Eredményes volt a portálunk híradása által kiváltott tiltakozáshullám a Madách művét meggyalázó zsidók ellen: mint a Célpont anyagából kiderül, meglepte a tetűhintásokat az az energia, mellyel a végelgyengülés határán lévő nemzetünk még reagálni tudott költője nagy művének megcsúfolására. Le is lépett gyorsan néhány gyengébb idegzetű kiválasztott (a többieknek, úgy tűnik, másként működik az ingerszintjük), köztük a videók többségén szereplő trágár Janklovics, de az egész névsor folyamatosan változik, amint azt elégedetten állapítjuk meg minden odalátogatásunk során.
Megszólal az egyik főzsidó, a Vajda Róbert nevű, aki a Budapesti Zsidó színház társulatvezetője. Vajda elhatárolódik a magyar irodalom egyik legkiválóbb előadását megcsúfoló hitsorsosaitól, felhívva a figyelmet arra, hogy csak egymás értékeinek kölcsönös tisztelete teheti békéssé az együttélést, ugyanakkor felszólítja a hazai zsidóságot, cselekedjenek hasonlóan, ellenkező esetben azt hiheti a magyarság, egyetértenek a magyarellenességgel, s ez a legjobb táptalaja az antiszemitizmusnak.
Persze vicceltünk, a képen látható féreg nemcsak nem hajlandó - olthatatlan gyűlöletéből kifolyólag még taktikai megfontolásból sem képes ilyesmire. Figyeljük meg a gyűlöletet az arcán, mellyel, újabb és újabb csatákat vesztve a magyar nyelvvel szemben, elmakogja, hogy ők gyakorlatilag így harcolnak a fasizmus ellen - mert ha valaki megmondja, mit lehet és mit nem, az tudjuk: nácik, holokauszt, zsidók milliárdjai a kéményben, stb. (Ráadásul félanalfabéta a Madáchot szerető magyar.) A keresztény, magyar közízlés tehát a diktatúra a zsidónak, s ennek a teljes leépítése jelenti az általuk folyamatosan tökéletesített demokráciát, vonhatjuk le a következtetést.
De tekintsük meg az összeállítást, eléggé beszédes az is. A figyelmet az aljas provokációra ráirányító Kuruc.info nevének elhangzását persze ne várják.
- 10:06 Kína szuverenitása súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást
- 09:48 Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál Izrael védelmezője
- 09:10 Ezúttal is sokan érkeztek Ukrajnából szombaton
- 08:35 Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
- 08:01 Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek, amikor elsüllyedt egy komp a kongói Busira folyón
- 07:22 A MOHU ismertette az új lomtalanítási rendszer részleteit
- 06:51 Izland elnöke bemutatta az új kormányt
- 23:42 Romániában letették a hivatali esküt a december elsején választott új parlament képviselői és szenátorai
- 23:11 Négyszáz méteren át tarolta le a tömeget autójával egy szaúdi orvos a magdeburgi karácsonyi vásárban
- 22:46 Elon Musk szerint Olaf Scholz "egy alkalmatlan bolond és azonnal le kellene mondania"
- 22:33 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
- 21:33 Orbán szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- 20:50 A TEK egységei is jelen vannak a karácsonyi vásárokban
- 19:31 Őrségváltást a történettudományban is!
- 18:55 Sokan meghaltak egy távolsági autóbusz balesetében Brazíliában
- 18:21 Csak rajtunk múlik, hogy a valóban fontosra figyeljünk - karácsonyi rendezvényt tartott a HVIM
- 17:59 Kinevezték Sándor Fegyirt Ukrajna magyarországi nagykövetének
- 17:31 Külügyminisztert neveztek ki a szír lázadók
- 16:51 Vasárnap havazás várható az ország egy részében
- 16:33 Ismét felgyújtottak egy mecsetet a zsidó telepesek - Ószövetségi szitokverset pingáltak a járólapra
- 15:36 Pakisztánban tálibok támadtak meg egy támaszpontot
- 14:13 Micsoda meglepetés: 15 százalékos Fidesz-előnyt mért a Magyar Társadalomkutató
- 13:59 Még mindig nem csatlakozott a hálózatra Franciaország legerősebb atomreaktora
- 12:57 Komoly megkötésekkel, de az orosz, fehérorosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción
- 12:21 Ukrán drónok épületeket rongáltak meg Kazanyban
- 11:49 Valami elindult: az Újpest keretének fele magyar kell hogy legyen
- 11:06 Toroczkai: a magdeburgi támadásért is a liberális politika a felelős, amely támogatja a tömeges bevándorlást
- 10:55 Az Egyesült Államok elkerülte a karácsonyi költségvetési leállást
- 10:34 Csak kilépő irányba használható a röszkei közúti határátkelőhely