Gonda László és Takács András, a Kossuth tériek vezetői arról értesítettek bennünket, hogy a BRFK-val folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. A kormány kitart amellett, hogy a tüntetőknek okóber 19-én 24 óráig távozniuk kell, mert zavarják a biztonságukat.
"Édesapám szélsőjobboldali szimpatizáns, dzsentroid, aki '56-ot máig forradalomként emlegeti."
Ezt Gyurcsány Ferenc nyilatkozta a Magyar Nemzetnek 1988-ban. És most ez akar minket elparancsolni a Kossuth térről.
Október 23-án mindenkit várunk. Ne hagyjuk magunkat!
A rendőri brutalitás ellen a dél-koreai diákok által kitalált, ott jól bevált, békés módszert fogjuk alkalmazni. A tüntetők egyszerûen sorban lefekszenek a földre, karjukat egymásba fonják, lábukat is beakasztják, és ezzel egy nagyon nehezen felbontható emberszőnyeget alkotnak. Ebben a helyzetben akadályozzuk meg, hogy az Apró-klán üdvöskéje által vezetett, hazug kormány meggyalázza a Kossuth teret, ahol ötven évvel ezelőtt sok száz ember vére folyt.
Aki ebben az alakzatban részt kíván venni, öltözzön melegen. Szeretettel várjuk azokat is, akik jelenlétükkel kívánnak demonstrálni a Gyurcsány-kormány aljasságai ellen, melyek közül csak az egyik lenne nemzeti ünnepünk bemocskolása.
Kérjük olvasóinkat, küldjék tovább ezt a felhívást e-mailben azoknak, akiket szintén szeretnének meghívni. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit várunk erre a békés tiltakozó akcióra. Provokátorokat nem tûrünk soraink közt.
Kuruc.info
