Nem a legújabb az írás, amit idézünk, de remekül alátámasztja mindazt, amit eddig a szintén skandináv, hasonló életnívón élő finnekkel kapcsolatban írtunk. Igen, a svédek is teljes szívből utálják a cigányok bűnöző életmódot folytató (igen nagy) többségét. A köztudottan cigánygyűlölő, szélsőjobbos Romapage cikke következik.
"A Svédországba készülő romák egy része meggondolta magát
A svédországi kiutazásra készülő mohácsi romák harmada nemrég úgy döntött, hogy mégsem hagyja el az országot, a többiek viszont még karácsony előtt el akarnak menni. A Nemzetközi Helsinki Bizottság jelentése szerint a svédországi romák nagyban ki vannak téve a rasszizmus veszélyének.
Újabb két roma család utazott a svédországi Malmőbe – közölte a mohácsi roma önkormányzat elnöke a Roma Sajtóközponttal. Kovács István ugyanakkor elmondta: másik két család viszont hazatért. Mohácsról eddig csaknem 130-an utaztak Malmőbe, és még ötven embernek van repülőjegye. Vissza eddig mintegy húszan jöttek. Kovács elmondta: a kiutazásra készülő mintegy ötven ember közül tizenöten úgy döntöttek, hogy mégsem hagyják el az országot.
Közben Tolna megyéből is elindultak a romák: hét-nyolc család utazott az elmúlt hetekben Svédországba politikai menedékjogot kérve. Sárközi János, József, a Tolna megyei Roma Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének alelnöke elmondta: közülük eddig még senki sem jött vissza, és egy-két roma családdal nőtt a Svédországba utazók száma.
Ugyanakkor a Nemzetközi Helsinki Bizottság legutóbbi jelentésében azt állapítja meg: a Svédországban élő mintegy 25 ezer roma nagyban ki van téve az előítéleteknek, és az intézményes rasszizmus veszélyének, nem rendelkezik állandó munkával Svédországban, és sokszor a vezetéknevük alapján szűrik ki őket az állásinterjúkról. A roma tanulók középiskolás korukban nagy százalékban hullnak ki az oktatásból. A nagyrészt városban élő romák elkülönült bevándorló-kerületekben laknak, és mindennapos a faji megkülönböztetés – olvasható a jelentésben, mely szerint a megkérdezettek harminc százaléka számolt be arról, hogy kizavarták a boltból a bőrszíne miatt, és a negyven százalékuk arról panaszkodott: étteremből utasították ki a bőrszíne miatt. A jelentés szerint az egészségügyi intézmények sem mentesek az előítéletektől (Kuruc.info: pontosabban: utó-...), és a romák jelentős része a rossz tapasztalatai miatt nem bízik a kórházak személyzetében.
A svéd kormány a két világháború közt, a „faj biológiai védelmére” hivatkozva számos roma nőn hajtatott végre kényszer sterilizációs műtétet (Kuruc.info: biztosan minden ok nélkül...), jóllehet ezeket az ügyeket a 90-es évektől alaposan kivizsgálták és a beavatkozások áldozatainak mintegy 2000 eurónyi kárpótlást folyósítottak.
Lakatos Elza, Vadász Dániel – Roma Sajtóközpont"