Már a termőföldet is eladjuk, csak azért, hogy cigányaink elihassák, meg el-játékgépezhessék a segélyt. A BEOL cikkének (eredeti ITT; a kommenteket is érdemes elolvasni) szó szerinti átvétele következik.

Földértékesítésből lett bér és segély Kisdombegyházon

K. E.    2008. november 9. 10:12

Megkapták járandóságaikat a kisdombegyháziak, a helyi önkormányzat ugyanis földje egy részének értékesítéséből szerzett pénzt a fizetések és a segélyek átutalására.

Pénteken sorban álltak a kisdombegyháziak a posta előtt, az önkormányzatnak sikerült ugyanis forrást kerítenie. Szerdán 110-en, vagyis jószerével minden ötödik lakos: közalkalmazottak, köztisztviselők, lakástámogatási segélyben, ápolási díjban részesülők hiába várták a pénzüket.

A falu kasszája üres volt. Tonka Istvánné polgármester elmondta, a munkabérhitelüket zárolta a bank. A keretet nem tudták feltölteni, mert nem kapták meg Magyardombegyháztól a körjegyzőség lakosságarányos hozzájárulását.

— Többször tárgyaltunk arról, mi lesz, ha ez a helyzet bekövetkezik — mondta Tonka Istvánné. — Kényszerből a falu termőföldjének egy részét adtuk el, hogy feloldják a zárolást.

— Kisdombegyház csütörtökön 1,88 millió forint inkasszót tett „ránk”, megszegve az eljárás szabályait — mondta Dús Ildikó, Magyardombegyház polgármestere. — Ha az inkasszó nem kerül le a számlánkról, akkor mindkét település elesik a néhány nap múlva várható állami támogatástól.
 
Dús Ildikó hozzátette, kifizetik a körjegyzőségi és egészségügyi társulási hozzájárulást, ha az előző két év elszámolását megkapják.

Az Önkormányzati Minisztériumtól megtudtuk, a miniszter a jövő héten dönt azon önkormányzatok kérelmeiről, ahol azonnali segítségnyújtásra van szükség.

Kuruc.info: Ugye, emlékszünk még ARRA az esetre, hogy Tiszaderzsen siettek teletömni a munkakerülők zsebecskéit a segílykével, miközben a dolgozó emberek fizetést csak később kaptak? Nem nehéz kitalálni: segílykeosztás utána irány a kocsma, meg a bolt a cigiért, piáért. Az önkoris dolgozók (akik esetleg itt is csak később kapják meg a pénzüket) pedig elsétálnak a kocsma mellett, miközben hazafelé mennek, és megnézhetik, amint egyes szegín' segélyezettek éppen döntik magukba a sört meg a pálinkát, közben meg nagyokat röhögnek... Ha ez tényleg megtörténnik, mit érezhet az a dolgozó? Meg egyébként is, mi járhat a fejében ilyenkor? Elképesztő ez az ország...