Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége alapítója nem támogatja a Civil Összefogás Fórum által vasárnap 14 órára a Hősök terére meghirdetett tüntetést. Ellenérveket az alábbi videóján se hallhatunk tőle; egyértelmű, hogy konkurens szervezetnek tekinti a Fricz Tamás és Makovecz Imre nevével fémjelzett fórumot, ennyi az ok, tehát megint önös érdek. Egyik kutya, másik eb.
A mellébeszélést, az ellenőrizhető konkrétumok mellőzését eddig is megszoktuk Vukics úrtól, most azonban ugyanezzel vádolja riválisát, mely hasonlóan a civil szervezetek összefogásával próbál tetszelegni. Fricz lenti videójában ugyanúgy kamuzik, mint a nagy vetítőgép, Vukics őrnagy, aki pontosan tudja, hogy a megnevezetlen civil szervezetek százaival való dobálózás mekkora blöff. Persze aki el akarja adni magát a Fidesznek, annak valami komolyat mutatni kell...
A Magyarok Szövetsége nevű lufi még a párttá alakulása előtt kipukkadni látszik, miután a Hősök terére március 21-ére meghirdetett "százezres" gyűlésére végül csak kétezer megvezetett, pártokban csalódott honfitársunk látogatott el. Azok is ötszáz féle céllal, a 2006-os Kossuth téri "szabadegyetem" folytatásaként, de egyelőre még konkrét programpontok hiányában vita nélkül, egy akolban. Pedig a "nagygyűlés" előtt olyat is olvashattunk, hogy már 434 (!) civil szervezet csatlakozott hozzájuk. Na persze...
Friczéket, pontosabban mostani tüntetésüket a háttérben a Fidesz is jobban támogatja, pl. a Demokrácia Központ <dkp@fidesz.hu> címről is küldtek hírlevelet róla, az MNO-n és a HírTV oldalán pedig napok óta vezető anyag. Így ott várhatóan jóval több ember várható, bár attól még valószínűleg az is egy következmények nélküli megmozdulás lesz... Mindenesetre érthető, ha Vukics féltékenységében megpróbálja szabotálni a tüntetést, már amennyire teheti:
- 08:23 A repülőtéren fogták el Rádi Ferizt, a Fidesz szegedi elnökét
- 07:57 Rekordszintre emelkedtek tavaly a globális fegyverkezési kiadások
- 07:18 Huszonkét határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 06:56 Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a hét, szerdán újabb hidegfront érkezik
- 06:40 Emelkedik a katonai szolgálatot megtagadók száma Németországban
- 06:31 Erősödött kissé a forint reggelre
- 23:42 Mali védelmi minisztere is meghalt a dzsihadisták támadásában
- 23:17 Szövetséget kötött az izraeli ellenzék két jelentős pártja az idén esedékes választások előtt
- 22:35 Elkobzott egy magyar zászlót az izraeli rendőrség
- 22:21 Tovább fenyegetik Libanont a zsidók
- 21:50 A Guardian szerint Bécsből induló magángépek szállítják a NER alatt meggazdagodott "elit" vagyonát
- 21:08 Panyi Szabolcs szerint az Egyesült Államokban akar menedéket keresni a főnindzsa
- 20:32 A csernobili katasztrófa 40. évfordulójáról emlékeztek meg Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban is
- 19:51 Omladoznak: Kósa Lajos sem veszi át a mandátumát
- 19:17 Szerb miniszter: a magyar féltől függ a Budapest-Belgrád vasútvonal üzembe helyezése
- 18:45 Búcsú Amal Khalil libanoni újságírónőtől
- 17:53 Aszad-párti tiszteségviselőket fogott perbe a korábbi terrorista, al-Sharaa által irányított "új Szíria"
- 17:10 Gyilkossági kísérletként kezeli az észak-írországi rendőrség a belfasti autórobbantást
- 16:42 Az EU elítélte a mali terrortámadásokat
- 15:35 Drónindító helyszínek elleni támadásról számolt be az orosz védelmi tárca
- 15:03 Az erőszak és a woke ideológia fog teret nyerni a tantermekben az új tiszás gyermek- és oktatásügyi miniszter regnálása alatt
- 14:54 A "gyermekbarát iskola” hazugsága
- 14:41 Putyin Észak-Koreának udvarolt
- 13:41 XIV. Leó: tolvajok azok, akik az emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 12:47 Pusztulás útján
- 12:22 Ismét Gázát terrorizálták a zsidók
- 11:33 Iránban kivégeztek egy terrorista csoporttal kapcsolatban álló férfit
- 11:10 Hamarabb lehet késni előszenzonban is: az eddiginél korábban lép életbe a MÁV-csoport előszezoni menetrendje
- 10:43 Masszív ukrán dróntámadás érte Szevasztopolt
- 09:52 Így vásárolnak ki a saját országodból - Heti progresszió (CCCXXXII. rész)
- 09:26 Japánban 1400 tűzoltót vezényeltek az ország északi részén tomboló erdőtüzek megfékezésére
- 09:07 Elindult a Progressz MSZ-34 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

