Egy vita hevében gázpisztollyal lövöldöztek vasárnapra virradóan éjfél után nem sokkal Budapesten a Józsefvárosban. A Nagytemplom utcai lövöldözés hátteréről nem sok mindent lehet egyelőre tudni azon kívül, hogy a lenti képen látható három férfi egy kocsiból kiszállva dulakodni kezdett több emberrel, egyikük gázpisztollyal rálőtt két emberre, majd társaival elmenekült.

A mentők a két sérültet kórházba szállították. A rendőrség a 24 éves Lakatos Roland Józsefet, a 42 éves Nyári Kálmán József, valamint a 22 éves Nyári Kálmán Ottót gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével.




Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fényképeken látható Lakatos Roland Józsefet, Nyári Kálmán Józsefet vagy Nyári Kálmán Ottót felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

(Police.hu - Index nyomán)

Frissítés: feladták magukat, ezért a nevük is "lerövidült"

Most már ez a szöveg szerepel a rendőrség honlapján:

A rendelkezésre álló adatok szerint egy házaspárra, ismerősükre és annak barátnőjére támadt 2018. október 7-én hajnali fél egykor a 42 éves Ny. Kálmán József, valamint 22 éves fia, Ny. Kálmán Ottó és barátjuk a 24 éves L. József Roland. A tanúk elmondása szerint a két társaság a szóváltást követően dulakodni kezdett, majd a 22 éves fiatalember egy fegyverrel vagy annak utánzatával rálőtt a másik társaságra, akik közül a két férfi könnyebben megsérült.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a feltétezett elkövetők egy autóban várták a hazatérő másik családot. A vita egy korábbi üzleti ügy miatt alakult ki.

A rendőrséget a sértettek hívták, de amire a rendőrök kiértek, a támadók elmenekültek a helyszínről, majd még aznap délután bementek a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra és feladták magukat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága fegyveresen elkövetett csoportos garázdaság bűntett miatt indított eljárást a három budapesti férfi ellen.