Akárcsak a Kállai-cikket, ezt a másfél hónapos anyagot is azért dátumoztuk előre, mert egy igazi örökzöld: a cigányok (köztük a cigányok vezetőivel – lásd az ominózus 80%-ot legalul) barbarizmusa mellett azok mérhetetlen butaságát, sötétségét is megmutatja.

"A mentősöket nem, de a mentőautót megrugdosták
Index - 2008. 08. 01., 15:23 | Frissítve: 12 órája

A hét elején a mentősöket nem támadták meg Bicskén, de a mentőautóra lehet, hogy néhányan dühükben rávágtak a roma hozzátartozók közül. Végül nem történt semmi, legfeljebb annyi, hogy a mentősök valami miatt lincshangulattól tartottak, a romák pedig meg van győződve arról, hogy hozzájuk direkt később ér ki a mentő.

Első látásra homlokegyenest ellentmodásosnak tűnt az Országos Mentőszolgálat hétfőn, és a Fejér megyei rendőrfőkapitányság kedden kiadott közleménye a bicskei esetről. A mentők közleménye ugyanis arról szólt, hogy hétfőn megtámadták a mentőkocsit Bicskén, a rendőröké pedig arról, hogy nem volt semmilyen támadás.

„A bejelentéstől számított 5 perc múlva a helyszínre érkező mentőkocsit a helyszínen tartózkodók ütésekkel, rúgásokkal, szidalmazva fogadták, a mentők testi épségüket kockáztatva tudták csak megközelíteni a beteget, akit mintegy 40 percig próbáltak újraéleszteni, sajnos sikertelenül" - volt olvasható az OMSZ hétfői közleményében. A támadásban a mentőautó lámpája megsérült, más kár nem keletkezett. A mentőket ért támadás ügyében rendőri eljárás indult, állt a közleményben.

Az ügyben azonban a Fejér megyei rendőrség nem indított eljárást, mert keddi közleményük szerint a mentősöket nem bántalmazták. A rendőrségi meghallgatáson a mentősök elmondták, hogy a hozzátartozók közül hárman még segítettek is nekik, hogy eljussanak az újraélesztésre váró beteghez.

A Fejér megyei rendőrség szóvivője korábban azt közölte: a mentőszolgálattól arról érkezett bejelentés, hogy a mentősök a helyszínen lincshangulattól tartanak, s ezért rendőri segítséget kérnek. A bicskei rendőrkapitányságról hét rendőr egyszerre több autóval is a Szondi utcai helyszínre sietett. Ott azonban a mentősök semmiféle, őket ért támadásról nem számoltak be. Az igaz, hogy a mentőautó indexe megsérült, de azt a rendőrség szerint nem lehet tudni, hogy a helyszínen történt-e.

Amikor a mentősök befordultak Bicskén az utcába, többen álltak az út szélén, öklüket rázva, szitkozódva, idézte fel a mentősök által hétfőn elmondottakat Győrfi Pál, a mentők szóvivője. Miközben haladtak, tompa puffanások hallatszottak a kocsin. A mentősök kezdetben azt gondolták, hogy kővel dobálják az autót. Mint kiderült, ilyen nem történt, csak valószínűleg néhányan dühükben vagy elkeseredésükben rávágtak, belerúgtak az előttük elhaladó autóba.

A fő probléma az volt, hogy a családtagok, hozzátartozók szerint a mentő nem elég gyorsan ért ki (az OMSZ közlése szerint 5 perc alatt). A Magyar Nemzet helyszíni riportja szerint a romákat az háborította fel, hogy nem szirénázva jött a mentő, sőt az utcán is csak lassan, lépésben haladt. A riport szerint ugyanakkor a hepehupás úton nem is lehet sokkal gyorsabban menni. Ez mindenesetre valószínűleg nem tántorítja el az ott élő - és rokonuk elvesztése miatt érthetően elkeseredett - hozzátartozókat attól a nézetüktől, hogy "a mentő a cigányhoz nem jön ki gyorsan".

Az egyik roma azt nem értette, miért a földön próbálták újjáéleszteni az összeesett embert: "hát disznó volt ez, hogy a földön nyomogassák a mellyit neki" (az újjélesztésnél a mellkas nyomogatásánál fontos, hogy szilárd, stabil talajon feküdjön az ember, erre egy puha ágy kevésbé alkalmas). Egy mások roma férfi azt nem értette, miért kellett rendőrt hívni azért, mert ráütött egy mentőautautóra, hiszen nem gyilkolt senki.

A riportból még kiderül, hogy a hétfőn rosszul lett roma férfi életét elsőként nem cigány szomszédja próbálta megmenteni, a mentő megérkezéséig ő próbálta újjáéleszteni a férfit. Róla a helyi roma közösség kisebbségi képviselője azt mondta: ő „úgy nyolcvan százalékban rasszista"."

Kuruc.info / Arppi S.: 1.) kezdjük a végén, a nyolcvan százalék rasszista-dumával. Tudják a Kedves Olvasók, miért mégis ő, a "rasszista" próbálta újjáéleszteni az általa úgymond gyűlölt cigányt? Feltételezem azért, mert ő tudta, hogyan kell.

Aki nem az Ecserin vette a jogsiját (márpedig a cigányok nem járnak autósiskolába), az már legalább egy elsősegélytanfolyamon részt vett. Sőt aki valamilyen középiskolába járt, annak is része lehetett elsősegélynyújtás tanfolyamban, esetleg biológiaórán. Vagy olvas róla, pl. Kolonics halála kapcsán és valamilyne halvány ismerete van arról, hogy mit kell csinálni. Viszont ha valaki úgy nő fel, hogy nem tanul meg olvasni és ismereteit lomtalanitás közben vagy a kocsmában szerzi, az tényleg csak a mentőt tudja rugdalni meg jajgatni.

Mé felvetődhet a kérdés, hogy a cigó ezt a 80%-ot minek szánta: vádnak, vagy mentő körülménynek? Az eszem megáll: ilyen primitív, bugyuta kategóriákkal lehet megbélyegezni valakit, aki nem mellesleg megmenti az életét annak, akit állítólag, ha csak "80%-ban" is, fajgyűlöl....

2.) Az egész cikk arra kiváló példa, hogy a zsIndex szerzője már nem tudja úgy a védelmébe venni (az egyébként szokás szerint védhetetlen primitívségeket elkövető) mocskokat, hogy az átlagembernek ne az csússzon ki a száján, hogy a nőnemű közvetlen felmenője az út szélén kereste a kenyerét...

3.) Fenyegetőzés, ordibálás -> rendőri kíséret hívása -> paciens meghal, mire hozzáférnek. Ezt így kell: "életrevaló" kultúra, nem vitás.

4.) Honnan másznak elő ezek a figurák, milyen lovecrafti sötét bugyrokból, ahol a pestisbaktériumokon kívül csak az ilyenek tenyésznek? A "rasszista", aki kockáztatja, hogy agyonüssék a cigányrokonyok, akiknek a primitív, állatias agyába az elsősegély már nem fér be, a hőzöngés igen. Kár ezekre erőforrást pazarolni. Minden telepre kell egy medicigány aki ellátja őket pártatlanul, és nincs vita, nincs rasszizmus.

5.) Ez a 80% tényleg röhejes és szánalmas. Kicsit morbid a példa a haláleset miatt, - bocsánat érte – de: "árazzuk be" az embereket. Minden többségi fehér gádzsó mondjuk 100%-kal kezd, azaz full rasszistán. Újraélesztési próbálkozás -20%. Tömegközlekedési eszközökön táska nem magához szorítása -5%. Nem szúrós tekintettel nézés -15%. Kívánságra bugyi átadása -15%, stb. Egy jótanács: ha szeretnél 100% alatt végezni, akkor tedd a következőt: Ha hajnalban látod a segílyosztás másnapján, hogy a kultúrházból (kocsma) hárman igyekeznek uborkát szüretelni, akkor előzd meg őket és saját testeddel földeld le a fázist helyettük. Vannak már rasszizmusmérők is, például a Gubacsi úton.  20% fölött bejelez, eredménye az azonnali méltó büntetés: kirabolják a delikvenst. 50% fölötti eredmény esetén le is ütik, 80% fölött késelés is jár.

6.) Idézet: "A bejelentéstől számított 5 perc múlva a helyszínre érkező mentőkocsit "

Mennyi idő alatt ért ki a mentőkocsi a néhai Kolonics Györgyhöz? 40-45 perc alatt. A cigányokhoz meg öt perc alatt és ennek ellenére iszonyú kulturálatlan módon fejezték ki nemtetszésüket. Milyen előjogokat élveznek a kisebbségek?

Olvasó: "Hihetetlen, hogy a cigányvzetők milyen bődületesen ostobák. Igazatok van: ezek tényleg nem veendők emberszámba. A vezetőik sem."