Minket igazoltattak, lemondtunk mentelmi jogunkról - írja bejegyzésében Dúró Dóra a gödi akkumulátorgyár lezárása után.
A rendőrök igazoltattak minket, és ellenünk indítanak szabálysértési eljárást; a mentelmi jogunkról természetesen lemondtunk, mint a Mi Hazánk képviselői minden esetben. Egy normális országban ki sem alakulhatott volna egy ilyen helyzet: a gödi akkugyár szándékosan mérgezi az embereket, és a kormány nem zárja be, sőt támogatja a magyar adófizetők pénzéből, miközben az állami erőszakszervezet velünk szemben intézkedett, teszi hozzá a Mi Hazánk elnökhelyettese, megjegyezve: a láncra, amivel lezárták a bejáratot, "láthatósági narancshéjakat" helyeztek el.
A korábbi élő közvetítés alább nézhető vissza:
Korábban írtuk: Telex: a kormányban tudtak róla, hogy súlyosan mérgező a gödi Samsung gyár, mégsem záratták be