Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon az a közigazgatási per, amelyben Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya azt kéri a bíróságtól: állapítsa meg, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly július 4-én Budapesten az Erzsébet téri gárdatüntetést.
Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Jobbik képviselőjelöltje a tárgyaláson úgy érvelt, hogy a rendőrség példátlan módon sértette a békésen gyülekezők jogait, 216 embert állított elő, köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Szavai szerint ilyen méretű tömeges előállításra 1956 óta nem volt példa Magyarországon. Gaudi-Nagy Tamás hivatkozott Szabó Máté ombudsman jelentésére, mely szerint az oszlatás jogellenes volt, a demonstrálók csak passzív ellenállást tanúsítottak, "nem voltak békétlenek". A gárdafőkapitány jogi képviselője idézte a Független Rendészeti Panasztestület jelentését is, mely szerint alapjogot súlyosan sértő rendőri intézkedésre került sor. Gaudi-Nagy Tamás kitért arra is: Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány egy tavaly októberi civil jogvédőkkel folytatott egyeztetésen elismerte, hogy jogellenes volt az oszlatás.
A tárgyalást elhalasztották, a következő forduló június 7-én lesz a Fővárosi Bíróságon.
Kuruc.info
Kapcsolódó: