Frissítés (“demokratikus” új cikkével + a kommentárjainkkal) alul, a cikk második felében, pirossal indítva!

A zsIndex megint kitett magáért. Az ITT található, “demokratikus” által írt blog esszenciája a cigányfajvédő vadliberalizmusnak. Alább kommentáljuk. Érdemes elolvasni a kommenteket az eredeti oldalon – a legtöbb nagyon jól sikerült. Jelenleg csak tandem, MiG-21, Werwolf2 (NEM Werwolf!) és higinéni hozzászólásai azok, amelyek egyértelműen fajvédők.

"Cigányok, bűnbakok?

Az utóbbi években kezd egy szörnyű dolog körvonalazódni: a magyarországi cigányságot készül megtenni a társadalmi többség az egyik központi bűnbaknak nemzeti sikertelenségünk, töketlenségünk miatt. (Kuruc.info: faszikám, a finnek is sikertelenek és töketlenek? Valahogy nem úgy tűnik, sőt, ők a leg-ország az egész világon: legiskolázottabb, legversenyképesebb, legműveltebb. Mégis a cigányokat ugyanúgy utálják, mint mi. Ebből mi következik? Igen, az, hogy ez az érved [is] hazugság.)

Nem, már nem csak a kuruc-info (Kuruc.info: kösz a reklámot!) üvölti bele a magyar közéletbe ezt az áligazságot, a gazságban osztozik a mérsékelt jobboldal is HírTv-től, Magyar Nemzetig. Hallani és olvasni lehet már az objektívnek álcázott előítéletes megnyilatkozásokat azokkal szemben, akik szinte totálisan védtelenek. (Kuruc.info: védtelenek???? Az egész zsidó-ballib lakájmédia – amelynek a zsIndex is része! – mellettük van! Ez az összes médiumoknak 95-96%-a! A politikumról nem is beszélve – nem csak hogy a kúrmány nyalja a seggüket és bátorítja őket bűnözésre, hanem minden egyes parlamenti párt! Egyes egyedül a helyi politikusok – lásd Monok – mernek fellépni a munkakerülés, cigánybűnözés ellen!)

Nézzük a tényeket. Magyarországon a második világégést követően a romákat erőszakkal integrálták a társadalomba. Addig szélsőségesen periferiális helyzetben voltak, falvak melletti erdőben éltek, közösségben, rurális viszonyok között. A szocialista társadalomnak azonban égetően szüksége volt a munkaerőre, ezért a nők tömeges integrációjával egyidőben (50-es, 60-as évek) a romákat elsősorban a lassan néptelenedő falvakba telepítették és finoman szólva munkára kényszerítették őket. (Kuruc.info: jaj szegínyek! Mintha a fehéreknek nem kellett volna dolgozniuk…)

Nehéziparba, a bányákba, a kohókba, illetve az építőiparba kerültek a férfiak, a nők pedig szaktudást nem igénylő, zömében takarító állásokat kaptak. (Kuruc.info: ilyen iskolázottsággal mit akarnak? Vezérigazgatói állást? Egy analfabéta?) Ezen területek egyike sem az a terület, ahol lábat lehetett lógatni naphosszat. Talán még abban a megállapításban is van valami, hogy Magyarországot a romák építették fel. (Kuruc.info: Ennek az igazságtartalmát nem is minősítem, ismerve a cigánymunka értékét Kádár idejéből. Igen, a mokkák akkor is lógtak, és munkájukban nem volt sok köszönet. Ma az a különbség, hogy anélkül megkapják a píízt, hogy egyáltalán elfáradjanak [lábat lóbálni] valami kamu munkahelyre.) De ezt a mondatot nem kívánom túldimenzionálni, kérem a kommentelők se tegyék...

Aztán jött a rendszerváltás. Földcsuszamlás-szerű társadalmi és munkaerőpiaci átalakulások jöttek. Az emberek százezerszám menekültek a munka világából, a jövedelmet biztosító inaktív társadalmi pozíciókba. Hova is, hogy ne szociológusul fogalmazzak? Előnyugdjba, rokkantsági nyugdíjba (leszázalékolás). Ebben az állam és az egészségügyi ellátórendszer partner is volt. A többségi társadalom tagjait tekintve.

Miről is volt szó? Arról, hogy akinek volt pénze megkenni a leszázalékolást intéző orvost, vagy volt kapcsolata ehhez, az el tudta intézni magának.

Kik nem tudták tömegesen elintézni maguknak azt, hogy így (elegánsan) kilépjenek a munka világából? A romák. Ők nem rendelkeztek sem anyagi tartalékkal, sem kapcsolati tőkével ennek elintézéséhez. (Kuruc.info: ez is mocskos hazugság. 1) a rokkantnyugdíjasok jó része cigány. 2) ha anyagi tartalékkal vagy kapcsolati tőkével nem is rendelkeznek, késsel igen, amivel jól meg lehet fenyegetni az orvost. A leszázalékolás garantált. 3) Minden országban ugyanezt csinálják; Finnországban például az egyik nemzetközi cigányvédő szervezet által angolul is elismerten. Ezzel a ténnyel nehéz vitázni, ugye?!)

Előállt főleg a falvakban egy érdekes helyzet. Voltak a megbecsült "nemdolgozók", a leszázalékoltak, akik könnyedén váltak rendes nyugdíjasokká, és voltak lenézett "nemdolgozók" a segélyezett cigányok. Mindkettő a rendszerváltás vesztese volt, de egyik egzisztenciát és társadalmi megbecsültségét tartva legalább (alsó)középoszálybeli tudott maradni. A romák, a segélyezettek viszont élősködőkké lettek a többség által minősítve.

Azóta eltelt húsz év. Azok a vidéki romák, akik hajdan dolgoztak, kénytelenek voltak a legcifrább túlélési stratégiákat alkalmazni. Rendkívül sokan vannak azok, akik tíz körömmel kapaszkodnak a munkába. (Kuruc.info: mennyi az a “rendkívül sok”? 1%? 2%? Nem véletlenül nem látunk számokat…) A fővárosban vállalnak munkát, persze feketén és továbbra is építik az országot. Családjukat csak elvétve látják, pénzt havonta küldenek haza. Vannak, akik ingázni próbálnak, ami szinte azért lehetetlen, mert képesítést nem igénylő munka csak a nagyobb városokban van, ahova a távoli gettósodó falvakból tömegközlekedéssel eljutni csak méregdrágán lehet. Mégis megteszik. Összeállnak, egy autóval öten indulnak és dolgoznak, feketén napkeltétől napnyugtáig 7000-8000 forintért, amiből utazni, enni is kell. (Kuruc.info: valahogy a TV-riportokból szinte soha nem ez jön le. Lásd pl. a tarnabodi riportot a cigánysráccal, aki beleröhög a kamerába, hogy napi 5000-ért ugyan miért menne el bármit (!) is dolgozni.)

Vannak, akik helyben dolgoznak. A mezőgazdaságban, ahol csak idényjellegű munka van és arra is rengeteg ember. Ők már rákényszerülnek a segélyre, mert állandó jövedelmet csak az jelenthet.

És biztosan vannak olyanok, akik gyermekeikből is élnek, a családi pótlékból és a segélyből. Az biztos, hogy nem jól, mert naivitás azt gondolni, hogy ebből grandiózus pénzeket lehet összeszedni. (Kuruc.info: attól függ, mit nevezünk grandiózus pénzeknek. 100-200e Ft még Pesten sem semmi, hát még vidéken. 7-8 gyerek mellett 220-230 nettót simán megkap egy cigány. Egy fehér, munkában, pláne vidéken, nem.) Aztán vannak, akik máséhoz nyúlnak, néha erőszakosan, mert frusztrálja őket a tudat, hogy más jól él, ő és sorstársainak meg csak a kemény munkáért kevés pénz jut. (Kuruc.info: ezt nem is minősítem. A cigányok sokkal-sokkal több pénzt kapnak, mint amennyit egy átlagmagyar, és mégis “frusztáltságukban bűnöznek”. Ezt csak úgy tudom kommentálni, hogy a jó k*rva *nyját a T. Cikkírónak! Kb. azon a “szinten” van, mint a szintén fajvédő Máté Mihály elhíresült, moslék nyilatkozata: “Túlzott merészség lenne, ha a konkrét esetről [Olaszliszkáról] határozott véleményt mondanék. Csak megjegyzem: nem vagyok meggyőződve arról, hogy a bűncselekmény attól vált ennyire brutálissá, mert az autót magyar vezette. Az önbíráskodásban benne lehetett az az évszázados tapasztalat, hogy a cigány ember a "gázsó hatóságoktól" nem számíthat igazságra és méltányosságra [tehát szabadon bűnözhet és gyilkolhatja a magyart].”

Ha nem basznák el az orkok a havi sokszor több százezer Ft-os segílykét a kocsmában, a játékgépre, akkor simán kijönnének abból! De nézhetjük a finn példát is, ahol arányaiban még több segílykét kapnak a cigányok – havi 2000-3000 eurót (nettó), személyenként, azaz annyit, amennyit egy munkába járó finn keres, plusz az állam fizeti a rezsijüket, a kvártélyukat, a ruházkodásukat. Mi az eredmény? Ugyanolyan mértékű cigánybűnözés, gyilkosságok, mint nálunk! Hiába, kell nekik a pííz a keménydrogra meg az (ott drága) italra…)

DE! Ez nem a romák többsége. Rendkívüli hiba őket ennek alapján bűnbaknak beállítani, már csak azért sem, mert a többségi társadalom hagyta, hogy ebbe a kilátástalan helyzetbe kerüljenek. (Kuruc.info: persze, mindig és mindenhol a többségi társadalom a hibás, a cigányok soha és sehol… érdekes, miért lehet az, hogy az összes többi kisebbséggel soha semmilyen hasonló gond nem volt?!)

Összefoglalva: a romák többsége dolgozik, de ezt nem látjuk, mert feketemunkára kényszerülnek. Ráadásul a magyar társadalomnak égető szüksége van arra, hogy minden tagja integrálva legyen a munka világában. Ebből a szempontból a legnagyobb tartalékunk a hazai roma közösség. (Kuruc.info: milyen tartalékról beszélsz, agyament? Egy analfabéta, nulla munkakultúrával rendelkező, iszákos, nulla erkölcsiségű cigány mikor végezne alkotó munkát? Egyáltalán: milyen melót lenne képes végezni? Nem épp versenyképeset.  A mai 6 évnél idősebb cigányokat egyszerűen képtelenek lennénk értelmesen dolgoztatni, hiszen a legalapvetőbb képességeik – pl. írni/olvasni tudás – hiányoznak. Maradnak a mokkáktól a csecsemőkorban elvett és nevelőszülőkhöz adott romák. Hányan is vannak? Szinte egyetlen egy sem, hát még százezres nagyságrendben…) Ha ők nagyobb arányban meg tudnak jelenni adó- és járulékfizetőként, akkor talán megszűnik, enyhül az a demográfia fenyegetettség is, amely jóléti ellátórendszerünket összeomlással fenyegeti."

Kuruc.info - Arppi S.



Frissítés: “demokratikus” azóta meglepett bennünket egy újabb cikkel (a kommentek kötelezően elolvasandók. Megkérek mindenkit, aki a blogon maga is hozzá kíván szólni a témához, inkább ne tegye, ha csak egy-két mondatos “te hülye vagy!” típusú vagdalkozásra futja. Tessenek úgy érvelni, ahogy mi vagy Detonátor a nevezetes cselekvési pontjaival. Nem véletlenül linkeljük állandóan a régebbi cikkeinket és a vitákban jól felhasználható statisztikákat – ilyenkor ezek a linkek remekül felhasználhatók!). Természetesen, akárcsak eredeti írása esetében, válaszra sem méltatta egyetlen, nem az ő nótáját fújó kommentelő érveit sem, hanem olyan szövegekkel futamodott meg, mint pl. “No, mindegy is. Itt már a kurocos népség kúrja szét a posztot, normális hozzászólásnak nincs helye. majd megkeresem a Vonát, akivel egy egyetemre jártunk és kezdeményezek egy baráti vitát a témakörben. Sajnálom, de az én időm túl drága ahhoz, hogy középszerű, harmadvonalbeli szélsőjobbosokkal vitatkozzak...:D jóéjt!”. Tipikus “feladom, semmi érvem nincs” típusú duma.

"Jöttek a mélymagyarok...

Tegnapi, "cigányok, bűnbakok" írásomról akkor egy rövid értékelőt teszek ide gyorsan.
Szóval az a nagy helyzet, hogy nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy port kavar fel a dolog. 7000es látogatottság, idáig majd 500 komment magáért beszél.

Induljunk az elejéről. Azt írtuk már korábban, hogy gondolatainkat megmerítjük a blogos közvéleményben és a írások alapján újra átrágjuk a dolgokat. Milyen tapasztalatok vannak? Elsősorban az, hogy nagyon sok hangos embr van az az internet világában. Ezt főleg azt követően lehetett észrevenni, hogy a kuruc.info-n megjelent az írás (fikázása). (Kuruc.info: természetesen “demokratikus” érvekkel nem akar/tud operálni. Ahelyett, hogy a fenti érveinket, statisztikai adatainkat [pl. Finnország] megpróbálná cáfolni, egyszerűen csak azt mondja, cikkünk nem tartalmazott mást, mint fikázást. Ebből eldöntheti a Kedves Olvasó, kinek van igaza: neki, vagy nekünk. Különösképp azt tekintetbe véve, hogy mi soha nem fukarkodunk a különböző hivatalos cigánybűnözési, -elutasítottsági, -életvitellel kapcsolatos statisztikák, interjúk, tanulmányok idézésével – lett légyen az akár a Romapage-en. Ki is nyerte az érv-háborút?) Azonnali hatállyal rákapcsoltak a mélymagyarok és jöttek-jöttek-jöttek. És nem mondtak semmit. Semmit, amivel normálisan vitázni lehetett volna. (Kuruc.info: mondtak, barátocskám. Többen pl. Detonátor örökbecsű pontjait is bemásolták, vagy legalábbis összefoglalták. Talán mondanunk sem kell, hogy képtelen voltál velük vitázni. Lemélymagyarozni, valóban, sokkal könnyebb a vitapartnereidet. “Kár”, hogy azzal csak magadról állítasz ki szegénységi és vitaképtelenségi bizonyítványt.) Élvezve a névtelenséget beleüvöltötték, a kommentek közé, hogy: szar, olvahatatlan, okoskodó, áltudományos, provokatív. Tudni vélték, hogy rózsadombi liberális vagyok, aki cigányt még nem látott, mások lecigányoztak. Aztán emlegették a fizetést is, amit a tegnap délelőtt beírt  posztért kaptam.

Milyen megoldási javaslatok merültek fel a romaproblémára? A társadalmi közeledés elősegítésére? Semmilyen. No segély, no probléma. Ha lázonganak golyót nekik. Az őszintébbje egyből savat, gázt emlegetett, meg sterilizálást. (Kuruc.info: a szlovák példa, a gazdaságuk jelenlegi szárnyalása, mint valódi bizonyíték, kicsit többet nyom a latban, mint a te lilaködös terelésed, barátocskám! Ha nem vetted észre, mi sem akarunk mást, mint a remekül bizonyított szlovákiai szabályok itthoni bevezetését; semmilyen kiirtást vagy hasonlót nem propagálunk. Azért is vagyunk pipák, mert a kúrmány b*szik bármit is csinálni, és jól láthatóan a Jobbik hatalomra kerülésére van ahhoz szükség, hogy egyáltalán felvetődhessen annak a lehetősége, hogy valami olyan konstrukciót vezetünk be, mint a szlovákok. Bár, ami igaz, igaz, elismerjük, örülnénk egy totális, gazdasági és területi szegregációnak. Azaz: kapnak a cigók egy-két megyét, ha cserébe eltűnnek örök időkre a hazánkból és nem is kell a jövőben eltartanunk őket. Egy-két megye [időleges? Megvárjuk, amíg eltakarodnak onnan vagy kihalnak, és akkor visszavesszük] veszteséggel megakadályoznánk egész Magyarország lecsúszását, dél-afrikanizálódását és az élet teljes tönkremenetelét.)

Voltak persze normális hozzászólók is, akiket azonnal kiosztott a jelenlévő fehérbolsevik agresszió.

Vonjak le következtetéseket? Nem könnyű, mivel a közvélemény annyira fel van hergelve, hogy mindennemű megoldási javaslat, előrevivő szándék azonnali hatállyal komcsi-libsi trükké lesz minősítve. (Kuruc.info: mondd csak, kis barátom, hogy lehet az, hogy éppenséggel MSZP-s polgármesterek is aláírták a nevezetes Szerencsi Kistérségi Petíciót? Hogy lehet az, hogy a cigánybűnözés miatt a halálbüntetés visszaállítását követeli Sajóbábony MSZP-s polgármestere [további infó ITT]? Tényleg csak szélsőjobbos náci lehet az, akinek nem tetszik a cigányok életvitele, élősködése, bűnözése?!)

De mégis tenni kell valamit, mert magyarok vagyunk. Kovácsok, Kissek, Orsósok és Kalányosok egyaránt. Ezt a nyelvet beszéljük és ezt tanulja a gyerekünk is. Így maholnap tényleg egy kis nép leszünk. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy százezreket közösítsünk ki magunk közül. Az álláspontoknak közeledni kell. A többségnek és a kisebbségnek is kompromisszumokat kell hozni. (Kuruc.info: OK, rendben. Menj be holnap egy szabolcsi kistelepülésre a cigányok közé, és hirdesd ki, hogy holnaptól mindenki kap munkát, és kötelező lesz iskolába járni, hogy felemelhessük a romákat. Megnézzük, kijössz-e élve, vagy ott helyben halálra lincselnek a változást, a “közeledést” egyáltalán nem kívánó cigányok. Ahogy az már többször is megörtént, ugye, kísértetiesen hasonló helyzetben…) Az, ha az amúgy is meglévő falakat az égig emeljük nem megoldás, mert ezek a falak egyszer leomlanak és maguk alá temetik ezt az országot..."

Kuruc.info: A cikk címe, ha valaki nem kapcsolt volna, természetesen, Spiró Györgyre utal; akinek nem csak “versét” idézi, mint Ars Poeticát (hitvallást), hanem még a köv. méltató szavakkal is illeti: “persze, hogy ugyanaz a 20 ember [írkál “fajgyűlölő” kommenteket]. nagyon fikázták Spirót 87-ben, de maximálisan igaza lett. Előjöttek a mélymagyarok a szarból és hozzák az undorító gyűlölelet. Egyébként most is józsefváros szívében vagyok. A lakás mellett cigánysor, laktam a pongrácz telepen. Ennyi voltam, veletek [“nácikkal”] nincs társalognivalóm [vö. érvtelenség].”

Apropó, Spiró György. A kommentek közé bemásolták az ominózus “Jönnek” cigányokra igazított változatát is. Megmentjük az örökkévalóságnak:

"Gyönnek a tört-kebelű cigányok megen,
tűzifatolvajkák, fűzfavágók, jönnek a szarbul,
és csend van. Senki se pisszen. De kertnek alantról
kevéske morajlik: rezzen a sás, sunyul a horda.
Ó, ha gyilkolni, de/vagy lopni szabad volna újra! Újra!
Csámcsogva, hadarva szopnák a vért
Miért is? Ki tudja. Tán kedve öröméért?
Segít pár örök-tévedett, hülye jogsegéd.
Ez olyan téma: ezen folyton fölajzik az ilyen szemete,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, itt mindenki szégyene,
hogy mindenki kussol, hogy az összesek csak néznek,
és nekünk kell jönnünk, pár leventének,
hogy bemutassuk a barmainak, hovatovább néktek,
hol lakozik a magyarok istene!"

Mai második frissítés: a joco nevű felhasználó kommentje olyan jól sikerült, hogy itt is tükrözzük. Nagyobb jellel (>) bevezetve ”demokratikus” második (mai) cikkéből az idézetek; simán, ékezetek nélkül jocó mondanivalója.

>Ezt főleg azt követően lehetett észrevenni, hogy a kuruc.info-n megjelent az írás (fikázása).

A fikazashoz talan hozzaszolhatnal erdemben. Pl statisztikai adatokkal. Esetleg ramutathatnal, hogy hol teved a kuruc info.

> Azonnali hatállyal rákapcsoltak a mélymagyarok és jöttek-jöttek-jöttek.

Anyad a melymagyar

> És nem mondtak semmit. Semmit, amivel normálisan vitázni lehetett volna.

Ilyen ertelemben Te se mondal semmit, amivel vitazni lehet. Amit probalsz sulykolni, az 50 eve nem mukodik. Kb olyan szinten van, mint demszki legujabb 5lete: a jozsefvarosi iskolai eroszak miatt vigyek el a gyerekeket a tanarok eroszak temaju szindarabokra.

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=215389

Kb ilyen szintu az a meglatas, hogy a tarsadalom tehet mindenrol. Amugy tenyleg a tarsadalom ill. a politika tehet mindenrol, serkenti az ingyenelest es a gyerekgyartast. A gadzso meg majd eltartja a kolykoket. Mindez azert, hogy a ciganyok nehogy az adott a part ellen szavazzanak. Ez leri a Demszky fele javaslatrol is. Ahelyett, hogy kiemelnek az oda nem valo tanulokat es ranevelnek a normalis viselkedesre, a tobbsegi tarsadalmat probaljak megvaltoztatni.

> Élvezve a névtelenséget beleüvöltötték, a kommentek közé, hogy: szar, olvahatatlan, okoskodó, áltudományos, provokatív.

Elvezve, hogy tavol vagy a ciganyoktol, es fingod nincs, mi folyik pl. Miskolc kornyeken, kiknek tartjak a ciganyok a fehereket, mennyire lenezik oket, mennyire nem tartjak embernek, mennyire eroszakosak, mennyire leszarnak es kihasznalnak minden fehert (vagy mindezt nem akarod tudomasul venni), polkorrekt hulyesegekkel szemeteled tele a netet.

> Milyen megoldási javaslatok merültek fel a romaproblémára?

Megmondom en, kenyszermunka. Tessek. Ez a megoldas. Ha nem tanul a gyerek, o is megy kenyszermunkara, mint az apja. Heti 40 ora. Pont mint minden mas allampolgar. Fizu pedig azert van, amit letett az asztalra, nem pedig azert, ha jelen volt a 40 oras munkahelyen. + a raszorulo gyerekeknek ingyenes iskolai etkeztetes, annak a toredekebol, amennyit most segelykent kifizet az orszag. Igy:

1. csokken/megszunik a megelhetesi gyerekgyartas, nincs ertelme
2. csokken a bunozes, mert nincs ra idejuk
3. a gyerekuk el fog jarni suliba, ha nem most, 1 nemzedekkel kesobb mindenkepp, hogy kikeruljon ebbol a korbol.

Ha nem dolgozik, a gyereket elvesziti, igy nem kell neki segelyt adni, elobb utobb bortonbe fog kerulni, mert bunozo lesz. Ha nem hajlando dolgozni a gyerekeert, nem tartja fontosnak, vagyis nem is jo szulo.

> A társadalmi közeledés elősegítésére?

Mi az, hogy tarsadalmi kozeledes? A gadzsok kozeledjenek a ciganyokhoz? Ok, felmondok es holnaptol elkezdek gyereket gyartani az asszonnyal. A maradek penzembol elmegyek, beiratkozok egy karate tanfolyamra es megtanulok verekedni es veszek 1 nuncsakot. Vagy szerinted kinek kene kihez kozeledni?

A jelen rendszer, vagy az altalad sulykolt hulyeseg hogyan kozeliti a tarsadalmat? Mert az en javaslatom par generacio alatt rendes embereket farag a cigokbol.

> Voltak persze normális hozzászólók is, akiket azonnal kiosztott a jelenlévő fehérbolsevik agresszió.

Nyilvan az a normalis, aki olyan mint Te. En is olyan akarok lenni!!! hol kell jelentkezni?

> Vonjak le következtetéseket? Nem könnyű, mivel a közvélemény annyira fel van hergelve, hogy mindennemű megoldási javaslat, előrevivő szándék azonnali hatállyal komcsi-libsi trükké lesz minősítve.

Nem konnyu, mert a jozan paraszti esz szerint egyedul mukodokepes rendszert a libsik es a komcsik visszautasitjak, mivel ugy szavazatokat veszit a dragasagos koalicio (persze a fidesz is, 1 kutya). Igy aztan semmi elorelepes nem varhato ebben az ugyben.

Talan az a kovetkeztetes, hogy ez (is) egy gyenge pontja a demokracianak, hogy a cigok is szavazhatnak.

> De mégis tenni kell valamit, mert magyarok vagyunk. Kovácsok, Kissek, Orsósok és Kalányosok egyaránt.

Ki szar megvetendo undorito lenezendo hanyinger melymagyar, ki rendes ember (libsi vagy cigany)

> Ezt a nyelvet beszéljük és ezt tanulja a gyerekünk is.

Mar amelyik megy iskolaba. Persze most, hogy a hivatalokban lesz cigany nyelv, jelentosen meg fog noni a csak ciganyul beszelok aranya.

> Így maholnap tényleg egy kis nép leszünk. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy százezreket közösítsünk ki magunk közül.

Nem engedhetjuk meg magunknak azt a luxust, hogy szazezreket eltartsunk azert, hogy felszedjek a sineket, megkeseljek a gyerekeinket, elhetetlenne tegyenek egesz falvakat.

> Az álláspontoknak közeledni kell.

Mik is az allaspontok pontosan??? Marmint a cigoke.

Es a Te javaslatod mennyiben is jelent kiutat? Egyaltalan mi a javaslatod? Ha jol latom annyi, hogy fizessenek a romak is adot. Ez a nagyszeru meglatas? Ez hoz tarsadalmi integraciot? Errol szol ez az egesz szajtepes? Ez egyetlen altalad felvetett problemara nem nyujt megoldast.

> Összefoglalva: a romák többsége dolgozik, de ezt nem látjuk, mert feketemunkára kényszerülnek.

Azt allitod, hogy feketemunkabol el a tobbseg. Ezt Te honnan is tudod? Talan mindet megkerdezted? Mert a feketemunkanak epp az a lenyege, hogy az allam nem tud rola. Hany szazalek dolgozik feketemunkabol? Hany szazalek el pontosan segelybol? Szamokat kerunk, szamokat!!!

> A többségnek és a kisebbségnek is kompromisszumokat kell hozni.

Bizony. A "tobbseget kepviselo" kepviseloknek le kene mondani arrol, hogy koltsegvetesbol fedezik a valasztasi kampanyukat segely cimen.

> Az, ha az amúgy is meglévő falakat az égig emeljük nem megoldás, mert ezek a falak egyszer leomlanak és maguk alá temetik ezt az országot...

Micsoda semmitmondo mondat. Ez lesz a megoldas!!! Hihetetlen, hogy a kuruc.info egyaltalan foglalkozik ezzel a cikkel. Gyanitom, nem a tartalom, hanem a megjelenes helye volt az indok.