"A rendőrség vizsgálja a húszezer forint alatti lopásokat

Az egész országra kiterjedő vizsgálatot rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatója az úgynevezett kisebb lopások ügyében - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.
2008.10.13 07:20, Magyar Nemzet

Az ORFK a lap megkeresésére közölte, hogy az összes olyan ügyet elemzik, amelyet a rendőrök a polgármesteri hivatalok jegyzőinek küldtek tovább, mert azokat szabálysértésnek minősítették. A Magyar Nemzet korábban több polgármesteri hivatal jegyzőjétől is kapott olyan információt, hogy az utóbbi időben számos olyan 20 ezer forint alatti elkövetési értékű lopás ügyét küldték át hivatalukba a rendőrségtől, amely szerintük a kisértékű lopás minősített esete, vagyis bűncselekmény, így a rendőrségnek kellene eljárnia az ügyben.

A cikkben idézett rendőrségi források szerint az okozhat problémát, ha a bejelentők nem pontosan fogalmaznak és az általuk elmondottakból nem derül ki, hogy például a lopás bekerített helyről történt. Borbély Zoltán a legfőbb ügyészség szóvivője a lapnak elmondta: törvényességi felügyeleti tevékenységük kapcsán azt észlelték, hogy a rendőrség főként négy megyében - Borsod, Békés, Szabolcs és Zala - teszi át a jegyzőkhöz szabálysértési értékre elkövetett, de bűncselekményeknek minősülő ügyeket. A szabálysértési értékre elkövetett lopások száma az országban 2003-ban 18.152, 2004-ben 19.953, 2005-ben 18.398, 2006-ban 16.227 míg 2007-ben 21.497 volt."

(MNO)

Kuruc.info: 21 ezer? Kizárt. Ez maximum azoknak a lopásoknak a száma, ahol az emberek tapasztalatlanok lévén még vették a fáradtágot, hogy bejelentsék a totálisan impotens(sé tett) rendőrségnek az esetet.

Egymillió cigánnyal számolva, amelyeknek 10%-a (erősen alábecsülve) "megélhetésibűnöz", és hetente csak egyszer lop el bármit (életvitelszerűen erre berendezkedett embereknél valószínűtlen), az 5 millió lopás

Nem is értem, miért publikálnak ilyen fals adatokat. Kánaán lenne ez az ország, ha évente csak 21 ezer lopás lenne szabálysértési értékre... Ez olyan lenne, mint a "2007-ben 341-szer vizeltek közterületen", aztán közben meg... Úgy látszik, a rendőrség már nem csak a vasúti katasztrófa és a szept. 20-i CR-gáz használat ügyében (csak hogy a két legújabb esetet említsem) hazudik?!