(Esti Újság) 1907. szeptember 24. (Letartóztatott gyermekrontó) A rendőrség letartóztatta Tódor József dunavecsei születésű 42 éves cigányzenészt, akit súlyos bűn terhel. Megleste az iskola előtt Rajcsik Zsigmond könyvkötő hat éves Margit nevű leányát, elcsalta a Tavaszmező utca 7. szám alatti korcsmába, amelynek külön szobájában leitatta és gaz merényletet követett el ellene.

1907. november 19-én a Magyar Távirati Iroda jelentette: A belügyminiszter legutóbb elhatározta, hogy a cigányügy gyökeres rendezése céljából külön osztályt szervez s annak élére olyan szakembereket állít, akikben megvan a kellő ügyismeret és közigazgatási tapasztalat. E reform előkészítése során áttanulmányozta Gabányi Miklós volt országgyűlési képviselő munkálatát, amely többek között ezt javasolja: Írassa össze a belügyminiszter közigazgatási úton a katonaság és rendőrség ellenőrzésével a kóbor cigányokat. Adjanak minden kóbor cigánynak rendes nevet. A 15-45 éves férfiakat sorozzák be katonának, mégpedig a hegyi ütegekhez. Itt, mint kovács, üstfoltozó, rézműves és a lóhoz értő népség, legjobban használhatók. A cigánygyermekeket az állam nevelje. Az asszonyoknak és felnőtt leányoknak adjanak megfelelő munkát. – Gabányi munkálatát, amely nagyjából megfelel a belügyminiszter tetszésének, tanulmány tárgyává tette Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter is.

(Budapesti Hírlap) 1907. december 4. (Ismét a cigányok) Füzesabonyból írják nekünk: A községben tartózkodó egyetlen cigánycsalád a Kolompár törzsből tegnap este megtámadott egy szegény vándorlót. A cigányok elvették tőle négy korona és néhány fillérnyi pénzét, azután fölakasztották sátoruk egyik oszlopára. Néhány parasztember a jajveszékelésre odasietett és még idejében megszabadították a fuldokló embert. Az eddig békésen éldegélő cigányokat a csendőrök elfogták. Jellemző, hogy a tavalyi nagy hidegben a község házat építtetett könyörületből a cigányainak. A házacskát a cigányok négy koronáért eladták, azzal mentegetőzve, hogy jobb sátorban lakni. Hiába, a cigányt kaláccsal se lehet tisztességes életre csábítani.

(Olvasónktól)