Üdvözletem!

Itt egy társadalomismeret házidolgozatom, amit az iskolában értékelhetetlennek tartottak. Ha gondoljátok, rakjátok fel a Kuruc-ra, hogy legyen valami haszna is, ha már megírtam.

Maradok hűséges olvasótok: Juhász

A cigányság Magyarországon

Régen és most

A cigányság a világon mindenhol megtalálható faj. Mindenhol olyan jól érzik magukat, mint őshazájukban, Indiában. Sajnálatos módon a társadalom szinte sehol sem veszi hasznukat, mint ahogy Magyarország sem.

A cigányság India felől indult el nyugat felé Zsigmond király idején, vándorló, mondhatni nomád életmódot folytatva. Remek zenei érzékekkel rendelkeztek (rendelkeznek), így hírnevüket akkoriban a zenélés által nyerték el. Érettek továbbá különböző kézi, illetve famunkákhoz, valamint a kovácsmesterséghez. Magyarországon a 18. században Mária Terézia és II. József igyekezett letelepíteni őket, több kevesebb sikerrel. A 18-19. században áttértek a magyar nyelv használatára. Majd a második világháború idején, 1944-ben kezdődött meg a cigány holokauszt, amikor is a zsidókhoz hasonlóan elhurcolták őket a náci haláltáborokba. Mivel a németek a zsidók után kezdték el üldözni a cigányokat, a háború elvesztése miatt Hitlernek nem volt ideje befejezni irtásukat, így a halottak száma a zsidókéhoz képest viszonylag elenyésző. A történelmi Magyarországon létszámuk a magas halálozási arány miatt lassan emelkedett, ám az 1950-1960-as években a gazdaság és szociális ellátás fejlődése következtében számuk gyors növekedésnek indult.

Életkörülményeik meglehetősen rosszak, de saját bevallásuk szerint nekik tökéletesen megfelel. A háború illetve a rendszerváltás utáni etnikai ellentétek miatt alakultak ki a cigánytelepek. Ezeken a területeken az infrastruktúra teljes hiányát figyelhetjük meg, a legtöbb helyen nincs áram, víz, csatornázás pedig szinte sehol sincs. Ennek következtében sok fertőző betegség melegágyai ezek a területek, egyes betegségek az ott élő cigányok halálát okozzák, így veszélyesek lehetnek a magyar népre is. Ennek megakadályozása érdekében a cigánytelepeket fel kellene számolni, vagy legalább is az életkörülményeken javítani. A legelmaradottabb falvakban a legrosszabb a helyzet. Ezek a „települések” már szinte egy szemétdombra hasonlítanak, és az itt élő cigányok vérfertőző életmódja következtében olyan genetikai torzszülöttek jönnek a világra, akiknek a társadalom biztos, hogy soha nem fogja a hasznát venni, viszont el kell őket tartani.

A cigányság száma Magyarországon ma körülbelül 190.000 körül mozog hivatalos adatok szerint, ám ez egyszerűen nevetséges, a valóságban ennél biztos, hogy sokkal több. A cigány lakosság számának növekedésével egyre nő a bűncselekmények száma is. Persze ez nem azt jelenti, hogy az összes elkövető cigány. Jó indulattal mondhatjuk, hogy az esetek 20%-ában nem cigány a bűncselekmény elkövetője. Manapság megfigyelhető, hogy az agresszív viselkedés egyre korábban kialakul a fiatalkorú cigányokban. Erre példa az elmúlt időszak tanárverései, vagy a 12 éves bandavezér. Sokan mondják, hogy az lenne a megoldás a cigánykérdésre, ha taníttatnánk, nevelnénk őket, hogy majd belőlük is rendes, értékes dolgozó ember válhassék, és be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Ezt csak egy valami gátolja meg: a cigányság természete. Túlságosan hozzászoktak már, hogy ingyen élősködhetnek a magyar társadalmon, mert a kormány eltartja őket. Amíg ez a helyzet fenn áll, addig lehetetlen lesz a cigánykérdés megoldása. Viszont amikor pár ezer forinttal csökkentették a segélyt, és közmunkára ösztönözték a cigányokat, akkor feldühödve mentek és vágták át egy önkormányzati képviselő torkát egy üvegpohárral. Pedig azt a pénzt visszakapták volna, ugyanis a segélyből levont összegből fizették volna meg a közmunkát. Ez is bizonyítja, hogy nem elég egy- egy településnek tennie ez ügyben, az egész országnak lépnie kellene. Ez a probléma a mostani kormány ideje alatt előreláthatólag nem fog megoldódni.

Vissza a cigánybűnözéshez. Borzasztó az a felismerés, hogy a cigányság gyűlöli a magyarságot. A Magyarországon történő gyilkosságoknak szinte minden esetben cigányok az elkövetői. Vegyük például az olaszliszkai lincselést, ahol egy cigánybanda rúgott halálra egy tanárt, aki autójával véletlenül elsodort egy cigány kislányt. Mindeközben egy cigányasszony azt kiabálta, hogy „Öld a magyart, meghalt a gyerek!”. Mellékesen hozzáteszem, hogy a kislány nem halt meg, enyhébb zúzódásokkal megúszta a balesetet, aminek ráadásul ő volt az okozója, mert féktávolságon belül lépett az útra a kocsi elé. A legfelháborítóbb azonban a gyilkosság mellett a cigányasszony: „öld a magyart!”. Mégis mit képzelnek ezek? Mi tartjuk el őket, és minket akarnak kiirtani? Ez ellen sürgősen tennünk kell valamit, mert súlyos következményei lesznek a magyarság életében. Azt tudjuk, hogy ez ügyben a mostani kormányra, a korrupt rendőrségre és igazságszolgáltatásra nem számíthatunk.

A mai feszült társadalmi légkörben azt lehet érezni, hogy az emberek félnek. Mi itthon vagyunk! Ez nem cigányország, hanem Magyarország! Ha ez így folytatódik tovább, annak rossz következményei lesznek a cigányság szempontjából. „Az inga visszaleng”.

Juhász


Kuruc.info / Arppi S.: szép munka. Egy jótanácsot azért hadd adjak. Ha bármilyen komolyabb dolgozatot, cikket ír valaki vagy éppenséggel médiaszereplésre készül fel, akkor nagyon figyeljen oda, hogy legyenek a mondandójában lehetőleg balliberális, cigány forrásokkal (!!!) alátámasztott (és azokat kötelezően hivatkozott) tények, adatok. Ekkor és csak ekkor nem dobhatja, utasíthatja vissza már senki sem az anyagot - még a legnagyobb, legvonalasabb fajvédők sem. Nem véletlen az sem, hogy szinte a Kedves Olvasók szájába rágom az egyes, jobban sikerült, nagyobbat “durranó”, ballib lapban megjelent tanulmányokat, amikor állandóan visszalinkelem őket.

Bár a balzsidó médiumokban nagyon alacsony a konkrét adatok, tények előfordulási aránya, azért itt-ott fellelhetők. Hadd utaljak pár ilyenre:

zsIndex: A britek faji alapú erőszaktól tartanak
Amaro Drom: Kiba Lumberg-interjú
Tényszerű, HIVATALOS bolgár és szlovák cigánybűnözési adatok - Avoiding the Dependency Trap
Romapage:  Megint egy HATALMAS pofon a cigányvédőknek a Romapage jóvoltából!
Romapage: Hatalmas öngól a cigányfaj- és bűnözésvédőknek
La Kalle Association: Spanyol cigánystatisztikák: 20-szorosan hajlamosabbak a bűnözésre
The Sun: Az angol Sun nyíltan a cigánybűnözésről
BBC: Az angolok is rühellik a cigókat – ok nélkül?
Népszabadság, (Széles előtti) Magyar Hírlap, Metro: Sakk-matt a cigánybűnözés- és -fajvédőknek II: új, remek, kötelező érvek
A Népszabadság elismerte: az olaszok VEZETNEK cigánybűnözési statisztikát!
KÖTELEZŐ: Hivatalos tanulmány, valamint a ZSARU magazin bizonyítja, miért degeneráltak a cigányok!
Magyar egyetemi tanulmány: nem csak hepatitist terjesztenek, dögöt esznek, vérfertőznek, bélférgesek
A beltenyészet és vérfertőzés eredménye: a 12 évesen szülő purdé süketnéma fogyatékos + jó police.hu tanulmány
Újabb példa 18 éves cigányok rokkantnyugdíjaztatására  - ez is hivatalos cigányoldalról van...
Nagybörzsönyi emberevő cigányok  - emberevés és társai – a Sulinetről
Szegregációs ügyek: a hírszerzős Papp László Tamás, a Népszabó, valamint az OKI
stb.stb.

Ezek között egyetlen egy HírTV-s, Magyar Nemzet-beli stb. hivatkozás nincs, mert azokba előszeretettel belekötnek a fajvédők. Ilyen hivatkozásokat egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

***

Tisztelt Szerkesztőség!

Kiskunhalason elterjedt, hogy a helyi kisebbség prominens képviselője, Rostás "úr" , cigány származást igazol középiskolai tanulóknak némi anyagi ellenszolgáltatásért cserébe. (Ez valószínűleg nem csak itt nálunk gyakorlat!) Kinek jó ez és miért? Rostáséknak biztos, nem kevés pénz áll a házhoz, a statisztikákban meg nagyon jól mutat, hogy egyre több cigány származású fiatal jelentkezik a felsőoktatásba és többet fel is vesznek közülük. Ugyanez a statisztika támogatja a liberális filozófiát is, nincs semmi baj, fejlődnek a romák mint az atom, kis Einsteinek tömegei várakoznak a putrisoron, csak a segélyeket kéne növelni egy kicsit, hogy megmutathassák mire képesek. A "szolgáltatást" igénybe vevő fiatalok pedig a kapott plusz pontokkal biztosabban jutnak be az egyetemekre, főiskolákra. Akiknek nagyon nem jó ez, azok a fiatalok, akik magyarnak vallva magukat Magyarországon, becsületes tanulással is alulmaradnak csaló társaikkal szemben. Szégyen, hogy saját földünkön magyarként másodrendű állampolgárként kezelnek a kiemelt kisebbségekkel szemben. Érdemes lenne megnézni az idei felvételizők között a magukat romának vallókat. És mélységesen szégyelljék magukat!!

Üdvözlettel : Olvasójuk

***

Tisztelt szerkesztőség!

A tényői brutális rugdosásos üggyel kapcsolatban csak annyit, hogy nem „rétinégerek" tették, amit tettek, hanem helyi, magukat magyarnak valló szemetek. Nem ez volt az első köztörvényes ügyük, de a többrendbeli lopás, garázdaság eddig büntetlenül maradt. Remélhetőleg most megkapják, amit érdemelnek.

Megjegyzendő, hogy mi olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem igazán vannak gondjaink az etnikummal. Elenyésző számban vannak, tudtommal azok se magyar állampolgárok. És még dolgoznak is.

Kuruc.info: köszönjük – még jó, hogy anno kapásból kiraktuk a kérdőjelet az ork mögé, mint minden kétséges esetben.