Kivételesen és részben  a ballib média is megemlíti (például az FH), hogy "C"-típusú bűncselekményről van szó:

"Lövés dördült Bodrogolaszinál

Több kapitányság rendőrei tudtak csak megfékezni egy tömegverekedést Bodrogolaszi és Sárospatak között. A rendőrség szerint komolyabb sérülés nem törtnt, bár lövés is dördült.

Rivális bandák tagjai verekedtek össze a Borsod megyei Bodrogolaszi és Sárospatak között csütörtök délután. Lövés is dördült, a rendőrök még vizsgálják, hogy ki lőtt és mivel, mondta el Dobi Tamás, a megyei rendőrkapitányság szóvivője. (Kuruc.info: tessék mondani, a romákok miért birtokolhatnak lőfegyvert? Nekik még ez is engedélyezett, csak a magyaroknak nem?)

A bandaháborút húsz rendőr fékezte meg, jelenleg is több kapitányság emberei vannak a helyszínen. Dobi arról nem tudott nyilatkozni, hogy bárkit is őrizetbe vettek-e. Komolyabb sérülés nem történt.

A Független Hírügynökség más forrásból úgy értesült, hogy olaszliszkai és sárospataki romák keveredtek elszámolási vitába. A verekedés során több kocsit összetörtek.

A hírügynökség úgy tudja, hogy egy arra járó autósnak félre kellett rántania a kormányt, betonfalnak ütközött, kórházba szállították. Ezt megkeresésünkre Dobi nem tudta megerősíteni. Mint mondta, az esetről pénteken a sárospataki kapitányság ad majd részletes tájékoztatást."

(FH nyomán)

Kuruc.info: és az ilyen ember alatti lények segílyezésére, az általuk okozott károk megszüntetésére megy el a GDP jó része...

Olvasó: "Tisztelt Kurucosok
Oldalatok olvasója vagyok és most szeretném megosztani veletek a valóságot a Bodrogolaszi és Sárospatak között történt "bandaháború"-val kapcsolatban.Mivel Sárospatakon élek, ezért nyilván tudok egy-két dolgot az esetről, ami nem a rendőrségre vallomásként bejelentett kamu vagy lakók közt elterjedt pletyka.
Az összecsapás előzménye az volt, hogy a sárospataki és bodrogolaszi uzsorás banda összeveszett néhány ügyfélen.Megbeszélt a 2 csorda egy találkát Sárospatak határában, hogy ne a városban történjen.Sárospatakon a cigányok pénzbeszedője, a nagyfőnöke egy agresszív törpe(mint például Orbán Viktor), aki a munkájából adódóan nem egy filigrán és trabanttal járó alkat.A törzsfőnök (becenevén Bikás) tehát példát akart mutatni a horda többi tagjának és előre vonult egyedül.Ott három olaszi cigus várta és magas IQ hányadosát bevetve simán nekiment a másik háromnak. A verekedés talán egy pofonig sem tartott, mert innen onnan hirtelen előjött több tíz féreg és nekiesett a vezérnek.Ebből a "Bikás" úgy került ki, hogy kiesett egy szeme és eléggé durván elverték.Aztán jöttek a patakiak.Hatalmas verekedés lett,késekkel és egyébb szúró,ütőeszközökkel verekedtek.A rendőrök ezesetben pillanatok alatt kijöttek.De amikor meg akarták fékezni a verekedést, a cigusok szépen elküldték őket "na, arréb srácok".Ekkor kezdtek el a rendőrök gyorsan iszkolni kifele, még Sátoraljaújhelyből is jöttek.Délután a lakosok csak szirénázást hallhattak.Hol mentő ,hol rabszállítókkal,hol dupla rendőrautókkal.Levágták valaki kezét és egy autót is szétvertek, ami a padkának ment.Mondhatni minden eszközt, amijük volt, felhasználtak(a baltával természetes a nem lopott fát aprították)Nagy nehezen leállították őket, de persze nem vitték el mind az összes réti négert, hisz azok hamar eliszkoltak, meg nem is akarták a kopók annyira.Aztán kb 7 óra fele megjelent egy újabb banda a belvárosban, a visszavágásra várva(megjegyzem az eset után a helyszínen a dagadt cigányasszony még a rendőrre támadt).
Másnap a barkácsboltból az összes csákánnyelet felvásárolták, tehát számíthatunk újabb estekre.
Ez huzamosabb ideig fog tartani, ennek jó oldala az, hogy ritkítják egymást, rossz oldala az, hogy csak páran halnak meg , viszont a magyarokra mostmár jobban rá fognak támadni.Persze a szegílykét itt veszik fel a bodrogolasziak, szóval valami itt tuti fog történni.
Röviden ennyi.
(egyébként 15 éves vagyok:) )"

"Szevasztok, kurucok!  

Akit meglőttek, az a BIKÁS becenevű vajda volt, aki a helyi kommnálista szervezetnél is rendszeresen megjelenik, fizetésnapkor. És mit ad Isten, hirtelen eszébe jut a retkeseknek , hogy ők tartoznak ennek a szimpatikus, sovány, fehér embernek. A hírek szerint 1000 százalékra ad pénzt a "kollégáknak", azaz tízszereresét kell visszafizetni. na innen indult a balhé. Aznap este Sárospatak főutcáján igen komoly tömeg verődött össze, még kommandósok is álldogálltak a sarkokon. Ugye ezt majd megfizettetik a cigókkal, ahogyan Tomcattel akarták? Ja, hogy ez a békés polgárok védelmében történik, így "grátiszba kapták " a retkesek. Amúgy a rendőrök nem mentek volna ki, csak hát valami buzgó állampolgár kihívta őket. A történet különben egy alcsonyabb rendű úton zajlott, mármint az első felejezet, ahol a bikást (csupa kisbetűvel) szemen lőtték egy gázpisztollyal.  állítólag, ha kijön megint lesz nagy balhé. remélem, és azt is hogy most senki nem hívja ki az ÁVH-t. Ugyanis a helyi barkácsboltból hirtelen kifogytak a csákánynyelek.  

Érdekes, hogy ezek a cigók hirtelen csákányozni akarnak. De akkor miért nem vesznek hozzá vasat is !!! "