
A 2007-es magyarölés
Súlyos zavargások törtek ki Kolozsvárott a tegnapi U (oláh)-CFR (volt MÁV, magyar) (0-1) találkozó előtt és után, téglával találták el a csendőrfőnököt is. Tavaly ugyanez a csürhe agyonvert egy magyart, aki nem is volt szurkoló. A magyarellenes lincselést a judapesti média agyonhallgatta. A Realitatea román hírtelevízió bemutatta, amint az 1. ligától búcsúzott Universitatea szurkolói bántalmazták a csendőrség operatőrét és összetörték a kameráját. Mátyás király szülőhelye, a pár évtizede még színmagyar illetve szász, mára erőszakkal elrománosított, 20%-ban még magyarlakta város több pontján voltak összecsapások. Videó a végén.
A Kolozs megyei csendőrség parancsnoka (Aurel Litan) egy téglának álcázott „üzenet” vett át a "szurkolóktól", mely üzenet az arca közepén landolt. A parancsnok véresen hagyta el a helyszínt, kórházi ellátásra is szorult.
A csőcselék megtámadta a polgármesteri hivatalt is, kővel dobálták az épületet és a kolozsvári polgármestert szidalmazták. Az oláh csendőrség könnygázzal próbálta feloszlatni a tömeget, több szurkolót brutálisan bántalmaztak, közöttük az Universitatea volt kapusát is.
Körülbelül 2500 szurkolóval hadakozott folyamatosan a 600 fős rendőrség és csendőrség Kolozsvár belvárosában míg a csorda a stadion fele vette az irányt a délután 5 órakor kezdődő mérkőzésre.

Hunyadi Mátyás szülőháza (Aranyossy György festménye)
2007 júniusában ugyanezek a szurkolók verték agyon Bencze Istvánt, a 26 éves magyar fiatalembert aki még csak nem is tartozott az ellentábor drukkerei közé. ”Bűne” mindössze annyi volt, hogy egy kolozsvári kocsmában rászólt az ordítozva ünneplő Universitatea drukkerekre.
A súlyos bántalmazást követően a magyar fiatalember kórházba került, két napig feküdt kómában, azonban súlyos fejsérülései miatt az orvosoknak nem sikerült megmenteniük az életét.
A 15 fős lincselő csoportból a csendőrség akkor mindössze egy gyanúsítottat, bizonyos Emil Cãlin Muresant, a 20 éves gyilkost vette őrizetbe. A magyarellenes lincselést a magyarországi cionista média agyonhallgatta.

Kincses Kolozsvár látképe - Távolról ma is idilli

Közelről már kevésbé: a megszálló oláhok eltávolították a magyar címert<br />nagy királyunk szobráról és történelemhamisító feliratot helyeztek<br />el rajt (Fadrusz János alkotása, 1902)
(Szent Korona Rádió nyomán)
A tavalyi, iszonyatos magyarellenes lincselés: