Ugrás a cikkhez
Reklám

A zsidó temetőktől a nemzeti ügyek kormánya éppúgy nem sajnálja a milliárdokat, mint másik kedvenc fajtájától, a cigánytól. Míg 1600 zsidó temető felújítására jut pénz, addig a kevésbé kártékony nemzetiségek hoppon maradnak. Ma az Országgyűlés utolsó ülésén a jobbikos Szávay István érdeklődött a kettős mércéről, válaszra azonban nem méltatták.

 

Zsidó temetők szigorú vallási előírásoknak megfelelő rekonstrukciójára 2018-tól jelentős forrást kíván biztosítani a Kormány. 1600-ról van szó egyébként összesen. Lázár János beszélt erről június 21-én, a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését követően. Mint megtudtuk, Miniszter úrnak leginkább az emancipáció jut eszébe 1867-ről, a kiegyezés esztendejéről. Nekünk azért más is. Erről beszéltem az Országgyűlés utolsó ülésén, ahol javasoltam, hogy a Kormány ne csak a zsidók, hanem például az elűzött németek, illetve a lakosságcserével távozott szlovákok hátrahagyott temetőinek megóvását is támogassa. Ha ilyen célra áldozunk, hát jusson belőle mindenkinek! Választ azonban sajnos nem kaptam.

Közzétette: Szávay István – 2017. június 28.

 

Kapcsolódó:

- Oberlander Báruch rabbi: egyetlen goj halott is százezer zsidó halottat sért a pesti zsidó temetőben

- Havi egymillió forintért osztogat zsidóügyi tanácsokat a Miniszterelnökségnek pufajkás Zoltai

- Kétharmadot kapott a Mazsihisz: a teljhatalmú Lázár tanácsadója lett a Zoltai nevű antimagyar pufajkás, Hunvald bűntársa





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából