Ugrás a cikkhez
Reklám

A 31 éves férfi és későbbi áldozata autóvásárlás ürügyén beszélt meg találkozót 2021. február 18-án kora délutánra. Az ezüst kocsiért közel 5,5 millió forint vételárban egyeztek meg, amelyet a vevő átutalással akart kiegyenlíteni – legalábbis állítása szerint.




"Meggondolva magát", előbb pándi otthonába kocsikáztak – mondván, magához veszi a pénzt, amit egy bankban aztán átutal az eladónak. Megtévesztésül egy szatyorral kezében jött ki házából, majd az autóba ülve Üllő felé vették az irányt. A későbbi sértett akkor kezdett gyanakodni, amikor utasa egy erdős rész felé navigálta, egyre kevésbé volt számára hihető, hogy a közelben bankfiók működne. Útirányt módosítva lakott területre fordultak, megálltak, a "vevőjelölt" pedig a következő pillanatban egy késsel rontott áldozatára, aki védekezés közben a kezén megsérült.

Kiugrott a kocsiból és a legközelebbi háznál segítséget kért, miközben támadója megpróbált elhajtani a járművel, ám az elektronika blokkolt, az autó leállt.

Az utcába rendőrök és mentők érkeztek, a véres ruhás támadót elfogták, majd megbilincselve előállították, a zsebében talált két dobókést lefoglalták, az áldozatot a mentők kézsérüléssel kórházba vitték.




Az őrizetbe vett 31 éves cigány - aki ellen jelenleg további négy, vagyon elleni, illetve gépjárművel kapcsolatos büntetőeljárás van folyamatban - kihallgatásán nem tett vallomást.




A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csak jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az azóta letartóztatott férfivel szemben a további eljárást - közölték honlapjukon.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából