Ugrás a cikkhez
Vetkőztetéses rablás történt a Nyíregyháza-Záhony között közlekedő személyvonaton; a rendőrség elfogta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 éves cigányt. A szerelvényen egy 16 éves cigány szólított meg és hívott ki az egyik kocsi végébe egy hasonló korú fiatalt szerdán, s ott veréssel fenyegette, lökdöste és a cipőjét követelte tőle, amit a sértett félelmében átadott neki – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A főhadnagy tájékoztatása szerint a lábbeli nem a támadó mérete volt, a sértett táskájában lévő másik cipő viszont már jónak bizonyult, így az került a rablóhoz, egy szintén a táskában tartott nadrággal, majd a fiú lábán lévő zoknival együtt. A kirabolt fiatal nem szólt a rendőrségnek, az eset egy szemtanún keresztül jutott a záhonyi kapitányság munkatársainak tudomására, akik a kapott személyleírás alapján hamar megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fényeslitkei tetvest, s rablás miatt indítottak eljárást ellene. (MTI-s váladék korrigálva)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
08:11 Egymillió háztartásban okozott áramkimaradást az Egyesült Államok középnyugati államait sújtó viharos időjárás07:40 Többször is fürdőzőkre támadt egy teknős Horvátországban07:18 Erővel állított meg egy panamai teherhajót az amerikai katonaság a blokád megsértése miatt07:00 Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát indított06:57 Az idei volt a legmelegebb július az Egyesült Államokban az utóbbi több mint 130 évben22:41 Több indítványt nyújtott be a Mi Hazánk, mint a Tisza és a Fidesz-KDNP22:14 Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Kecskemétnél21:56 Románia két harci drónt semmisített meg a Fekete-tengeren, a Neptun Deep gázmező térségében21:32 Atlétikai Eb - Halász Bence országos csúccsal aranyérmes férfi kalapácsvetésben21:13 Németországban drágább lesz az áram a napfogyatkozáskor20:27 Magyar Péter liberális forradalmáról ír a legolvasottabb izraeli hírportál Baka megválasztása kapcsán20:20 Németh országos csúccsal döntős 100 méteres gyorsúszásban, Milák is finalista20:11 2025-ben 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak az MBH termőföldindexe szerint19:55 Vizes Eb - Kós Hubert Európa-csúccsal döntős 200 méteres hátúszásban19:26 Radnai azt állítja, "az emberek" javasolták Bakát, ráadásul e-mailben - Apáti: ő a Tisza Sulyok Tamása 19:14 "Fideszes és KDNP-s politikusokat juttattak érdemtelenül fokozathoz" - vizsgálat folyik a Filozófia Doktori Iskolával kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetemen19:04 A Tisza-kétharmad megszavazta a saját köztársasági elnökét 18:52 Ismét hamut szór az Etna, turisták ezrei rekedtek Szicílián18:15 A hadtörténeti múzeum 1956-os időszaki kiállítással nyitja meg újra kapuit a budai Várban 18:00 Putyin megkegyelmezett egy volt amerikai tengerészgyalogosnak17:47 Két magyar állampolgárt tartóztattak le veszélyes hulladék szállítása miatt Lengyelországban 17:18 A klasszikus ügyvédi iroda, ahol mindenkinek segítenek (x)16:50 Csütörtökön tárgyalja az Alkotmánybíróság az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat16:37 Szervizközpontot létesítenek az Apache helikopterek számára Lengyelországban16:18 Románia felmentést kért az Európai Bizottságtól a szénerőművek üzemben tartására15:56 Feljelentést tett a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás tartalmaival összefüggésben15:49 Medúzák miatt kellett leállítani atomreaktorokat Franciaországban14:55 Újabb oroszországi olajfinomítóra mértek csapást az ukránok14:36 Négy bűncselekménnyel gyanúsítanak egy Dunaföldváron balesetet okozó drogost13:59 A nagy tiszás ígéretmegvalósítás: az összes gyógyszer áfájának csökkentése helyett áfaeltörlés csak a vényköteles gyógyszereknél 13:38 A roma holokauszt öröklődő fájdalmával az arcán tépte le láncait, és szökött meg egy kecskeméti áldozat13:14 Kizárták Mészáros Lőrinc cégét az EU-pályázatból13:07 Film(színház)forgatási helyszín lesz a paksi atomerőmű is12:50 Ideiglenes átadási letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki Magyarországra csalt egy dán fiatalkorút11:47 Véradásra hívják az embereket a hosszú hétvége előtt11:30 Távollétében halálra ítélték Szíriában Bassár el-Aszadot11:23 Százezer forintos kiadással számolnak az elsősök szülei egy kutatás szerint11:06 Nyilvánossá tenné a Mi Hazánk a politikusok hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatait11:01 Zelenszkij: észak-koreai rakétákat is bevetettek Zaporizzsja ellen10:43 A Mi Hazánk nem vesz részt Baka András beiktatásán09:55 Tóth Máté: a kommunista tömeggyilkos felmentésére szavazó Baka András államfői jelölése a jogállamiság szembeköpése09:22 Armandó még csak 16 éves, de már rablás miatt körözik - bizonyára a "roma holokauszt" által okozott trauma az oka09:05 Kerestem, de nem találtam