Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége alapítója nem támogatja a Civil Összefogás Fórum által vasárnap 14 órára a Hősök terére meghirdetett tüntetést. Ellenérveket az alábbi videóján se hallhatunk tőle; egyértelmű, hogy konkurens szervezetnek tekinti a Fricz Tamás és Makovecz Imre nevével fémjelzett fórumot, ennyi az ok, tehát megint önös érdek. Egyik kutya, másik eb.
A mellébeszélést, az ellenőrizhető konkrétumok mellőzését eddig is megszoktuk Vukics úrtól, most azonban ugyanezzel vádolja riválisát, mely hasonlóan a civil szervezetek összefogásával próbál tetszelegni. Fricz lenti videójában ugyanúgy kamuzik, mint a nagy vetítőgép, Vukics őrnagy, aki pontosan tudja, hogy a megnevezetlen civil szervezetek százaival való dobálózás mekkora blöff. Persze aki el akarja adni magát a Fidesznek, annak valami komolyat mutatni kell...
A Magyarok Szövetsége nevű lufi még a párttá alakulása előtt kipukkadni látszik, miután a Hősök terére március 21-ére meghirdetett "százezres" gyűlésére végül csak kétezer megvezetett, pártokban csalódott honfitársunk látogatott el. Azok is ötszáz féle céllal, a 2006-os Kossuth téri "szabadegyetem" folytatásaként, de egyelőre még konkrét programpontok hiányában vita nélkül, egy akolban. Pedig a "nagygyűlés" előtt olyat is olvashattunk, hogy már 434 (!) civil szervezet csatlakozott hozzájuk. Na persze...
Friczéket, pontosabban mostani tüntetésüket a háttérben a Fidesz is jobban támogatja, pl. a Demokrácia Központ <dkp@fidesz.hu> címről is küldtek hírlevelet róla, az MNO-n és a HírTV oldalán pedig napok óta vezető anyag. Így ott várhatóan jóval több ember várható, bár attól még valószínűleg az is egy következmények nélküli megmozdulás lesz... Mindenesetre érthető, ha Vukics féltékenységében megpróbálja szabotálni a tüntetést, már amennyire teheti:
- 23:44 A vasárnapi volt az év eddigi legmelegebb napja
- 23:10 A megdicsőülés ünnepe
- 22:56 Húsvéti tojásokat kereső csoportra dőlt egy fa Németországban, többen meghaltak
- 22:17 Zaharova: Magyarországot az energiaforrások korlátozásával meg akarják fosztani szuverenitásától
- 21:59 A Hamász katonai szárnya elutasítja a lefegyverzésről szóló tárgyalásokat
- 21:30 Súlyos árvíz pusztít Dagesztánban
- 20:29 Budafoki borászok húsvéti kiáltványa a Mi Hazánkkal
- 20:18 Eltűnt Torma László Edvárd a XIV. kerületből
- 19:56 Pigmenthibás plakátok - Heti progresszió (CCCXXIX. rész)
- 19:29 Kijev szerint nincs köze Ukrajnának a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz
- 19:00 Bűnvadászok: fegyverrel fenyegették a Bűnvadászokat
- 18:42 Szíriában parolázott a kijevi bohóc
- 17:59 A kollaboráns, áruló Öböl-államokat támadta Irán
- 16:58 A Kongói Demokratikus Köztársaság is befogad kitoloncoltakat az Egyesült Államokból
- 16:15 Katonai repülőterekre és energetikai létesítményekre mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium
- 15:46 Buchenwaldban akartak emlékezni palesztin népirtás áldozataira - természetesen megtiltották
- 15:32 Robbanószert találtak a szerb-magyar határ közelében, Toroczkai László is kifejtette véleményét
- 14:32 XIV. Leó pápa április 11-re imavirrasztást hirdetett meg a békéért
- 13:45 Közvetlen tárgyalásokat akar a zsidókkal az áruló libanoni elnök
- 13:18 A "rend országa": négyfős horda őrjöngött a gyulai gyermekkórházban
- 12:04 A "zsidó-keresztény" magyar kormány figyelmébe: az izraeli erőszak fenyegeti a keresztények jövőjét Jeruzsálemben
- 11:08 XIV. Leó: képesek vagyunk a béke és az egység új világának megteremtésére
- 10:44 Utakat zártak le Magyarkanizsán és környékén
- 09:55 Trump az Irán által kiiktatott F-15-ös második pilótájának kimentésével büszkélkedik
- 09:27 Őrizetbe vették Kászim Szulejmáni rokonait az Egyesült Államokban
- 08:42 Több mint négyezren érkeztek Ukrajnából szombaton
- 08:05 Húsvétvasárnapra több mint 70 ezer virág érkezett Hollandiából a Szent Péter térre
- 07:29 "Elképzelhető", hogy még néhány kutya fülét-kétfarkát behúzva visszalép
- 06:53 Patkánynak állítottak szobrot Kambodzsában - és még mindig több értelme van, mint az óbudai szégyennek

