Cigit kért, nem kapott, ezért döfött egy 23 éves dunakeszi [cigány] nő Újpesten. A hétfői gyilkosság tettesét még az éjjel elfogták.

Egy 23 éves dunakeszi nő szurkált halálra egy idős asszonyt hétfő este Újpesten. A gyilkost a rendőrök még az éjjel elfogták.

Dolgukat megkönnyítette, hogy az áldozat mellett egy irattárcát találtak, benne a 23 éves gyanúsított irataival. A nőt a helyszíntől nem messze, egy pincében találták meg.

A gyanúsított, miután saját magával és más tanúk vallomásával is ellentmondásba keveredett, beismerő vallomást tett. Mint mondta, egy szál cigarettát kért az idős nőtől, aki nem adott. Erre dühében késsel kétszer megszúrta, majd elvette táskáját.

A gyanúsított őrizetbe vételét követően, a házkutatáskor az eltulajdonított tárgyak jelentős részét megtalálták.

Az idős nő a helyszínen életét vesztette, holttestére a társasház lakói találtak rá.

Forrás: Index

Index cigánytopicos kommentárok:

"Szál cigi kérés esetén azonnal ütni. (Szinte mindig ez az ürügy.) Nincs más lehetőség. Ha többen vannak, arra még ki kell dolgozni a stratégiát..."

"Volt egy Columbo epizód ahol az áldozat egy láncdohányos volt, a gyilkos meg valami erős mérgett tett a cigijébe, és miután elszívta 1 perc múlva meghalt. Ilyen cigiből szívesen kínálnám a tarhálókat :)"

"Hihetetlen. Aki ilyesmire képes, az bizony megérdemelné, hogy legyen halálbüntetés."

A.S. kommentárja: jellemző a cigányok bûnöző életmódot folytató (túlnyomó) többségére, hogy már azért képesek megölni egy magunkfajta, őket az adóinkon keresztül eltartó ember (a cigány nyelvben a "roma" embert jelent, tehát aki nem roma, az ember alatti lény) alatti parasztokat, mert nem adunk nekik cigit. Mindenhol ezt csinálják. A gazdag, fejlett, a romákat segílykével teletömő Finnországban is – lásd a Pori-beli gyilkosságot, ahogy ugyanezen okokból mészárolt le egy cigánygaleri fényes nappal, Pori piacterének közepén, egy őket eltartó fehér finnt.

Kuruc.info