Korábban írtuk: Olvasónk küldte be a kárpátaljai "élményeit" tartalmazó levelét és az ott készült néhány fényképét.

Tegnap érkeztünk vissza Kárpátaljáról, a vereckei emlékművet éppen ottjártunk (március 27.) előtt pár órával megint megrongálták, elcsúfították a Szvoboda párt tagjai. Februárban is ezek vezetői gyújtották fel az emlékművet.

Amikor odaértünk, akkor már tartott az „ünnepségük”, egy új emlékművet avattak, hallottuk, hogy a lengyeleket és magyarokat szidják (itt volt valamikor a lengyel–magyar határ). Ez az emlékműtől kb. 300 m-rel lejjebb folyt, a régi határnál, és nekünk ott kellett elhaladnunk mellettük. Szerencsére csak az idegenvezetőnk értette, hogy milyen átkokat szórnak a fejünkre.

Az emlékműnél kíváncsian vártuk, hogy milyen állapotban van a legutóbbi gyújtogatás után, de elképesztő újabb rongálással találkoztunk. Az emlékmű széle is le van tördelve, de a fehér festék még meg sem száradt, csak aznap reggeli kártékonykodásuk eredménye lehetett. Ott volt még a fehér festékes műanyag flakon is. A koszorúk szétdobálva, horogkereszt az oltárkövön és a kövezeten.

Tovább nem részletezem, küldök néhány képet.

P. F.










(Kuruc.info)

Kapcsolódó: Kárpátalján felgyújtották a magyar honfoglalási emlékművet

 - A "Vereckei-hágón az ukrán hősök csontjaira dobált kőhalomról" beszélnek az emlékmű felgyújtói

 - Elhatárolódik a Szvobodától a Jobbik