Boldogan köszöntöm Kolozsvárról Erdély visszatért országrészeit. Huszonkét évi keserves megpróbáltatás után valóra vált, amiben bízni nem szűntem meg soha, egy percre sem. Gondolatban ma itt van minden magyar. Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki, és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk, a haza és egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé – mondta Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1940. szeptember 11-én Kolozsváron. Nehéz könnyek nélkül nézni a felemelő képsorokat, amelyeken egy egész város, egy egész nemzet ünnepel. Jólesik néha egy kis igazság, még ha 68 éves is...
Ma melyik politikusunk készül a magyar csapatok élén Kolozsváron hasonló beszédet tartani?
68 esztendeje foglalta vissza a Magyar Királyi Honvédség Mátyás királyunk és Bocskai fejedelmünk szülővárosát
A Horthy-korszak egész nemzetben gondolkodó, magyar érdekeket szolgáló, és a trianoni országcsonkolás után a revíziót legfőbb céljának tekintő külpolitikája - mint ismeretes - a kormányzó országvezetésének csaknem negyedszázada alatt négy alkalommal hozott eredményt, négy ízben gyarapodott hazánk területe. Igaz a revízió csupán részleges volt, hiszen az ország területi kiterjedése 1918 előtti 325 ezer km2 volt (Horvátország nélkül, amely autonómiával rendelkezett 282 ezer km2), de a trianoni 93 ezer km2-ről mintegy 172 ezer km2-re módosult.
Az 1940. augusztus 30-ai II. bécsi döntés eredményeképpen visszatért Magyarországhoz 43 ezer km2-nyi partiumi és észak-erdélyi terület, s az ősi határ a Kárpátok gerincén újabb kb. 200 km-es vonalon állt helyre. A földrajzi gyarapodás mellett nagyon fontos volt a szimbolikus értelemben vett gyarapodás. Ne feledkezzünk meg róla, hogy újra magyar államterület lett Nagyvárad, Szent László és Zsigmond királyaink városa, Arany János Nagyszalontája, a címben már jelzett kincses Kolozsvár, Ady szülőhelye, Érmindszent, hogy a teljesség megközelítő igénye nélkül csak a legfontosabbakat emeljük ki.
Honvédségünk a visszaszerzett területekre a bevonulást szeptember 5-én kezdte meg, s éppen ma (azaz tegnap, 11-én – a szerk.) 68 esztendeje érkezett meg Kolozsvárra. Valóban katartikus, felemelő élmény hallani és látni az ezen a hírportálon is közölt korabeli filmhíradókat és archív felvételeket, amelyek tanúsítják, mekkora ovációval és lelkesedéssel fogadta Kolozsvár népe az oláhoktól visszakerült városba bevonuló magyar honvédeket. Ott nem kivezényelt, utcára küldött tömegek voltak, hanem valóban az őszinte lelkesedés, hazaszeretet, és a belső lelki késztetés vitte ki az utcára és Kolozsvár főterére az ünneplő embereket. A felvételek tanúsága szerint akkor még volt egészséges nemzettudat és kohézió, amelyet később a kommunisták, s mai politikai és evolúciós örökösei és leszármazottai lelkes munkálkodással próbálnak belőlünk, magyarokból kiölni.
De van a felvételek megtekintésének - egyebek mellett - egy másik tanulsága is: nézve Horthy méltóságteljes megjelenését és hallgatva ünnepi szónoklatát, azonnal megállapítható még a közéletben teljesen járatlan emberek számára is, hogy bizony az akkori úri politikusokhoz képest a kései utódok, a Gyurcsány- és Veres-félék - és most igyekszem nagyon finoman és diplomatikusan kifejezni magam - szánalmas, csörgősipkás udvari bohócok, illetve ripacsok. Sajnos ide jutottunk 68 év alatt, amellett, hogy a magyarországi médiában ennek az évfordulónak semmiféle visszhangja nem támadt, s leszámítva jelen hírportált - amennyiben valamely más médiumot figyelmetlenség folytán kihagytam, utólag is elnézést kérek - nem emlékezett meg senki sem méltó módon e jeles ünnepről.
Lipusz Zsolt