Ugrás a cikkhez
Vetkőztetéses rablás történt a Nyíregyháza-Záhony között közlekedő személyvonaton; a rendőrség elfogta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 éves cigányt. A szerelvényen egy 16 éves cigány szólított meg és hívott ki az egyik kocsi végébe egy hasonló korú fiatalt szerdán, s ott veréssel fenyegette, lökdöste és a cipőjét követelte tőle, amit a sértett félelmében átadott neki – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A főhadnagy tájékoztatása szerint a lábbeli nem a támadó mérete volt, a sértett táskájában lévő másik cipő viszont már jónak bizonyult, így az került a rablóhoz, egy szintén a táskában tartott nadrággal, majd a fiú lábán lévő zoknival együtt. A kirabolt fiatal nem szólt a rendőrségnek, az eset egy szemtanún keresztül jutott a záhonyi kapitányság munkatársainak tudomására, akik a kapott személyleírás alapján hamar megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fényeslitkei tetvest, s rablás miatt indítottak eljárást ellene. (MTI-s váladék korrigálva)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
09:44 Hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanúja miatt tettek feljelentést az ukránok a lefoglalt pénzszállítmány ügyében09:26 Az Árpád-sávos lobogó védelmében09:06 Toroczkai: szó sincs koalícióról 08:55 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját08:41 Pócs János feszengve asszisztálta végig, ahogy Orbánt parodizálják, majd Facebookon reagált 08:20 A legújabb háborús szappanopera: Hamenei fia homokos, Trumpék pedig nem tudják abbahagyni a röhögést08:10 ENSZ: Izrael háborús bűncselekményt követett el a teheráni Evin börtön tavalyi bombázásával07:47 Olaj- és gázipari létesítmények hamuvá változtatásával fenyeget az iráni hadsereg, ha támadás éri Harg szigetét07:22 Vascsővel, késsel és baseball-ütővel támadtak a cigányok a jótékonysági koncert után07:07 Felmondott a rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni 06:43 Kanada és négy európai ország óva intette a zsidókat egy nagyszabású libanoni offenzívától22:18 Hív a Haza! - Rekordszámú részvétel a Pilvax közben 21:52 Öt frontszakaszról jelentett előrenyomulást az orosz védelmi minisztérium21:19 Újabb országos áramszünet volt Kubában20:53 Megszüntették az eljárást a nőverő fideszes ellen20:31 Trump a NATO-t is belerángatná az Irán elleni háborúba19:52 Belga kormányfő: meg kellene egyezni az oroszokkal, ezt az európai vezetők is így gondolják, de nem merik kimondani19:31 Uniós biztos: az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság újbóli működésbe állítására19:12 Orbán büszkén osztotta meg, ahogy egyik kedvenc cigánya a Békemenet élén éltette őt 19:01 A klasszikus ügyvédi iroda, ahol mindenkinek segítenek (x)18:27 A Tisza javára lépett vissza a Jobbik kisvárdai jelöltje18:23 Szóváltás volt a teheráni és a bukaresti külügyminisztérium között a román bázisok amerikai igénybevétele kapcsán17:58 Visszalépett a Jobbik jelöltje Budafokon17:40 Két hét alatt 111 libanoni gyermeket mészároltak le a zsidók, orvosi központokat és mentőket is simán lebombáznak17:08 Irak újra akarja indítani törökországi kőolajexportja egy részét16:47 A Nemzeti pénz c. könyv szerzője a Mi Hazánk értelmiségi holdudvarából alapított Fekete István Szabadegyetemen16:18 FT: Putyin tanácsadója elküldte a pokolba a tárgyalni akaró francia küldöttséget16:07 Valószínűleg elhalasztják Trump kínai látogatását15:40 Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, kihallgatta a rendőrség15:35 Megközelítette Irán partjait a Lincoln repülőgéphordozó15:20 Európa elleni orosz agressziótól retteg egy uniós biztos15:06 Kreml: az amerikai elnök nem veszítette el érdeklődését a rendezés iránt14:39 Uniós biztos: az EU nem akar orosz energiát importálni14:13 Zsarolás miatt rendelték el egy autókereskedő letartóztatását Pécsen13:42 Szaúd-Arábia több mint 60 támadó drónt fogott el az éjszaka13:06 Az egyik megyei lapnál kiszélesítették a rakpartot, és átrakták a Lánchidat is, hogy elférjen a Békemenet12:28 Toroczkai: Trócsányi nem Széchenyi-díjat, hanem börtönt érdemel 12:19 Irán az amerikai bűnöket bemutató múzeummá alakítja át a lebombázott lányiskolát11:37 A másfél éves gyerekek fele naponta bámulja a képernyőt11:16 Apát és fiát körözik - életveszélyes sérüléseket okoztak Virág Ricsiék10:53 Gulyás László a Magyar Jelenen indított műsort 10:28 Kaja Kallast elborzasztja az orosz szankciók amerikai feloldása