Tisztelt Kurucok!

Figyelmetekbe ajánlom ezt a cikket (a híradóban is volt), melyet az embereket elbutító média jelentetett meg (természetesen a roma/cigány szó nem hangzott el)

A fatolvajlást nagyrészt a hajléktalanoknak róják fel, másrészt a cikk vége nagyon érdekes. Biztosan nem orkokról van szó, ők ilyet sosem tennének.

"Egy család például egy teljes disznóólat épített fel az erdőből - ezt az erdész is tudja, de semmit sem tud tenni. Sok kárt okoznak még a kisebb tolvajbandák is. Ők átalakított kocsikkal pont annyit lopnak, amennyiért még nem állíthatják meg őket. Nem sokkal később azonban visszajönnek, és újra megrakják az autót. A törvény szerint ugyanis csak a 20 ezer forint feletti lopás számít szabálysértésnek."

(az adataimat ne használjátok fel, ha arra kerülne sor, köszönöm)”
 

Pár éve esett meg velem, hogy mentem egy barátomhoz Újpestre hajna kettőkor. Az út kihalt volt autók is csak elvétve jártak. Két ork jött szembe, vigyorogtak. Egyikük elővett egy pillangókést és megkérdezte a másik orkot, hogy belekössek? Én erre elővettem akkor még engedély nélkül tartott 9 mm-es Beretta mintájú gázpisztolyomat, és csőre töltöttem. Ennyi elég is volt, az orkok elszaladtak. Gondoltam, jó ezek fosnak a csúzlitól, de tévedtem. Két nap múlva a IX. kerbe mentem a barátnőmhöz, Már majdnem odaértem, de megint betalált két ork ráadásul fényes nappal. A mobiltelefonomra fájt a foguk.

Kicsit besokkalltam és elővettem a fegyvert, tüzeltem. Én is sírtam, de ők jobban sírtak. Kicsit megrugdostam őket, és mentem tovább. Az utca egy pillanat alatt olyan kihalt lett, mintha éjszaka lenne. Az emberek elbújtak, nem akartak ebből bajt maguknak, sem a rendőrség, sem pedig az ork rokonság által. Azóta két fegyverrel meg egy késsel megyek ki az utcára, elvégre nem tudni mikor szakad a nyakadba a balhé. Egy tanulság van  a dologból: egy ork nem csinál fel- fordulást, de ha ketten vannak, már nagyon erősnek érzik magukat. Ne mutasd ki, hogy félsz, légy agresszív, verd szét a fejüket, és nyomás tovább!!!

(Maugli)”
 

Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Barátaim, Testvéreim!

Egy rövidke kis történetet szeretnék megosztani Veletek, mely a napokban történt velem. Egy nagyon jó cimborámmal beültünk Kapuváron egy vendéglátóipari egységbe (pizzéria), hogy elfogyasszunk 1-1 üveg sört, miközben elregéljük egymásnak, mi történt velünk aznap. Néhány perc elteltével bejött két fiatalkorú ork és helyet foglalt a mellettünk üresen álló asztalnál. Persze azonnal rendelni kezdtek, s hogy nyomatékot adjanak óhajuknak, meglobogtattak a levegőben egy nem vékony bankóköteget (mely 2 méter távolságból is 1-1,5 cm vastagnak tetszett, teszem hozzá, a legfelső papírpénz 5000-es volt). Mi nem is vettünk róluk tudomást, egész "kulturáltan" viselkedtek, nem zajongtak, csendesen el voltak magukban, mígnem egyikük egyszer csak fennhangon kieresztette magából az alábbi szösszenetet: "Emlíksze, mikor 78-ban Hitlerrel együtt háburuztunk?" Erre a másik ork: "Amikó ettük á husoskalbászt? Ja, emlékszem!". Nem szóltunk bele a nosztalgiázásukba (hülyék azért nem vagyunk!), ha ők így tudják, az az ő bajuk. De azt hiszem, emlékezetes marad számomra ez a kis beszélgetés.

Hát, ennyi lenne a kis anekdotám, nem tudom, kinek mi a véleménye róla, nekem akkor "mókásnak" tűnt. Ezért is gondoltam, megosztom Veletek!

Szebb Jövőt kívánok minden igaz magyarnak: Tibi, Kapuvár”
 

Kedves Szerkesztők!

Vitatkozni szeretnék azzal a véleménnyel, amit a kuruc.info szerkesztői véleményként fogalmazott meg az iskolákkal kapcsolatban. Pedagógusként az a véleményem , hogy nem kell a kis falvakból a 80-100 gyereket utaztatni egy nagyobb iskolába, hanem meg kell teremteni a kis iskolák működési feltételeit. Eddig  vidáman  és szeretetteljes légkörben saját falujában tanulhatott  sok gyerek.  Mióta a működési költségeket felülről vezérelve, az önkormányzatokat megzsarolva olyan normatív támogatást ad az állam, amely nem elegendő a fűtésre, áramra,bérre, azóta szaporodtak meg  azok a vélemények, hogy nem megfelő színvonalúak az iskolák. Mennyivel jobb egy 30-40 fős osztály a környékről odabuszoztatott fáradt, identitásvesztett gyermekkel? Őket, és a szüleiket, a szülőfalujukat senki nem kérdezi!!! Hol van már az a helyes elv, amit Klebelsberg Kunó fogalmazott meg,és meg is valósította:"minden gyermekhez olyan közel legyen az iskola, hogy a gyermek naponta gyalog oda el tudjon menni" Napjainkban  az informatikai eszközellátottság olyan jó, hogy minden gyermek utazás nélkül is megszerezhet minden információt. A pedagógusok pedig esküvel fogadják, és be is tartják, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a gyermekek fejlődéséért.  Ne gondolja azt senki, hogy egy 6-14 éves gyermek számára pozitív lehet az utazás, és egy idegen környezet. Sokkal inkább szüksége van a helyben megadható biztonságra, játékra, tanulásra, ismerős emberek tanítására. Abba sem gondolt bele senki, hogy a kisiskolák adták a szülőhelyükre visszatérő falusi értelmiséget, akik ismerték, és szerették a falut, melyben születtek. Azt sem vizsgálták meg, hogy a busz, a benzin, a buszvezető, a kísérő tanárok bére,mint anyagi ráfordítás nem lenne-e elég a hiányzó működési bevétel pótlásához?Falusi tanítóként élem meg korunk szörnyűséges, megalázó iskolaösszevonásait, melyet a pénz szorításával,felülről vezérelt erőszakos ráhatással, lélektelenül végeznek . Az önkormányzatok kivéreztetve hódolnak be.....

Kérem elérhetőségem ne közöljék. Olvasói levelemet, ha közlik,csak ezzel írják alá: Egy tanító véleménye”

Üdvözletem az igazi Kurucoknak !

Lamperth ténsasszony jobb, ha befogja a száját ! Az ő belügyminisztersége idején mentek el – pánik-szerűen menekültek el – a valóban jól képzett, egy életpálya szakmai tapasztalataival bíró közrendvédelmis rendőrök, nyomozók, vizsgálók ! Lamperth idején – rendkívül alattomos, de célravezető módon – csepegtették az információt az akkoriban belső netként működő „ Holdudvar"-ban, hogy mennyivel rosszabbul járnak azok a nyugdíjkorhatárhoz közel álló rendőrök ha most nem mennek el nyugdíjba, mint ha kivárják a szolgálati idő teljes kitöltését ! Ezen rendőrök közül igen sokan szakítottak a baloldallal, tudom, mert egyik ismerősöm ( korábban baloldali volt ! ) tájékoztatott az akkori belső hangulatról ! Hogy ez Lamperthnek  + a többi parlamenti élősködő, megélhetési bűnöző csicskának mennyire érte meg, az 2010-ben fehéren-feketén kiderül ! Bármennyire jól képezett egy fiatal állomány, a tapasztalatot, a személyi ismeretet, a bűnözők egymáshoz kapcsolatságát, érdekkörét kizárólag a több éves gyakorlat tudja biztosítani. Az eltelt éveket összehazudták kidekorált statisztikákkal, annak ellenére, hogy a polgár biztonságérzete egy szemernyit nem javult, sőt ! Ja: a Magyar büntetőjogban talán még létezik a statisztikai csalás fogalma – ha nem is ebben a megfogalmazásban !

Szívesen venném, ha egyszer valaki utánanézne: - a parlamenti paraziták közül kinek a gyereke jár olyan iskolába, ahol cigányok is tanulnak ?

Igen-igen jó a Kurucinfó, gratulálok. Más jelentősége van a szónak és értelemnek itt, mint bármely más hazug, megtévesztő, átverős ócska piti sajtóorgánumnak !

Tiszteletem Önöknek !

Wass Fey”

 

Tisztelt Kuruc Szerkesztőség!

Amennyiben megengedhető, egy újabb reagálás ősember-kérdésben, egy szösszenet erejéig megtenném.

Kedves neandervölgy-párti olvasó számára csak azt tudom válaszolni, hogy ha annyira biztos benne, hogy a hunok a neandervölgyi ősember leszármazottai, akkor maradjon meg e hitében. Ha annyira jól tudja a történelmet, azért csak irígyelni tudom. Én, ismereteimet tekintélyes régészek leírásaiból szedem elő, méghozzá olyanokéból, akikről tudni lehet a nemzetért való odaadásukat. Vaószínűnek tartom, hogy vitapartnerem is így van ezzel, de akkor azt a kérdést kell feltennem, hogy az egyes kútfők mennyire hitelesek? Sajnálom. Magam részéről csupán azért részesítem logikusan is előnyben Samut, mert ő Kárpát-medencei, továbbá ezt is neves régészek állítják. Semmi másért! É ugyanis /*ős emberben*/ hiszek, de nem ősemberben. Nem hiszek az evolúciós elméletben (bizonyára bunkó vagyok). A darvini evolúciós elmélet, - mint elnevezésében is benne van, csak elmélet. Én még nem hallottam, nem olvastam egyetlen megdönthetelen bizonyítékról sem a tekintetben, hogy hogyan fejlődött ki az ember. Még közelebbről: én nem fogadom el azt az elméletet, hogy az emberi faj, a majomtól eredeteztendő. Ha valaki ismer bizonyítékot (nem elméletet!) az feltétlenül jelezze! Amiről mi tudunk, az egy olyan elmélet, mely semmi másra sem jó - az én nézeteim szerint - csak arra, hogy megrendítsék az embert, Isten iránti hitében. Kiváló elmélet arra, hogy az emberiség megvezethető és manipulálható legyen, egy szűk - vigot vezetni akaró - hatalmi erő által. Ez tapasztalható nálunk Magyarországon is. Itt már annyra ateistává züllöttek a népek, hogy egészséges önbecsülése - akár faji, vagy nemzeti értelemben - már csak nagyon kevés embernek van. Pláne, ha arra az Istenbe vetett hitről vagy vallásról beszélnénk, melyet őseink vallottak, mely akkora erőt adott e nemzetnek, hogy nem lehetett elpusztítani. Az evolúciós elméletnek most mutatkozik meg az eredménye, amikor a pénz lett az isten, a bankszámlák pedig az angyalok. Emberi jövőre már senki nem gondol, csak az anyagira: minimálbérből rugaszkodik neki az "egyén", hogy nem akármilyen márkás autót vegyen, még akkor is, ha szülei házát teszi fel fedezetül. Családtervezésben nem gondolkodik.Autó, buli, pénz! - No meg a multigazdának való megfelelőség nyelvcsapásokkal történő folytonos bizonygatása. Eddig az ősember- elmélet, vagy nevezhetjük evolúciós elméletnek is. Most jöjjön a záró kérdés: Hinni az *E*gy *É*lő *I*steni *I*gazságban, Istenben, vagy az ősember a fontosabb? Melyik válasz mondja meg a megmaradásunkat?

Üdvözelttel: GM”

 

Továbbra sincs cigánybűnözés!

Pár nappal ezelőtt történt az eset Abaújszántó városában, melyben köztudottan magas az ork-ok etnikai aránya. Az egyik helyi kisboltba betért "vásárolni" a mindennapi munkában elfáradt két roma fiatalember, hogy finoman fogalmazzak. "Vásárlásuk" befejeztével megdöbbenve tapasztalhatták, hogy bizony a pénztárcájuk otthon maradt. De mivel minden pénzbe kerül, az eldónő csaknem akarta ingyen adni a portékát. A tetvek pedig csak nem fizettek, inkább a vatikáni valutánál maradva(Isten fizesse meg) sietősre fogták a dolgot. Az eladónő pedig csak nem hagyta a dolgot és utánuk szaladt. A két "bátor" senkiházi" pedig jól helybenhagyta szerencsétlen hölgyet. Azért az orkmobil rendszámát még sikerült megjegyezni a hölgynek. S, hogy a tettesek mikor kerülnek rendőrkézre? Azonban Borsodból annyi ilyen esetet lehetne sorolni, hogy egész héten a gép előtt ülnék. A legdurvább helyzet azonban Prügyön alakult ki, ahol már mindennapossá váltak a fenyegetések, bántalmazások. Elsősorban az időseket éri atrocitás! Tavaly a falunapon odáig falyult a helyzet, hogy rendőri erőknek félbe kellett szakítani az eseményt az elszabadult indulatok miatt. Tehát, ha valami csoda nem történik 15-20 éven belül Borsod és Szabolcs megyében nem lesz magyarok lakta település.

K.Á.”

 

a mai napon feltett hírrel kapcsolatos kommenthez szeretnék észrevételt fűzni.
Lamperth is a szabad iskolaválasztás (és, így, a magyarok) ellen 2008-02-18. 19:42, cikketek végén Arppi S. hozzászólásában több dologgal nem értek egyet.

Lévén egy kis faluban laktam ezidáig magam is kissé fáj, hogy a kommentben majdnem kókadtka dottore véleményével egybevágó gondolatokat találok.

Nevezetesen, "a falvak feudális csökevények" így nincs szükség, sem önrendelkezésre, sem iskolára, sem postára, no meg orvos is minek, végül is soha nem tűnnek el akkor.
Menjünk sorban.
 
"számtalan vidéki iskola és középiskola azért működhet csapnivaló módon, katasztrofálisan menedzselve, rossz tanárokkal, visszacsatolások nélkül, mert az igazgató a polgármester kuzinja, mert egy közepes településen az önkormányzati-iskolai szinten mindenki mindenkinek a valakije. Mert egy nepotista szardomb lett az egész önkormányzati rendszerből."
 
Nem tudom, hogy egy iskolát mennyire lehet "menedzselni" főleg falu szinten, ahol a fejpénzt az állam adja, az önkormányzat kötelező feladatai közt pedig a tanárok fizetése és az iskolaépület fenntartása szabott öszeggel rendelkezik. Csakúgy mint az intézmény fenntartása. Természetesen bőven nem elég a pénz rá. (nálunk például azon spórolnak, hogy körbejár az igazgató és mindenhol lekapcsolja a lámpát ahol feleslegesen világít, "minek annyit fűteni", stb., miközben a tanárok kéthavonta jó ha látnak fizetést)
Ettől függetlenül bizonyára létezik a leírásnak megfelelő iskola is, azonban itt sem gondolnám hogy a megszűntetés a megoldás.
 
"Ötször-tízszer-tizenötször annyi önkormányzatuk van, mint, amennyi egy ilyen lélekszámú országban indokolt - és ami működne is."
 
Ezzel részben egyet tudok érteni, azonban van pár vitás dolog. A lakhelyem igazgatása régebben (módszerváltás előtt) a leggazdagabb környékbeli (szomszédos) falu kezében volt. Azonban nem meglepő módon a helyi vezetés a pénz elosztásánál, igazgatási feladatok végrehajtása során, elsősorban a helyi érdekeket vette figyelembe, így a többi hozzá csatolt település 40 év alatt szemernyit sem mozdult helyzetéből, egy méter út nem épült, se telefon, sem áram, nem volt. Gázvezetéket, csatornát pár évvel ezelőtt óriási állami lenyúlással (saját zsebből). Internet? hehe...(a sok parasztnak?)
Tehát amíg nem látnék garanciát arra, hogy ez nem még egy szétnyúlás lehetőség állami szinten, addig inkább a helyi Józsi polgármestert rúgom faron, azt ismerem.:)

Van egy polgármesterünk, egy adóügyi előadó, két titkárnő.Ők végzik a közigazgatás minden munkáját. Ami pont olyan sokrétű mint egy nagyvárosban. Itt is születnek, meghalnak, házasodnak, eladnak, vesznek, boltot nyitnak, bezárnak, közművet igényelnek, adóznak, illetéket fizetnek, hivatalos iratokat intéztetnek, a tömegközlekedéssel foglalkoznak, igaz csak egy buszjárat, de van. Mindezek ellátásra és még többre a két alkalmazott hivatott. Egy pénzügyes, könyvelő. Az állami felügyeletet ugyebár a jegyző végzi, aki már évek óta körjegyző, azaz sok faluban végzi egymaga ezt a munkát.

A képviselőtestület 12 tagú. Ők már körülbelűl egy évtizede nem vettek fel tiszteletdíjat, a környékünkön az összes falu így tesz mivel az így összegyűlő kis pénzzel tudnak egy kis alapot képezni, hogy a réseket betömjék. Nyugdíjas konyha, egy évben egy kis csomag. Iskola fűtése, karbantartás..stb. Hozzátenném az államilag szabott kötelező feladatok elvégzésére sem elegendő az az összeg amit az állam utal. (ellehetetlenítés? iigen)
 
"Ugyanakkor olyan seggdugasz vidéki iskolák működnek, amelyekben fizikálisan nem is lehet színvonalas képzést nyújtani. Esélytelen, túl kicsik és túl elszigeteltek ahhoz, hogy az anyagi és személyi feltételekben megfelelhessenek."
 
Valóban igaz, zárjuk be hát őket, és az ott tanuló gyerekek akik valószínűleg bőven megtehetik hogy eljárjanak a városba tanulni, enni, lakni ( néha), majd ezt nem teszik és inkább hülyék maradnak, majd lesznek biztonsági őrök, vagy munkanélküli. Vagy ha nem azok, hát úgy elköltöznek mint a huzat, és végül elöregszik a település és legutóbb "norvég" horda áldozat lesz, majd kipusztul. Azt gondolom, megfelelő bérezéssel, elismeréssel, munkakörülmény javítás, juttatásokkal, ( lakás, esetleg még a fenntartási költségekkel is hozzájárulva) minden kis faluban lehetne remek iskolát teremteni. A példa ismét a mi falunk ahol az iskolát be akarta zárni a gyurcsányi szorítás, mondván kicsi, nem törődve a ténnyel, hogy a lelkiismeretes tanároknak és józan parasztgyerekeknek köszönhetően a megyei legjobb tíz általános iskola közt tartják számon, eredményeit tekintve.(nyílván a kevés diákot könnyebb kezelni, felkészíteni stb, és a százalék is gyorsabban ugrik fel ha egyet felvesznek.) Ezenkívül az erkölcsi kérdés is megvan, miért különböztetnénk meg egy magyar gyermeket, mert ő egy faluban születet és nem a gyönyörű judapesten?
Neki is ugyanaz jár mint bárki másnak.
 
" Előbb ezeket kell megoldani, önkormányzati reform szükséges, az önkormányzatok számát redukálni kell nagyjából a tizedére, az életképtelen, színvonaltalan kisiskolákat összevonni közös, esetleg kistérségi iskolákká, ezt megfelelő iskolabuszrendszerrel kompenzálni. "
 
A gondolat valóban bölcsnek hangzik, de nem kivitelezhető károsodás nélkül, higgyétek el.
Ez a mondat a módszerváltás előtti idők pontos leírása. Így "működött" mifelénk is. A fentebb leírt okok miatt egyszerűen a volt 3500 lakosból amikor odaköltöztünk elig volt 1700 és majd 50%-uk nyugdíjas volt. Egy darabig azután elindult az élet még a váltás után, de az évenkénti elvonás egyre nagyobb lett, s végül egy fillér sem jutott fejlesztésre, míg legutóbb már a fenntartásra sem elég, hát zárjuk be. Zárjuk be a falut, mert csődbe ment, mert nem hagyják hogy termeljen, mert ellehetetlenítik a hazug egyezmények, úniós szabványok. Nem adhat el húst mert megbüntetik, ha baromfit termel majd levágják a vész miatt, esetleg bajnai gordonka viszi el a libákat. A vetőmagot hollandia termeli, vegykezelt laboros génmódosított vackokat, amiknek a termése természetesen csíraképtelen, nehogymá félrerakja a paraszt, oszt majd vet belőle jövőre. A tojást, tejet fillérekért veszik át, megalázón alacsony áron a külföldi kézre játszott üzemek. A multi bolotkról nem is beszélve. Jó ha a befektett pénz visszajön, meg annyi, hogy a megemelt energiaárakat tudja fizetni a termelő. A saját munkadíja, ideje nyeresége, egyszerűen nincs. A vágóhíd szabványok olyan szigorúak, hogy hatalmas banki teher nélkül esélytelen elindítani, tehát a haszon azonnal tudjuk hova kerül, míg a vágóhíd ha egyáltalán megmarad, vegetál, és kockáztat.
A pékségek ugyancsak úniós szabvány szerint kell, hogy dolgozzanak, és kötelességük az élelmiszeradalékokat beletenni a készítményekbe és a boltban kapható hulladékot sütni. Különben milliós bírságokat kap havonta.

A mezőgazdasági kölcsönök kamatterhei (is) hatalmasok, a lejáratuk olyan kurta, hogy a legrövidebb tenyészidejű zöldborsóval is lehetetlen visszatermelni a pénzt. Úszik a ház meg a traktor meg autó meg akis föld amit a gyereknek szántak.

Marad tehát a munka a városban, vagy valahol, ami természetesen legtöbbször nincs is.
 
" Aki ezt a mostani iskolarendszer mellett akarja bevezetni, az vagy a világ legeslegnagyobb, éjsötét barma, a világ legnagyobb valaga (Lamperth Mónikára tökéletesen passzol mindegyik), vagy egy velejéig romlott genya, hazaáruló aljadék, aki fizikálisan tönkre akarja tenni a következő nemzedék zömét, a lakosság tehetősebb, értelmesebb részét pedig nagyvárosi luxusgettókba akarja terelni. A következmények ugyanis ezek lesznek."
 
Ezzel a megállapítás sorral teljesen egyetértek:) Az iskolarendszer tönkretétele már évek óta zajlik, ennek rendbehozatala az egyik legfontosabb tennivaló.(de nem bezárással)

"Ha engem például arra akarnának mindenáron kényszeríteni, hogy a gyerekeimet a jövőjüket eleve tönkretevő, alkalmatlan iskolába járassam, ahol amúgy kémia-biológia helyett túlnyomórészt a biciklilopás és az análszex rejtelmeit tanulnák túlkoros cigányoktól, akkor vagy költséget nem kímélve valamilyen magániskolába járatnám őket, vagy ha Lamperth Mónika ezt is sikeresen megfúrná, úgy elhagynám családostól ezt az országot. És aligha hiszem, hogy ezzel egyedül állnék."
 
A leírtak itt visszautalnak a cikkre, a megállapítás egy részével egyet értek. A végső elbutítás tökéletes kivitelezése. A tönkrevert elnyomorított iskolába jár majd a gyerek. Ne az iskolát hanem az idevezető út bűnöseit zárjuk be, vagy valami drasztikus is jöhet, például kényszermunka a sértett családoknál, stb. mint régen, majd tegyük rendbe az oktatást(is), hogy jó helyen nevelődjék a gyerek.

De még olvasni is fáj, hogy a földet elhagyná valaki egy két senkiházi miatt. Minél előbb vessünk ennek véget.
 
Munkátokhoz, jó egészséget, kitartást kívánok!
 
egy paraszt”
 

Kuruc.info / Arppi S.: köszönöm az észrevételeket. Abból indultam ki (és ez okozta a félreértéseket), hogy már ma is “buszoztatják” vagy autóval viszik a gyerekeket a cigányfertőzött falvakból az “elit” (értsd: cigánymentes) városi(bb) iskolákba; faluhelyen meg szinte kizárólag sokszor súlyosan cigányfertőzött, azaz, hiába a legjobb tanár, az irdatlan belepumpált pénz, menthetetlen és reménytelen iskolák maradnak. Ezt ki kellett volna hangsúlyoznom az eredeti kommentáromban – elnézést, hogy ez félreértést okozott.

Kedves Kurucok, Drága Testvéreim, Kedves Arppi S.!

Régóta hű olvasótok voltam-vagyok-leszek. A lamperth (ősi magyar név :)) a szabad iskolaválasztás ellen c. cikketekre reagálva szeretném megjegyezni, és egyben kérni, hogy NE HAGYJÁTOK EL AZ ORSZÁGOT CSALÁDOSTUL!!! A gyarmatosító férgeknek pont ez a célja. Ki akarnak minket innen túrni, és azok az agyatlan barmok, akik annyira le vannak egyszerűsítve, hogy ők maguk kérik ezektől a rablóktól, hogy vegyék el mindenüket, ezek maradnának csak itt. Egy ország önvédelem, és ellenállás nélkül. Mit mondtok majd az unokáitoknak? Hogy mindenféle ellenállás nélkül elfutottam? Vagy hogy tele lett a tökünk, és lámpavasra húztuk ezt az egész söpredéket, az agyatlan szavazógépekkel együtt? Fogjunk végre tényleg fegyvert, és pusztítsuk el ezt a csürhét, végleg. Fogadalmat tettem, és nem szegem meg. Nem megyek sehova, ez az én Hazám! Azt teszek, azt csinálok, gondolok, és mondok, amit akarok, és a normális emberi erkölcsnek megfelel.

Ha egyedül fogok fegyvert, akkor egyedül. Pár órával előbb olvastam Tomcat írását is. Ő is itt akarja hagyni ezt a szép Hazát. "Ne hagyjuk, hogy elvegyék, ami a miénk!" NE MENJETEK EL!!! Mások előállítják, tönkreteszik az életterünket, ti meg beletörődve elmentek???

FEGYVERBE MAGYAROK!!! Kurucok! A hídzár is mutatja, tudtok fennakadást indukálni. Ki kell használni. Még többször megpróbálni!

Kitartás!

Egy kisgyermekes büszke magyar családapa”


Kuruc.info / Arppi S. (a véleményem nem feltétlen egyezik meg a szerk. többi tagjáéval!): valóban gyávaságnak, megfutamodásnak tűnhet, ha valaki el akar menekülni az országból, akkor és csak akkor (!), ha teljesen tarthatatlanná válik a helyzet. Tomcat szemére is főleg ezt vetették a Bombagyár-lakók. Viszont ezzel az eshetőséggel IS számolnunk kell abban és csak abban (!) az esetben, ha elmarad a hátraarc, a 180 fokos, (szélső)jobbos fordulat, és a jelenlegi trendek maradnak. Ez, sajnos, ilyen, a zsidómédia által elbutított emberállomány és ilyen politikai vezetés mellett egyáltalán nem valószínűtlen. Ha nem keményítünk be legalább egy szlovák (akik, hála a 2004 eleji kőkemény szigorításoknak, a cigányok befenyítésének, az otthoni fegyveres önvédelem engedélyezésének és a segílymegvonásának, mára már 10% körüli GDP-növekedést produkálnak, miközben mi csak stagnálunk és minden tekintetben sereghajtók vagyunk) szintű törvénykezéssel, és/vagy ki sem robban egy, minden “hadra” fogható magyart megmozgató polgárháború, akkor ugyanaz fog itt is történni, mint pl. Dél-Afrikában a “csúnya” apartheid rendszer megbukása után.

Ha valaki nem tudná: ma Dél-Afrika az egész világ gyakorlatilag legnagyobb bűnözésű országa – a támadásokban és gyilkosságokban másodikak az egész világon, az erőszakos nemi közösülésben elsők. (Természetesen mindezen bűnöket “fehérek” követik el, hát kik mások. Nem ám a niggerek, hát persze.) Angolul tudóknak érdekes olvasmány a Wikinek a dél-afrikai bűnözésre vonatkozó szócikke, valamint az országot, a fehérek menekülését, a közállapotokat bemutató, az országról szóló fő cikke. Ma már ott a fehérek élete pokol, évente több tízezer fehér menekül abból a bűnözőparadicsomból, de legalábbis kőkeményen őrzött lakóparkokban lakik, és felfegyverzett, páncélozott autókban jár dolgozni (ez nem vicc!). Talán mondanunk sem kell, hogy mindez az ellenkezője volt a “gonosz” apartheid alatt.

A dél-afrikaiak a saját bőrükön tanulták meg, hogy mi is az a niggerterror. Elvesztették az uralmat a saját országuk felett, túlszaporodták őket a niggerek és azt hitték, hogy a nemzetközi közösség által szorgalmazott apartheid-mentes országban nem bántják majd őket a feketék. Dehogynem – ma már a fehéreknek kell menekülniük onnan. Persze erről a magyarországi sajtó nem számol be, annyira ordító a cigányokkal való párhuzam.

Ha ugyanez történik nálunk is, és nem lesz “népfront” (azaz marad csupán párezer ember, aki kész lenne tevőlegesen fellépni a cigányterror ellen – akárcsak most a tünteséken, utcai harcokban) és/vagy politikai szintű “cigányoknak kuss és/vagy rezervátum és/vagy kényszermunkatábor”, akkor bizony meggondolandó lesz, hogy elmeneküljünk. Legalábbis arra az időre, amíg a cigányok ki nem irtják egymást vagy odébb nem állnak, más országba nem mennek – amikor már visszajöhetünk, anélkül, hogy életveszélyben lennénk. Csupán azért, hogy életben maradjunk. Ahogy a dél-afrikai fehérek teszik. Náluk is az életben maradás a tét.

Ezért is javaslom azt minden Kedves Olvasónak, hogy ezen nem túl bíztató eshetőségre is készüljön fel. Reméljük, nem következik be, de, sajnos, egyáltalán nem valószínűtlen, hogy nálunk is megismétlődnek a Dél-Afrikában történtek. Sajnos, az átlagmagyart sikerült a zsidómédia által olyannyira elbutítani, hogy nem garantált, hogy összeáll a többi magyarral és tevőlegesen tesz a cigánybűnözés ellen. A nagypolitika dettó. Amíg nem lesz a Jobbik a kormányon, addig hiába is várnánk bármiféle szigorítást (a Zsidesz sem fog bekeményíteni – 1998 és 2002 között sem tette, pedig már akkor is egyértelműen látszott az önpusztító trend.). Szlovák szintűt (amely, még egyszer, remekül bizonyított: lásd Szlovákia mai szárnyalását, a visszafogott cigánybűnözést stb.) pláne nem.

A felkészüléshez ajánlom azt, először is, hogy jól tanuljon meg angolul (meg, esetleg, más idegen nyelveken is), hogy tényleg elmenekülhessen, ha kell; másodszor, ha még pályaválasztás előtt áll (vagy a gyerekei), akkor preferálja a Nyugaton jól eladható diplomákat (orvosi ill. mérnöki – semmiképp nem a humán “könyv- és ruhatáros” típusú szakokat, mint pl. filozófus), ill. szakmákat (hegesztő, asztalos, esztergályos, szobafestő stb.)


Lazításnak: Tisztelt Kurucinfó !

Egy kis lazításként engedjetek meg egy rövidke történetet – bár nem voltam ott, de szavahihető emberek mesélték:

Évekkel ezelőtt két rendőrnyomozó ciivil rendszámú szolgálati gépkocsival ment Kaposvárról Nagykanizsára a kora reggeli órákban, amikor az egyik  falu végén látták, hogy több cigány gombázik a mezőn, az 5-6 kerékpár pedig lefektetve az árokparton. Megálltak a rendőrök, majd a közelebb eső bicikli kerekének szelepeit kezdték kivenni, amikor a cigányok észrevették a megállt autót, meg a két palit, akik matatnak a biciklik körül. Obégatva, ordibálva, „ micsinyász paraszt ? „ üvöltözéssel, a náluk lévő botokat fenyegetően lengetve rohantak valamennyien a biciklik felé. Amikor odaértek az egyik rendőr igazolta magát, majd közölte, hogy X faluban a napokban a kocsma elől elloptak pár biciklit, s azokat tuti, hogy már átfestették, de meg lehet ismerni a lopott biicikliket, mert mindegyikben piros szelepgumi volt !

Több se kellett a cigányoknak nulla perc alatt kikapkodták a biciklikből a szelepeket, hogy megmutassák – ezek nem lopott biciklik !

Pumpa egyik bicajon sem volt !

Végül : - mit kap a cigánygyerek karácsonyi ajándékként ?

 ( a Te gyereked biciklijét ! )

Tisztelettel: Felk Elek”


Kedves Kurucok!!
Ezt a képet 2007ben , fényes nappal iskolai tanítási időben készítettem Pétfürdőn , a lakótelepen. Elméletileg a "norvégoknak" tanítási órán kellett volna lenniük! Ehelyett, épp aktuális beszerzési körútjukon vannak a kb. 6-8 éves gyerekek! Ami már szinte megszokott, mindennapos eseménynek számít, sajnos. A szülők meg valószínűleg segílyért mentek!

Kökény ( Várpalota)”




 

Üdv
Meglepő cikk a haonon ITT  ”

Kuruc.info: igen, nagyon durva cikk.

 

Saját hálójába gabalyodva fulladt meg egy gumicsónakjából vízbe esett orvhalász szerdán este Enyingen - tudta meg a HavariaPress. A Fejér megyei település egyik magántulajdonú tavában, kifeszített hálóval próbált halat fogni két férfi szerdán este. Mikor az est leple alatt gumicsónakjaikkal a tóra merészkedtek, hogy az előzőleg kifeszített hálóba akadt halakat összeszedjék, egyikük gumicsónakjának oldalát felhasította a tó felszínén lévő jéghártya. A léket kapott gumicsónakból kiesett az orvhorgász, s elmerült a jéghideg vízben. Halálát az okozta, hogy a kifeszített hálóba gabalyodott, nem bírt abból szabadulni, s megfulladt. Társa, aki egy másik gumicsónakban volt, a partra evezett, majd onnan hívott segítséget. Az elmerült féri keresését a környékbeli tűzoltók kezdték meg, majd a Siófokról a helyszínre érkező tűzoltó búvárok találták meg este 10 óra után.

Mindkét "halász" cigány volt. Nem vagyunk szívbajosak, ha le kell írni, hogy cigány, de ebben az esetben azonban valahogy nem találtam meg a helyét...

Biztosra veszem, hogy ti megtaláljátok...

m.zs.“


írhatnátok egy cikket erről

Kuruc.info: igen, ezen két “lengyel” gyilkossága hatalmas botrányt kavart Belgiumban; ezt már, emlékem szerint, többször meg is említettük. Érdemes megjegyezni, hogy a Wiki szócikke is elismeri, cigányok (“According to the VRT, both suspects are of Roma descent, which might explain why they were first thought to be of North African descent.”) Ez is mutatja, hogy mennyivel szabadabbak a külföldi, nem (feltétlen) zsidó kézben levő médiumok, mint a magyarországiak. El tudja azt képzelni a Kedves Olvasó, hogy a magyar nyelvű Wiki (Blogin tegnapi cikkében egyszerűen csak Jewpédiának hívja) ilyen apró, de annál fontosabb információmorzsát lehozzon? Ugyan már. Az MTI sem tette. Nem is vártunk mást a cionista bandától.
 

Tisztelt Szerkesztőség!

Rendszeres olvasója vagyok oldaluknak bár mindennel nem értek egyet, ami itt megjelenik!

Kérem a nevem és a cégem nevét ne tegyék közzé a mindenki által ismert okok miatt!

Egy igazi abszurd történetre szeretném az Önök és az Olvasók figyelmét felhívni.

Cégünk Budapest egy kevésbé frekventált kerületében épít társasházat. Az általunk megvásárolt telken egy lerobbant épület (putri) állt, illetve 2 db öreg, félig (ha nem teljesen) elszáradt fa. Az építési engedély keretében a két darab fára kivágási engedélyt kaptunk. Vállaltuk továbbá, hogy a fák helyett 11 db fát ültetünk az új ház udvarára. A kerületi szabályozás szerint, mivel a kivágott fák törzsátmérője nagyobb volt, mint az általunk elültettett 11 db-é ezért további 1.330.000.-Ft-ot kellett fizetnünk fapótlási kötelezettség pénzbeli megváltása címén.

Szóval én, mint normális magyar vállalkozó csak azt nem értem, hogy azok a megélhetésiek, akik az elmúlt évben több, mint 1000 ha (nem tudom hány fa van egy ha-on, de sok, azt kell megszorozni ezerrel és ezek szerint kb 1 millió Ft-al) erdőt írtottak ki engedély nélkűl hazánkban, ők miért ússzák meg 20 e Ft-os bírsággal! Miért diszkriminálják negatívan a becsületes embereket ebben az országban és miért nem kapnak több milliós, százmilliós bírságot a bűnöző hordák? Miért csak azt büntetik, aki a putri helyére szép új házat épít,dolgozik, munkát ad más embereknek?

Ha valaki nem tudná a választ én meg is adom: Kell az adófizetők pénzéből fizetett segély mellé az ingyen tüzelő (meghát jó pénzért el is lehet adni a lopott fát (Kuruc.info: igen, egész cigánymaffia-iparágak épültek erre is, akárcsak a színesfém-felvásárlásra és az uzsorázásra, ahogy azt a balliberális lapok is megírták)), jól jön még a mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű barátaink szavazata a következő választáson, azt is tudjuk kiknek!”

Kuruc.info - Arppi S.