A Bárdos András-féle pozitív diszkriminációról (értsd: hírhamisításról) és feltétlen cigánymosdatásról hírhedt Tel-AviV2 (TV2, vöröskettes) megint kitett magáért. A ma esti Tények utáni riportban (ahol a téma a 11 évesen szülő orkluvnya volt) közölték, hogy a gyerekkorban való szülés nem romaprobléma: ilyen előfordul a budai iskolákban is.
Ez már tényleg gáz, ennyire a valóság ellen beszélni (Érdekes kérdés az is, hogy a cigány elkövetők származását módszeresen elhallgató Telaviv2 honnan tudja, milyen nemzetiségűek a 11-13 évesen szülők). Persze, mindennapos gyakorlat mindez. Valaki mondja már meg nekik, hogy bármenyire igyekeznek, ha nem kifejezetten kulturális alapú, így csak és kizárólag a mokka szocializációjú emberekre (gyerekekre) jellemző romaproblémaként fogják kezelni a problémát, az sohasem lesz megoldva! Hiszen ez a probléma az egész cigánykérdés lényege: egyszerűen a romákat nem lehet azonos törvényekkel, szabályokkal kezelni, mint a fehéreket, éppen a homlokegyenest eltérő, az európaival köszönő viszonyban sem lévő, “inverz”, élősködő, ősközösségi "kultúrájuk" miatt. Nem véletlenül írta advocatusdiaboli azt, amit, két, kapcsolódó cikkében: Miért nem egyenértékűek a cigányok a fehérekkel? és Az orkokat más törvények alapján kell büntetni, mint a fehéreket!. Emiatt attól sem tekinthetünk el, hogy igenis nevén nevezzük a gyereket, a probléma egész lényegét: a cigány “kultúrát”.
Kuruc.info - Arppi S.