Ugrás a cikkhez
Kedves Kuruc.info! Nem tudom, közületek ki ismerte-ismeri Karikás Gábort, aki különösen a 80-as évek végén, 90-es évek elején volt ismert a hazai számítógépes, eleinte Commodore-os, majd 90 végétől PC-s életben mint feketeprogram-kereskedő, ill. a rövid életű Computer Mánia egyik újságírója, Moszkva téri számtech szakközepének egyik, többek között, BNV-s képviselője. Aki összefutott vele, láthatta a jobb arcán, az álla alatt, a hatalmas, szinte a fél nyakát átfogó heget. Nos, nekem jó ismerősöm volt Karikás. Elmondta, hogy – nem fogják kitalálni a Kedves Olvasók – cigányok késelték meg még anno, a 80-as években, az IX. kerületben. Gyakorlatilag teljesen ok nélkül. Csoda, hogy életben maradt; a sebet egész életében viselnie kell. Aki Karikással találkozik, nyugodtan megkérdezheti, így volt-e. Tudtommal jelenleg is Magyarországon van, és többek között az Országos Középiskolai Counter-Strike Bajnokságot szervezte.X. Y.
Friss hírek az elmúlt 24 órából
18:40 Orbánék most már nemcsak beveszik, de egyenesen beszakítják a progresszívek brüsszeli kapuját 18:12 Agykárosodást okozott egy kisfiúnál a herpesz, melyet a rabbitól kapott el, aki szájjal szívta el a körülmetéléskor kibuggyanó vért 17:39 CENTCOM-parancsnok: több mint nyolcezer iráni célpontot értek el eddig az amerikai precíziós rakéták17:14 Szijjártó egy nagyon szoros cionista szövetségesüket méltatta a Karmelitában - és persze békehozó Trumpot16:51 Irán lesz a multipoláris világ az iszlám pólusának központi tengelye - ígéri az új támadási hullámra készülő Forradalmi Gárda16:28 A szabadságunk a tét16:06 Szenegál nem adja vissza az Afrikai Nemzetek Kupáját15:34 Még az oroszok is átléptek a saját emberük vezette bokszszövetségből a NOB-kompatibilisbe15:15 Izraeli miniszter hazudtolta meg szélkakas Trump intenzitáscsökkentő bejelentését14:39 Ukrán kormányzó: orosz dróncsapás érte Zaporizzsját14:06 Új állami eredettanúsító védjegyen dolgozik az Agrárminisztérium és a Nébih13:30 Sulyok Tamás fogadta Javier Mileit13:10 Urándúsító üzemet ért támadás Iránban12:56 Gondolatmorzsák a libanoni Pierre al-Raï atya halála kapcsán 11:51 Musk 2,5 milliárd dollár kártérítst fizethet, mert "jogos aggályaival" csökkentette a Twitter/X részvényeinek értékét11:17 Washington Post: az orosz hírszerzés szólt a magyar kormánynak, hogy egy Orbán elleni merénylet nagyon kéne a kampánynak10:58 Orbán az anticionista támadásoktól is megvédi a magyar családokat10:40 Az 500. új autóbuszt ünnepelték a MÁV-csoportnál10:01 MI-alapú célmeghatározó rendszer válik az amerikai hadsereg sarokkövévé09:45 Csökkenti járatainak számát a tartós olajármelkedésre készülő United Airlines09:29 Orbán a grúz miniszterelnökkel tárgyalt09:18 Kuba megtiltotta a havannai amerikai nagykövetségnek a dízelimportot08:52 Szijjártó Zelenszkijnek üzent08:37 Irán hajlandó biztosítani a japán érdekeltségű hájók áthaladását a Hormuzi-szoroson08:20 Trump: közel kerültünk iráni céljaink eléréséhez, csökkenthető a katonai intenzitás08:01 Washington ideiglenes mentességet adott a tengeren rekedt iráni olajra07:44 A svájci kormány is növeli védelmi kiadásait07:33 Több tonna mikroműanyag jut a környezetbe mosogatószivacsokból06:48 Vádat emeltek a Saolin Templom apátja ellen Kínában23:40 Europol: több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben23:28 Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait23:16 London engedélyezte, hogy az Egyesült Államok brit támaszpontokról támadja a Hormuzi-szoros hajóforgalmát veszélyeztető rakétaállásokat23:07 Zelenszkij: már Németországgal, Nagy-Britanniával, Dániával és Hollandiával is gyártunk drónokat22:51 Babis: folyamatban van a csehországi gyújtogatás kivizsgálása22:42 Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a jazidik elleni népirtás első "francia" gyanúsítottját Párizsban22:30 Tüntetés a rendért - Kállóra hív a Mi Hazánk22:19 Belépett a brit piacra a legnagyobb román(-magyar) telekommunikációs vállalat21:58 A lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság két buzi külföldön kötött "házasságának" bejegyzésére kötelezte az anyakönyvi hivatalt21:33 Toroczkai: a bűnözőket ki kell vonni a társadalomból 21:00 "Antiszemita" igazság: Grzegorz Braun megnevezte az Irán elleni agresszió valódi tetteseit - az EP beleremegett 20:39 NVB: csak akkor érvényes a szavazólap, ha egy szavazatot tartalmaz20:17 Zelenszkij nem aggódik: a magyar vétó ellenére meg fogja kapni az EU pénzét a kijevi maffia19:30 Közhasznú Darwin-díj: ezúttal Rómában robbantotta fel magát két anarchista 19:18 Az iráni fronton minden a legnagyobb rendben: Trump után Hamenei is győzelmet hirdetett