Trianon igazságtalan volt - ismeri el kényszeredetten Komárom tót uralom alatt lévő részének polgármestere, de csak azért, hogy felvezethesse annak a csoportnak a mondanivalóját, mely jelen van sajnos valamennyi elszakított területen.

Az asszimilánsok csoportja ez, akik jobban szeretik már saját elnyomóikat, mint saját nemzetüket, az önfeladást békének és együttélésnek hívják, s mindent megtennének azért, hogy senki ne hozza őket kellemetlen helyzetbe holmi jogkövetelésekkel vagy elégedetlenkedéssel. Alig várják, hogy végre megvalósuljanak a trianoni nemzetállamok, s a beolvadás megszüntesse a nemzetiségi problémákat.

Ilyen ember Bastrnák Tibor is, aki bizonyára nem véletlenül az asszimiláció áldásos voltát hirdető Híd-Most nevű Bugár-féle párt elnökségi tagja. Az együttműködés pártjának hívják magukat, s e szó náluk azt jelenti: "tegyetek velünk, amit akartok, nem kellemetlenkedünk".

Sőt: szózatot intézünk a rajtunk segíteni akaró politikusokhoz és hazafias szervezetekhez: El a kezekkel mirólunk! Mi veszni akartuk.

Csak mindezt úgy fogalmazzuk meg: békében akarunk élni és dolgozni, s nevelni gyermekeinket.

Csak éppen azt nem teszik hozzá: tótnak.

Mi pedig csupán arra az egyre volnánk kíváncsiak: ha Bastrnák úr egy szép hajnalon meglátná a magyar felmentő csapatokat a komáromi hídon, azonnal közleményben határolódna el tőlük vagy egy hatalmas magyar lobogóval szaladna eléjük, s ő lenne a legnagyobb hazafi, Komárom bátor őrzője?

Íme a kedves üzenet:

 

 

Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Elhalasztanák a trianoni megemlékezéseket a felvidéki "magyar" pártok vezetői

- Tótabbak a tótoknál Bugár emberei: "magyar" polgármester tiltotta be a március 15-i megemlékezést Kaposkelecsényben

- A Fideszhez hasonlóan a Híd sem etnikai, hanem "polgári" párt
- Bugár: Ha a Slovan játszik a Fradi ellen, a szlovákokért szorítok
- Bugár végre őszinte: "Nem vagyunk magyar párt!"
- Választottak Felvidéken: csúnyán elbukott az asszimiláns "magyarok" pártja
- Na ennyire magyar Bugár pártja
- "Csodás" állapotban van a felvidéki magyarság is: egyre többen támogatják Bugár asszimilációt hirdető pártját
- Nagy a baj Felvidéken is: 5,5% szavazna Bugár pártjára
- Bemutatkozik Bugár pártja: elítéljük a Jobbikot, nem akarunk autonómiát
- A "visszavonult" Bugár lett az asszimilánsok pártjának elnöke
- Bejegyezték az asszimilánsok pártját Felvidéken
- Csáky: Bugár pártja nem magyar
- Összegyűltek az aláírások a tótul beszélő Bugár új pártjához
- Tótokat is vár soraiba Bugár új pártja, kétnyelvű volt a felszólalása is