Frissítés: Szerencsére kiderült, hogy nem a németek elkorcsosulásának jele a balkezes szalutálás, ellenkezőleg: a képen látható, 83 éves Walther Tröger (a németországi nemzeti olimpiai bizottság korábbi elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi tagja) sajnos egészségi okokból nem tudja használni a jobb kezét, azért köszöntötte - jobb híján - így az övéit.
Érdemes megnézni a mögötte ülő nő arckifejezését
A dolog különös pikantériája, hogy az 1972-es müncheni olimpiai falunak ő volt a polgármestere (ekkor ejtették túszul az izraeli sportolókat palesztin aktivisták, a próbálkozás végül előbbiek halálával végződött, mert Izrael nem volt hajlandó a fogolycserére, a németek pedig meg akarták gyilkolni őket - bővebben itt), részt vett a túszejtőkkel folytatott tárgyalásokban is. Ez, valamint korábbi beosztása alapján nyugodtan kijelenthetjük: hamarosan beindul a zsidó hisztériahullám, majd következnek az elhatárolódások - kérdés, számos sorstársához hasonlóan ez a német hazafi hajlandó lesz-e a behódolásra, s bocsánatot fog-e kérni a nemzete agyát kilúgozó tetűhintásoktól...
Korábban írtuk: Egyre mélyebbre süllyedve: már karlendíteni sem tudnak az emberek
Szomorú esemény történt a londoni olimpia megnyitóján: egy idősebb férfi karlendítéssel üdvözölte a bevonuló német csapatot - bal kézzel...
Persze az is lehet, hogy nem német nemzetiségű emberről van szó, és csak gúnyolódni akart, arra a "közismert" tételre alapozva, hogy minden német és magyar náci, így kijár nekik a karlendítés.
- 22:48 Az Adaptive Hussars 2025 harmadik hetében is katonai csapatmozgásokra kell számítani
- 22:33 Bota Ágnes: El Camino
- 22:16 Medve támadt egy férfira Maros megyében
- 21:55 Rendelés leadva: Ukrajnának legalább 120 milliárd dollárra van szüksége a 2026-os védelmi kiadásokra
- 21:35 Negyvenhat emelet, 288 méter magasság: felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában
- 21:22 Toroczkai: ezeket a cigánybűnözőket egy mi hazánkos kormány alatt láncon húznák végig Szolnokon
- 20:53 Újabb negyedmillió embert űztek el a zsidók Gázavárosból
- 20:31 Dróntámadás okozott tüzet egy baskíriai olajfinomítóban - Robbanószerkezet lépett működésbe az orjoli régióban
- 20:08 Százezer "szélsőjobboldali" tüntetett Londonban az illegális bevándorlás és a munkáspárti kormány ellen
- 19:54 A Szent Márk tér galambjai
- 19:21 Trump kész kemény szankciókat kivetni Moszkvára, ha a NATO-tagállamok nem vesznek több olajat Oroszországtól
- 18:49 Robbanás egy madridi bárban - legalább 25 ember megsérült
- 18:29 Trump vacsorán fogadta a katari kormányfőt Izrael dohai terrortámadása után
- 17:31 Elfoglaltak egy falut az orosz erők Dnyipropetrovszk megyében
- 15:56 Megöltek egy férfit Nagykanizsán
- 15:33 Hiperszonikus rakétát lőttek ki Izraelre a jemeni húszik, mely szerintük célba is ért - a zsidók szerint pedig nem
- 14:57 Isztambulban újabb ellenzéki polgármestert és önkormányzati tisztségviselőket vettek őrizetbe korrupció gyanújával
- 14:19 Napocskának nincs albán állampolgársága, ez viszont megnehezíti az első MI-miniszter kinevezését
- 13:41 Szegény pufit megint nukleáris kapacitásai erősítésére kényszerítik
- 13:10 A szíriai elnök elismerte, hogy tárgyalások zajlanak hazája és az agresszor zsidó állam között
- 12:38 Ma is aktív volt a Talibán Pakistan
- 11:53 "Három szlovák férfi elrabolt, bedrogozott és megerőszakolt egy 12 éves kislányt Angliában" - az egyik ráadásul magyar
- 11:18 Eltiltották a sporteseményektől a férfi távolugrás világcsúcstartóját
- 10:47 Több száz embert evakuáltak Malajziában az áradások miatt
- 10:25 Lelepleződtek az "átláthatatlanok": politikai fegyverként működik a "független oknyomozók" hálózata
- 10:02 Haiti hétköznapok: legkevesebb 42 emberrel végeztek fegyveresek egy halászfaluban
- 09:38 Az európai rizstermesztés megvédésének fontosságát hangsúlyozta az agrárminiszter Olaszországban
- 09:06 Több mint 7700-an érkeztek Kárpátalja felől pénteken
- 08:35 Lassan 121 százalékra emelkedő államadósság-ráta: leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings
- 08:19 A fővárosi Mi Hazánk-vezető eltörölné a parkolás kényelmi díját
- 08:07 Az AI trendjei az online szerencsejáték-iparban: innovációk és jövőbeli kilátások (x)
- 07:40 Scarborough-zátony-ügy: Washington a Fülöp-szigetek mellett áll
- 07:08 Ismét erős földrengést észleltek Kamcsatkán
- 06:55 2036-ig hét űrszondát terveznek a Holdra küldeni az oroszok - emberes expedícióval egyelőre nem számolnak
- 23:45 Az ENSZ-ben szólították fel Moszkvát, hogy hagyjon fel a "provokációkkal"
- 23:28 Puzsérék Inga-projektjének "állatai" bélsárdobálást kaptak, fizetést nem igazán - de legalább transzidiótájuk van