"Monokon megtalált menedék

Hetven napot volt előzetes letartóztatásban a 67 éves Szoboszlai Barna, aki árammal védte meg uborkaföldjét a tolvajoktól, de egyiküket halálos baleset érte. Az idős gazdát pár napja szabadlábra helyezték, Monok község pedig befogadta őt és feleségét. Most szolgálati lakásban élnek, később kertes házba költözhetnek. A férfi nagyon sajnálja, ami történt, de továbbra is becsületes embernek tartja magát. Arra pedig még gondolni sem akar, hogy mi lesz, ha évekre elítélik.



Egyelőre ideiglenes szálláson laknak Monokon, ám ha Kesznyétenen eladják a régi házat, futja majd sajátra is (Fotó: Burger Zsolt)
 

– Vétett valaha a törvény ellen?
– Nem, soha. Mindig becsületes magyar ember voltam, a földből éltem egész életemben. A földet szeretem meg a munkát.

– Egy örökké aktív ember, aki vidéken élt, mihez kezd a börtönben?
– Szinte semmihez. Az egyetlen elfoglaltságom a takarítás volt. A többiek helyett is megcsináltam, pedig nem kellett volna. Sokan voltunk a cellában, cigányok, magyarok vegyesen. Én ahogy bementem, rögtön azt mondtam, hogy ne kérdezzetek semmit, én vagyok az áramos ember. Tudomásul vették, nem bántottak.

– Miért döntött úgy, hogy árammal védi meg a földjét?
– Nagyot sokat loptak már tőlem. Vittek mindent, az uborkától a gyümölcsig. A motoromat is ellopták. Ha én meghalnék, a feleségemnek egy hónap múlva semmije sem lenne. Már nem tudtam, hogyan védekezzek.

– Igaz az, hogy ki volt írva: áram van a drótban az uborkaföld körül?
– Egy karóra felszögeztem a papírt, de ellopták. Kiírtam egy másikat, azt is elvitték. Ráadásul mindenkinek elmondtam a faluban, hogy áram van az uborkaföld körül. A halott fiú anyja mindennap megfordult nálunk. Jóban voltunk, soha nem volt köztünk konfliktus. A baleset előtt mondtuk neki, hogy másnap kacsát vágunk, és adunk nekik is egyet. A tolvajok a kacsákért jöttek, hogy többet elvigyenek, mielőtt levágjuk.

– Ugyanúgy adna nekik a terményekből, ha most visszamehetne?
– Persze, hogy adnék. Én még a cigányok telkét is beültetném, mert ők nem csinálják meg. Csak eljátsszák a segélyt, aztán mennek lopni. Most ásták ki a rokonok a krumplit, azt is negyed áron adom mindenkinek. Mindig ezt tettem, adtunk zöldséget, gyümölcsöt. Volt, aki megadta az árát, van aki még mindig tartozik. De én nem kértem tőlük soha.

– Mi lesz a kesznyéteni házzal?
– Eladjuk, és berendezkedünk itt. Pedig mindig Kesznyétenen laktunk. Itt, Monokon nagyon kedvesek az emberek, mindenki segít. Ha én tehettem volna, akkor nem is ide jövök, hanem hazamegyek a falumba. Ott viszont nem hagyhattam volna el a portámat sem. Igaz, hogy miután megtörtént a baj, a feleségemet fenyegették. El kellett költöznie a lányomékhoz. De én nem félnék visszamenni. Kesznyétenen éltünk mindig, ott építettük fel az életünket, nagyon fáj a szívünk, hogy el kellett jönnünk. Nagyon sokat köszönhetünk Monoknak és a polgármesternek.

– Újra kifeszítené a drótot?
– Nem, de azt sem tehetem, hogy nem védem meg a kertet. De mondja meg valaki végre, hogy mi a megoldás! Nappal dolgozzak, éjjel meg őrizzem a kertet? Ez képtelenség. Az államnak kellene megoldást találnia erre a problémára.

– Mi lesz, ha elítélik, és évekig börtönben kell lennie?
– Mi lenne, semmi. Nem félek én ettől sem, bár nem szeretek rá gondolni. Valahogy ki kell bírni, ha pedig nem bírom tovább, ott van a cellában egy lepedő. De nem szökésre használnám."

(MH) 

Kuruc.info / A.S.: benne van a pakliban,hogy szegény öreg ezekkel a jótékonykodásokkal akarta elejét venni a rablásoknak. Kvázi védelmi pénzt fizetett. Mint a társadalom a segélyezéssel. Oszt mire ment vele... Arra, amire mi a jóhiszemű segílyezéssel. A putriscigányok, ahelyett, hogy elkussolnának, és az uras, bőkezű segílyekért cserébe békén hagynának bennünket, bűnöznek.