Szidta az anyjukat - a Tények riportja szerint ez volt a „bűne” annak a 14 éves lánynak, akit három nap alatt összesen négy alkalommal vert meg két, szintén fiatalkorú lányismerőse Pápán, akik mindezt videóra is vették.

Az általános iskolás lányt, Szofit egy alkalommal berángatták egy sikátorba, felpofozták, majd beleverték a fejét egy kőfalba. A lány hiába próbált elmenekülni, és egy fiú ismerőse is sikertelenül próbálta megakadályozni a brutális bántalmazást. A lány koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tényeknek nyilatkozott az áldozat édesanyja, aki szerint a lánya titkolta az eseteket a család előtt, majd amikor kitudódott, a támadók anyjával személyesen próbálta megbeszélni a konfliktust. Amikor azonban az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a videófelvételeket, sokkot kapott.

A rendőrség csak az egyik bántalmazásról adott hírt, eszerint egy 15, illetve 16 éves lány előre kitervelte a bántalmazást (természetesen sem a HVG, sem a TV2 nem tartja fontosnak megemléíteni, hogy cigányokról van szó, ez bizonyára fordított esetben is így lenne... - a szerk.), "egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt".

A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatásukat.

(HVG)

Korábban írtuk: Miközben a fél ország a "szegény megalázott" cigányokat védi, a háttérben folytatódik a mindennapi magyarellenes terror