"Semmit sem talált az APEH, amit végre tudott volna hajtani
Banka Csaba 2008. október 30. 07:57
Egyre több jászladányi kerül fel az APEH nyilvántartása alapján összeállított adóslistára. Márpedig erre csak azok neveit rakják fel, akiknek legalább fél éven át több, mint tíz millió forintos adótartozásuk halmozódott fel. Akadt olyan adós, akinél semmit sem talált az APEH, amit végre tudott volna hajtani.
Országos nyilvánosságot kapott annak idején, hogy a magatehetetlen jászladányi Berinde Ervin több száz millió forintos adótartozást halmozott fel. A nemrégiben közzétett listán továbbra is ott szerepel a ladányi férfi, viszont mellé még jó néhány jászladányi is „felzárkózott”. Nyakunkba vettük hát a települést, hogy felkutassuk a nagy adósokat. Mint kiderült, Berinde Ervin továbbra is magatehetetlenül, lényegében esélytelenül éli mindennapjait. De a listán szereplő többi címen sem találtunk kacsalábon forgó kastélyokat. Az egyik háznál megtudtuk, a lakóját nemrég vitték el a börtönbe.
Egy másik háznál, amikor Máté Lászlót kerestük, a férfi élettársával tudtunk szót váltani.
— Egy ideig volt valami vállalkozása — mondja Takó Erzsébet. — Csak azután nem foglalkozott vele. Adósságokba keveredett, nem fizetett az államnak. Azt a házat amiben korábban éltünk már le kellett bontani, ez meg, amiben most élünk, az önkormányzaté.
— Tudja, hogy több mint tíz millió forint tartozás halmozódott fel?
— Nem tudtam, hogy ekkora az összeg. Szerettem volna elmenni dolgozni, már találtam is helyet Szolnokon, ahova felvettek volna, de végül — mivel rokkant nyugdíjas vagyok — az orvosi felülvizsgálatot követően nem engedélyezték, hogy munkába álljak. A rokkant nyugdíj, a két gyermek után járó családi pótlék, és az élettársam segélye — már amikor itthon van — jelenti az összes bevételt. Jártak már itt az APEH-tól is, de az élettársamnak sem, nekünk meg pláne nincs olyan dolog, amit végre lehetne hajtani.
A helybéliekkel beszélgetve megtudtuk, hogy sokan vagy tudatlanságból, vagy nemtörődömségből vagy a következményekkel nem számolva, egy-egy számlát pénzért állítanak ki, vagy magát a számlatömböt adják el. Ebben az esetben pedig gyorsan az egekbe szökhet az adótartozás összege."
(szoljon; vannak kommentárok. Egy közülük: "Sajnos ez is cigánybűnözés,csak elhallgatják.Nagy adótartozású cégeket íratnak aprópénzért emberekre.A cigány vállalkozók teljes mértékben kivonják magukat az adó és járulékfizetés alól,minden bevétel telibe jön nekik,aztán ha gáz van,csinálják a következő céget a következő veréb nevére.Az sem jó ha ezek dolgoznak,mert azzal is az államot károsítják meg.Nagyon hülye helyzet ez...")
Kuruc.info: Miközben Berinde maga nem cigány (168 tórás képe alapján), a listán szereplő többiek túlnyomó többsége? mindegyike? az – esetleg olyan balek, mint Berinde, akit az orkbünözők sikerrel bepaliztak. Bizonyám, az adócsalás is tipikusan cigánybűnözés ma már. Ne feledjük: az SZJA mellett (amit értelemszerűen a munkakerülő orkok nem igazán csalhatnának) ezermillió másfajta adónem van...