Félbe kellett szakítani az első spliti ratyifelvonulást szombaton, miután ellentüntetők támadtak rá a buzik menetére az erős rendőri jelenlét dacára.




Sokan könnyebben megsérültek, de öt fartúró, továbbá a helyszínről tudósító három újságíró súlyos sérüléseket szerzett. A rendőrség 81 embert állított elő.







A felvonuláson néhány százan vettek részt, s nemcsak másságukat nyíltan vállaló buzik vonultak fel, hanem az egyenjogúságukért küzdő ismert közéleti személyiségek, magyarán az itthonról is jól ismert Soros-fiókák horvátországi klónjai is. A menet idején 500 rendőr, illetve rohamrendőr ügyelt a biztonságra, és egy helikopter is a segítségükre volt.







A kikötő környékén azonban a felvonulás ellenzői gyűltek össze, helyszíni beszámolók szerint több ezren voltak. Az erős rendőri jelenlét ellenére palackokat, köveket, petárdákat, tojást és cserepes virágokat is hajigáltak a menet résztvevőire.

A szervezőknek félbe kellett szakítaniuk a város első ratyiparádéját. A rendőrök autókkal menekítették ki a résztvevőket a helyszínről.







A hatóságok tehetetlenségét elítélte több civil szervezet, követelve Tomislav Karamarko belügyminiszter lemondását. Keményen bírálta a rendőrséget az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet is, akik – akárcsak nálunk – mindig és mindenhol a többség józan ízlésével szemben nyilvánulnak meg.

(MTI nyomán, képek: Dalmacija News)