A bolgár kormányfő koalíciós partnerének vezetője miatt hisztiznek a "jogvédők" Szófiában: Valeri Simeonov kormányfőhelyettes, a Nemzeti Front Bulgária Megmentéséért nevű párt tagja, akit kisebbségügyi, azaz integrációs miniszterré neveztek ki, és a demográfiai helyzetet javítását szolgáló intézkedésekért is ő a felelős, igencsak helyénvaló kijelentéseket fogalmazott meg a múltban a cigányságról.



Valeri Simeonov (középen, lent)

A 62 éves Simeonov, aki civilben üzletember volt, 2015-ben azt mondta a parlamentben a cigányság és a szóban forgó etnikumon belüli nagy családok kérdéséről:

[A cigányok] szemtelen, emberformájú, de vadállati teremtmények, akik fizetést követelnek anélkül, hogy dolgoztak volna, és egészségügyi juttatásokat anélkül, hogy betegek lennének. Segélyt kapnak a gyermekeik után, miközben azok disznókkal játszanak az utcán, és az asszonyaik után, akik a kóbor kutyák ösztöneivel rendelkeznek.

Simeonov pártja egyébként a cigány gettók ledózerolását szorgalmazza, füstöséket pedig az amerikai indiánokéhoz hasonló zárt rezervátumokba csukná. Szerintük ezek később turistalátványosságként is szolgálhatnának.

A derék integrációs miniszter egyszer még azt is felvetette, hogy modern koncentrációs táborokat kellene létrehozni a rétinégereknek.

A cigánybűnöző-védők most nyílt levélben követelik a lemondását, mert fasiszta és neonáci - a többit már ismerjük.

Nem ő az egyetlen

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök nemrég fogadta el a regionális fejlesztési miniszterhelyettes lemondását. Pavel Tenev azután kényszerült távozásra, hogy "valakik" rábukkantak a Facebook-oldalán egy fényképre, melyen szalutálás közben látható egy SS-egyenruhát viselő viaszbábu előtt a párizsi Grevin múzeumban. A kép felirata ez volt:

Jelentés a főnöknek.




A fent már bemutatott Simeonov ezzel intézte el barátja és párttársa tisztelgését:

A '70-es években mi is voltunk Buchenwaldban - ki tudja, milyen csacska képeket készítettünk ott...

Hasonló fénykép miatt tették lapátra egy bajtársukat a védelmi minisztériumból is: ő egy második világháborús német tank előtt karlandített önfeledten.

Az Egyesült Hazafiak nevet viselő bolgár koalíciós kormány harmadik pártja, a Támadás is szálka a liberális származásúak szemében, a vezetőjük, Volen Siderov ugyanis "erőszakos politikus és holokauszt-tagadó" hírében áll, és pártjának hívei gyakran keverednek verekedésbe muzulmánokkal.




A "jogvédők" az EU "válaszát" szorgalmazzák a bolgár kormánykoalíció összetétele miatt. (Azt inkább ne is említsük, mi történne, és kellene-e bárkinek bármit szorgalmazni, ha hazánkban olyan helyzet állna elő, hogy a fentieknek akár csak egy töredéke igaz lenne rá...)

Az EU-s válasz pedig a következő - mivelhogy nem magyarokról van szó -: "Köszönet és elismerés jár Bulgáriának a határai védelméért tett erőfeszítésekért - jelentette ki Angela Merkel német kancellár tegnap Berlinben a bolgár kormányfővel folytatott megbeszélése után." (Bővebben: Bulgáriának köszönet jár a határvédelemért, mi pedig rohadt fasiszta brigantik vagyunk)

(Kuruc.info - Deutsche Welle nyomán)