Zagyva György Gyula a ringben Lakatos Oszkárral, az Országos "Roma" Önkormányzat képviselőjével a cigány"integrációról" vitakozott. Kiderül, hogy persze véletlenül sem tudott senki semmit Farkas Flóriánék milliárdos lopásairól a Lungo Dromban sem. Állítólag minden pénzt le sem nyúltak, de értelmesen elkölteni ennek ellenére sem sikerült egy vasat. Mindkét fél egyetért a cigányprobléma létezésében, de a cigány vezető szerint a szegregátumok csak helyi gondot jelentenek, csúnya dolog lenne belőlük általánosítani. (Végül is igaza van, ahol nincsenek cigányok, ott nincs gond se velük.)

Zagyva a K.O.-ban regált Varga Bíró Tamás vádjaira is. A Gulyás Márton-videóban szereplő Zagyva a heves, őt libsiző kritikára még indulatosabban válaszolt, sőt Varga szerint zsidózva családirtással fenyegetőzött. Zagyva állítása szerint nem igaz, hogy a családja megölésével fenyegette Vargát, de szerinte is lehettek olyan szavai, amelyek miatt a bíróság előtt vállalnia kell majd a felelősséget, viszont az őt feljelentő Vargát rágalmazásért fogja beperelni.