A Tomcat szervezte akció keretein belül két ember sikeresen beépült a buzik közé, míg társaik egy Andrássy úti lakásból akarták bűzölgő folyadékkal felturbózott tojással megdobálni a buzikat. Csak akarták, mivel kommandósok ütöttek rajta ezeken a veszélyes terroristákon. Közben kiderült, hogy a tulajdonos tudtával és beleegyezésével tartózkodott az Andrássy úti lakásban az a hat fiatalember, akiket a BRFK még szombaton, a köcsögfelvonulás előtt fogott el, így nem követhettek el magánlaksértést sem, ami miatt nyomozást indítottak ellenük. Tehát az ÁVH megint hazudik és jogszerűtlenül jár el.
Egy Andrássy úti lakásban ütöttek rajta a kommandósok a hat emberen. Nyilván egy tucat kommandós kell ahhoz, akinek halcsalival töltött tojás van a kezében. Az első rendőrségi közlemény szerint a fiatalok ellen közveszély okozás bűncselekménye gyanújával indult eljárás, a rendőrségi jegyzőkönyvekben azonban már csak magánlaksértés vétsége szerepel.
Kapcsolódó cikk: Hazafias akció a buzifelvonuláson: százméteres körzetben bűzlöttek a buzeránsok
Miután a hírTV nyilvánosságra hozta a jegyzőkönyveket, a rendőrség újabb közleményt adott ki, amelyben azt írták: magánlaksértés miatt nyomoznak. Ezt azonban csak a lakás tulajdonosának magánindítványa alapján tehetnék meg. A tulajdonos viszont nem tett feljelentést a hat fiatal ellen. A Németországban élő Heim Júlia azt mondta: nem tud arról, hogy bárki betört volna hozzá, ezért már vissza is vonta az egyik budapesti rokona bejelentését.
Ennek ellenére a rendőrség továbbra is teljesen jogszerűtlenül magánlaksértés címen nyomoz. A bejárati ajtót a rendőrök ideiglenesen lezáratták, így a tulajdonos megbízottja napokig nem tudta folytatni a lakás felújítását. Az építési vállalkozó sem érti, hogy a rendőrök miért rendeztek ekkora felhajtást az ügyben.
A BRFK illetékesei napok óta nem hajlandóak nyilatkozni az ügyben. Mint ahogy továbbra sem nyilvános az a szakértői vélemény, amely megerősítené a rendőrség szombati közleményét, ami szerint a lakásban ismeretlen összetételű vegyi anyagokat és savakat tartalmazó üvegeket foglaltak le. A sav amit találtak az vajsav, halcsalinak használják - süllő horgászatánál -, rendkívül büdös, izzadtságszagú szerves sav. A buzik azért így is kaptak belőle, és bűzlött az egész menet. Ötletes.
(hírTV nyomán Kuruc.info)