A fiút két rendőrkapitányság is kereste, az egyik garázdaság, a másik pedig eltűnés miatt.

A 14 éves fiúra múlt pénteken bukkantak rá Gyálon, körözés volt érvényben ellene. A rendőrök este fél 11-kor kopogtattak a címen, "fiatal" célpontjuk azonban cseppet sem vágyott rá, hogy megtalálják, így bebújt az előszobában lévő hűtőszekrénybe. Pechjére az egyenruhások oda is benéztek.




A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a "kiskamasz" ellen a Dabasi Rendőrkapitányság garázdaság gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága eltűnés miatt kereste már 2013. novembere óta.

Elfogása után az egyenruhások előállították a fiút.

(Hír24 nyomán)