "romaverőt" leültetik 13 évre (Kuruc.info: utalás arra, hogy az ügyész egyenesen 13 év (!!) kiszabását kéri a cigányokat megpofozó srácokra). Meg biztos lesz még pár lázadó, aki szintén erre a sorsra jut. A többit meg agyonverik a romák.